Emlékszem...

Emlékszem a meséidre.Azokra,amiket magadról,anyáról,a többiekről és rólam mondtál.Emlékszem arra is,milyen élvezettel mesélted és én csüngtem ajkaidon,ittam szavaidat.
Emlékszem arra,amikor borsót fejtettünk a nyáriban,vagy babot az almafa alatt a fűben.
Emlékszem,mikor megmutattad a naposcsibéket,a kis pulykákat,a fácánt,meg a gyöngytyúk aprócska tojásait,amiből hat kellett egy jó rántottához.
Emlékszem,mikor csirkét vágtál és magyaráztad,hogy a csirkének melyik része finom meg hogy melyik mire való.
Emlékszem az illatodra.
Emlékszem az érintésedre,arra,hogy mennyire szeretted a hajamat babrálni és hogy én mennyire szerettem arra ébredni,hogy cirógatod a hajamat,arcomat.
Emlékszem,milyen voltál,mikor haragudtál rám vagy anyára,de arra is emlékszem,mikor büszke voltál ránk valamiért.
Emlékszem a mosolyodra,de nem emlékszem könnyekre,mert sosem láttalak sírni.Büszke,erős asszony voltál,akihez mindig jó volt hazamenni.Mert emlékszem arra is,mikor velünk laktál,a közös estékre,arra,hogy mindig együtt ebédeltünk.
Emlékszem a hangodra,amikor énekeltél,amikor felhívtál,annál szebb nem volt.
Emlékszem a cukorka ízére,a túrós lepény illatára,a herőkére és a derelyére.Emlékszem a disznóvágásokra és a virágoskertre.
Emlékszem arra is,hogy féltem tőled kiskoromban és sajnálom az elvesztegetett időt,de emlékszem,mennyire szerettél és milyen boldog voltál,valahányszor kimentem hozzád.Arra is emlékszem,hogy hívtál.
Emlékszem,mikor a Nyírjesben voltunk.
Emlékszem arra,mikor együtt aludtunk,féltél,hogy éjszaka megrúglak és fájni fog a lábad,de én vigyáztam.
Emlékszem arra is,mikor már nem ismertél meg,emlékszem a fájdalomra,amit éreztem,mikor elmentél és amit minden születésnapodon,karácsonykor,halottak napján ugyanúgy érzek.Emlékszem a könnyek ízére,Urbán Árpi bácsi beszédére.
Emlékszem Rád.Szeretlek és hiányzol.

Emlékszem Rád is,arra,hogy a mama hogy szeretett.
Emlékszem,minden alkalommal sírtam,mikor hozzád mentünk.De erős voltam,amikor lehetett,meglátogattalak.
Emlékszem a szemedre,a csokoládébarna mélységre,ami úgy csillogott,valahányszor rámnéztél,mint a drágakő.Minden rezdülésedet éreztem,tudtam mikor jó és mikor fáj,mikor örülsz és mikor vagy szomorú.
Emlékszem a mosolyodra,a könnyeidre.
Emlékszem,hogy irigyeltem a szemöldököd ívét.Nekem sosem lesz olyan gyönyörű szemöldököm.
Emlékszem,mennyire szeretted a zenét,vagy ha énekeltem Neked és emlékszem,mindig szívesen énekeltem.
Emlékszem a kezedre,ahogy ujjaid az én ujjaimba fonódtak.
Emlékszem,mikor egyszer nagyon beteg voltál és Pestre mentünk hozzád és anyán meg rajtam kívül senkit nem tűrtél a szobádban.Emlékszem,aludtál anya ölében a kocsi hátsó ülésén.
Emlékszem,mennyire szerettem volna,hogy hazagyere és velünk lakj.
Emlékszem,mikor szappant,habfürdőt,meg ruhát vettünk Neked és én azt hittem,nekem lesz,mert még egész kicsi voltam és nem értettem,kinek kell ez a sokminden.
Emlékszem,milyen szép voltál,mikor aludtál.
Emlékszem a napra,amikor elmentél,minden percére,minden szomorúságára,arra,hogy sírni láttam anyát,pedig ő igazán nagyon ritkán sír.Emlékszem a kis fehér rózsafüzérre és a pihe-puha macira,amit tőlem kaptál búcsúajándékba.
Emlékszem a fogadalmamra,a Neked tett ígéretre.
Emlékszem,milyen sokan eljöttek,milyen sokan szerettek Téged.
És emlékszem,hogy Tőled,a testvéremtől mennyi szeretetet kaptam.Mostmár csak hárman vagyunk,a Három Nővér,de sosem felejtünk el.