2008. augusztus 21., csütörtök

Szeged


Ahogy azt tegnap említettem volt, a harmadik felvonás keretein belül ma reggel Szegedre vezetett az utam. Mircsim apukája vitt be minket a nagy kék csíkos gazdaságos áruházlánc egyik szép nagy üzlete elé. Negyed hétkor keltünk, fél kilencre értünk be. Vártunk pár percet, s megérkezett a szépséges Naith is, akin nem győztem csodálkozni a nap folyamán. Törékeny és igazán nagyon szép és jajj, annyi sok jó dolgot csináltunk! Először felpattantunk egy buszra, ami bevitt minket a belvárosba, itt megnéztünk egy tornyot, amiről aztán kiderült, hogy víztorony és be is lehet menni. Vagyis lehetett volna, de az a bazinagy lakat elég feltűnő volt. Aztán elmásztunk egy parkba, ahol leültünk, én riogattam a galambokat a hajtűmmel, a lányok meg röhögtek nagyokat. Miután kellőképp kibohóckodtam magam, kerestünk szökőkutat, találtunk többet is, az egyikbe (mily meglepő) belelógattam a lábam és visítoztam, mint egy kétéves, ennek örömére elmásztunk a Kárászra, meg egy drogériába, nem a kentaurosba,hanem a dé betűsbe, ahol vettünk kakaós szexet(nem győrit, sokkal finibbet),meg Naithnek hajfestéket, meg Mircsinek pengét, borotvahabot, nekem sminkcuccot,mert nincs elég. Szerettünk volna a Casablancában meginni egy kávét, de nem jött össze, mert még zárva volt, elmentünk hát a Nagyáruházba és ott kávéztunk, meg nézelődtünk-vásárolgattunk. Vettem szuveníreket kiscsaládnak, meg magamnak egy szoknyát. Mircsike is vett, fehéret és szép benne, nagyonis. Shopping után elsétáltunk a Dóm térre, fotózkodtunk-fotózgattunk, ezt elunva pedig lecsattogtunk a Tisza partjára, jól megbámultam a nagy öreget. Egészen más illata van, mint a Dunának, meg furi még mindig, hogy sehol egy hegy.
Három óra előtt jött értünk vissza Mircsi apukája, szépen visszafuvarozott minket Lelére(ezúton is köszönöm!). Kidőltem úgy fél órára, aztán letusoltam, átsétáltunk Szilvihez, akihez holnap is megyünk husit sütni, ma hennáztunk, meg kókuszgolyót gyártottunk(nyammnyamm, nem raktak bele rumot, hihi), úgyhogy kiskezem már szép.
Most meg borozunk, úgy egy órája értünk vissza. Hívott Atis, kérdezte, mivan, mondom nyaralok, erre kiderült, hogy ő is Szegeden volt egész héten.Nyekk. Ezvan, most megyek, megiszom a maradék Tokajimat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése