2008. szeptember 20., szombat

Hiszel még a csodákban?

Mert én igen. Sorozatban történnek. Tegnap velem történt valami egészen váratlan. Még nem merek róla beszélni, még nem vagyok egészen biztos magamban, Benne. Kicsit félek is az egésztől és elsietni sem akarom(ne ijedj meg, Kedves Olvasó, nem vagyok terhes :P),annyi rossz tapasztalatom van már. Csak várok türelmesen, közben folyik az Odúprojekt és már azon gondolkodom, hogyan fogom kevés pénzből széppé, otthonossá varázsolni a lakást, amivel már álmodtam is, de babonából még mindig nem merek semmi konkrét dolgot mondani róla. Majd ha már a kezemben lesz a kulcs. Szeretnek az istenek, talán végre boldog leszek.
Ma egészen véletlenül keveredtem a Fiókablogra és ott olvastam valamit, ami csak megerősítette a hitem. Megy a drukk Vörösbegynek, remélem holnap jó híreket kap! Nem tudtam megállni, hogy ne hívjam fel. A kommentet kevésnek éreztem jelen esetben. 
Vannak csodák, én hiszek bennük. De ezt már mondtam :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése