Mit meg nem adnék...

...egy forró zuhanyért (nincs gázom, kikapcsolták, egy hónapja lavórban mosakszom, amihez mikróban melegítek vizet, mert a tűzhely és a boiler is gázzal megy).
...egy jó szeretkezésért (nincs pasim, aki meg lenne, azzal maximum kefélni tudnék, de nekem KELL az érzelmi része is).
...egy kis nyugalomért (folyamatos a veszekedés, ha nem anyuék vitatkoznak, akkor a szomszédban megy az ordítás).
...egy kis pénzért (hogy ne kelljen szégyenkeznem, ha elhívnak valahová, hogy ne kelljen agyalnom azon, vehetek-e egy pohár sört, vagy kérjek inkább két deci szódát, mert az csak 50 forint).
...azért, hogy ismét egyedül lakhassak (nincs bajom anyuékkal, csak az ember huszonegynehány évesen nem összeköltözni szokott a szüleivel, hanem különköltözni tőlük).
...azért, hogy visszakapjam azokat, akiket az elmúlt egy évben elvesztettem.

Game over

Múlt pénteken felmondtam. Vegyes érzelmekkel, persze. 
Egyfelől örülök, mert szabad a keddem és a péntekem (1-1 órám van csak a Zegyetemen), tudok mással is foglalkozni (például tudok készülni a többi órámra, vizsgákra, satöbbire). Másfelől szomorú vagyok, mert aranyos munkatársakat kellett otthagynom, meg a kuckómat, ami már egészen norewás volt.
Miért csináltam? Első és legfontosabb ok: nem kaptam fizetést. Egyáltalán (igen, Kedves Olvasó, ingyen csak a hülyék dolgoznak). Második ok: nem láttam lehetőséget a fejlődésre. Évekig megmaradtam volna titkárnőszerű képződménynek, aki legépeli a szerkesztő bácsi által elépakolt szerződést, vagy összerakja a könyvrendeléseket, esetleg néhanapján kap pár átírandó fülszöveget, netán ír egy háromezer leütéses cikket. Mindezt ingyen. Harmadik ok: most Piri mama mellett a helyem. Szüksége van rám.
Eddig tartott tehát a gyakornokság. Majd jön más.

Új trend?

Minden az (istenverte) szépésjó, csilli-villi Corvin sétánnyal kezdődött. Fogták magukat a tisztelt ottlakók, meg a tisztelt beruházók, beballagtak a főváros nagykutyáihoz, leraktak néhány milliót, és (kiadták az ukázt) szépen kérték, legyen a környékük neve Corvin-negyed, mert az menő, jól hangzik, (istennyilaharagja), mit tudom én. Úgyhogy csiribí-csiribá Corvin-negyed lett a pláza meg a mozi környékéből a Futó utcából, egészen a Horváth Mihály térig, meg még talán több utca is, azt nem tudom, nem nézegettem (gy.k.: mindenhol azért én se merek sétafikálni).
Nemrég a Kőris utcában sétáltattam a két szörnyikémet, és -mintegy véletlenül- az utcatáblára pillantottam. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelenjében (csak egy óbazdmeg szakadt ki belőlem). Józsefváros helyett Orczy-negyed szerepelt a kerület száma mellett. Gondoltam, Corvinékat majmolja a helyi elit, lakópark van itt is, bár a fene se hitte volna, hogy ezen a szakadt környéken is élnek ilyen divatdiktátorok. Rohadt nagyot tévedtem.
Józsefváros, mint olyan, néhány éven belül megszűnik létezni (pedig 1777 óta így hívják a VIII. kerületet, érdekes, hogy Bécs VIII. kerületét szintén Józsefvárosnak nevezik). Lesz helyette Palotanegyed (Múzeum körút és környéke, bár ezt tudomásom szerint néhány éve, évtizede így becézik már), az említett Orczy-negyed, Csarnok-negyed (wtf?), Józsefváros-központ, meg amit még kitalálnak (félreértés ne essék, a Tisztviselőteleppel a világon semmi problémám nincs, azt 1887-től hívják így). Az utcatáblák cseréje már elkezdődött (azon gondolkodom, szerzek egy régit, legálisan persze, és kirakom itthon). Gondolom, nem két forintért szedik-rakják darabját. Tábla ára, munkadíj, öregapám térde kalácsa.
Mélységesen felháborít, hogy erre (meg lengyel-litván importra a NEMZETI ünnepen) van pénz. Új kukák kihelyezésére (lásd: Szar ügy), parkok rendbetételére, hajléktalan-helyzet javítására nincs (hogy csak a legapróbbakat említsem). Hogy ne csak hangzatos nevű, de minden szempontból VONZÓ legyen ez az egyébként hírhedt városrész. Ha bárki szót emel, jó esetben a vállukat vonogatják, rossz esetben nekik áll feljebb.
Jó lenne megtanulni, hogy attól nem lesz más a helyzet, hogy átnevezgetünk. Az emberek attól még ugyanakkora gödörben lesznek, ha nem nagyobban. Jó lenne felfogni, hogy SOKKAL KOMOLYABB gondok vannak, nem csak ebben a kerületben, az egész országban. Emberek az utcára kerülnek, nem azért, mert elbaltázták az életüket, hanem mert a fizetésük semmire nem elég. Vagy fedél van a fejük fölött, vagy esznek. Emberek, elsősorban korombeliek elhagyják a hazájukat, mert úgy érzik, itthon nincs jövőjük.
Ezek most az új trendek. Éhenhalás, kivándorlás, csövelés. Lehet majmolni.

Ha emiatt a bejegyzés miatt valaki feljelent, tegye. Nem bánom. Ha attól jobb lesz a helyzet a kerületben, netán egész Magyarországon, vállalok pert, börtönt, kivégzést, akármit. De képtelen vagyok szó nélkül nézni, mi folyik itt.

Life is a piece of cake

Van abban valami jó, amikor az ember lánya az irodában, a falnak dőlve eszi a krémest.
Rögtön más színben látja tőle a világot (arról nem beszélve, hogy visszavonulva a saját kis kuckójába, az utolsó morzsát is leszedheti a tányérról).

Dióhéj

Jól vagyok. Tényleg. Mármint a körülményekhez képest.
Ari rettentően hiányzik. Könnyebb elviselni a helyzetet úgy, hogy Turbo meg Bizsu itt van velünk, de pótolni nem tudják. Főleg esténként rossz, mert Ari mindig mellettem aludt, kiskifli-nagykifliben. A két kicsi erre nem hajlandó. Nagyon aranyosak, nagyon okosak, hasonlítanak az anyjukra. Nagyon szeretem őket.
Az egyetem épphogy elkezdődött. Tudom, nagyjából hogy fog kinézni a félévem. Nem sok időm lesz gondolkodni, szomorkodni még annyi sem. Részt veszek egy kutatásban, vállaltam ezt-azt, elláttak melóval rendesen. 
Munkám megvan még, a főnök csináltatott nekem Norewás bögrét. Egótuningnak tökéletes. Motivációnak sem rossz.
Piri mama változatlanul velem lakik. Nem is baj, egyáltalán. Főz nekem, hazavár, szeret. Jó ez így és ennél még sokkal jobbak jönnek. Tudom.