2009. június 16., kedd

Pestinyár

Ma volt az első olyan napom, amikor szabadon sétálhattam a városban. Persze továbbra is maradtam a kerületben :) Az egyetemen volt dolgom, aztán benéztem Miklósékhoz, onnan meg elmentem bizonyos diákmunka-közvetítőhöz. Egyik körúttól a másikig gondoltam gyalog teszem meg az utat, így a Múzeum körútról bekanyarodtam a Bródy utcába, szépen végigmentem a Nemzeti Múzeum mellett, egészen a Szentkirályi utcáig, ahol úgy döntöttem, befordulok. Nem akartam a Horánszkyig menni, tavaly ott laktam és lehetőség szerint kerülöm azt az utcát. Meg egyébként sem láttam még közelről a Pajzán Páter Kaotikus Egyveleg(gyengébbek kedvéért: a Pázmány) jogi karát. Én nem is emlékeztem rá, hogy ez a környék ENNYIRE szép. Lehet, hogy csak a fény miatt volt az egész, de hihetetlenül szépnek láttam. A csoda pedig csak azután jött, hogy a Mikszáth térre értem. Hangulatos kis kávézók végig az egész téren, az egyik előtt régi, taposós Singer(és ez most nem reklám, a Singert mindenki ismeri) varrógépek kovácsoltvas aljából csináltak szép, cseresznyefa asztalokat kovácsoltvas lábbal, rajtuk a jól ismert Singer felirattal. Mindenütt emberek, akik mosolyogtak, örültek, mert nyár van és meleg és mert ez egy remek nap. Már az sem számított, hogy a reggelem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, már nem érdekelt az öklömnyi görcs a gyomromban, ami miatt az éjjel aludni sem tudtam. A Krúdy utca ismerős látványa feledtette minden bajomat. Kedvenc ír pubom láttán eszembe jutott az utolsó latin órám az Eötvös koliban, ami után beültem életem első fekete sörére. Drága hely, aranyáron mérik a sört, de kárpótol a hangulat és a pincérek kedvessége.
Szeretem ezt az érzést. Jó itt élni.
(És most, hogy visszagondolok, milyen jó volt sétálgatni, már az sem érdekel, hogy rettenetes brokkolikrémlevest főztem)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése