Süket fülnek, vak szemnek írok én...

Nem is tudom, hol kezdjem. Nem tudom, hogy fogalmazzam meg, amit érzek. Csalódott vagyok, haragszom rád, de mindazok ellenére, amiket mondtál, tettél, még mindig szeretlek.
Iszonyatosan fáj, amit most csinálsz. Gyakorlatilag ugyanazt csinálod most, mint amit akkor régen, mikor még egy család voltunk. Édesanya kidolgozza a belét, te meg ahelyett, hogy segítenél, tartod a markod. Tudod, ha nekem gyerekem lenne, inkább éhen döglenék, minthogy tőle vegyem el a kenyeret. Persze mondhatod, hogy már másik családod van, nekik szükségük van a pénzre. Igen ám, de nekik sem adsz. Fontosabb a kocsi, a sör, a póker, a foci. Mindig voltak és mindig lesznek érdekesebb dolgok a nővéremnél, nálam, a húgomnál. A gyerekeid vagyunk, de te ezt szereted elfelejteni. Meglátjuk, rajtunk kívül lesz-e valaki, aki egy pohár vizet ad, ha majd öreg és beteg leszel. Hogy vajon más hajlandó lesz-e pelenkázni, amikor már annyira leépülsz, hogy magad alá csinálsz. Persze nem kívánom, hogy így legyen, de a lehetőség fenn áll és közlöm, hogy kizárólag ránk számíthatsz.
Biztosan hálátlannak fogsz tartani, az is lehet, hogy egy életre meggyűlölsz, ha lesz bátorságom odaállni eléd és mindezt a szemedbe mondani. Az a baj, hogy félek attól, hogy elveszítlek, mert ahogy mondtam, még mindezek ellenére is szeretlek.
A múltkor a képembe vágtad, hogy miattam fogsz koldusbotra jutni, és én hülye, majd' beledöglöttem a bűntudatba, hogy milyen utolsó szemét kis követelőző dög vagyok. Ebben nagyon jó vagy, bűntudatot ébreszteni bennem remekül tudsz, de neked sosem volt. Nem volt bűntudatod, amikor kihagytad az elsőáldozásomat, nem érdekelt, amikor a szalagavatómon sírva kértelek, hogy ugyan táncoljunk már, ilyenkor minden lány az apukájával táncol. Még mindig a fülemben cseng, hogy Édesanya szinte rádparancsolt, végül megtetted, de nem szívesen. Nem volt bűntudatod, amikor évekig felém se néztél, még csak fel se hívtál. Nincs bűntudatod, amikor elkéred a pénzt, amikor más fizeti, amit neked kellene. Nincs bűntudatod a tizensok évnyi gyerektartás miatt. Hidd el, jól jött volna, nem költöttük volna baromságokra. De nem is az anyagiakkal van itt a fő probléma, hanem a törődéssel, a támogatással. Sosem voltál mellettem és még csak azt sem tudom, büszke vagy-e rám azért, amit eddig elértem. Én az vagyok magamra, mert nélküled is ember lett belőlem. Talán nem vagyok tökéletes, talán nem cselekszem mindig helyesen, de az ország legjobb egyetemére járok, igyekszem függetlenedni és a későbbiekben viszonozni mindazt, amit Édesanyától és a család többi tagjától kaptam. Többek között Keresztaputól, Ledérkémtől, Kedvencnagynénitől és Lolitától. Érdekes, te valahogy kimaradtál a felsorolásból. Mondd, nem fáj? Nem mardos a bűntudat? Hát persze, hogy nem. Mert a te füled süket az én hangomra, a te szemed vak...Mert neked csak a saját jóléted számít, téged nem érdekel más.
Csak ismétlem önmagam. Nem kérek semmit, csak hogy nyisd ki a szemed, nézz rám, hallgass végig. Szeress csak feleannyira, amennyire én szeretlek, de érezzem, ne csak mondd. Soha nem kértem tőled igazán semmit, most kérek. Tegyél azért, hogy szebb, jobb életem legyen. Törődj velem, velünk. Nőj fel, gyerekeid vannak!
Szeretlek és ne haragudj, de le kellett írnom és előbb-utóbb ki kell mondanom.