Csőstül...

Minden csoda három napig tart.
Örültem, hogy ez az utolsó olyan félév, amikor még van vizsgaidőszakom (és nem az államvizsgára kell készülni). Azt hittem, célegyenesben vagyok és minden menni fog, mint a karikacsapás. Tanultam, elolvastam a kötelezőket, az órai jegyzeteket. Mindent beleadtam, mégis megbuktam egy kivétellel az ÖSSZES tantárgyból. Szégyellem magam.
Megszűnt a munkahelyem is. Számítottam rá, mégis elkeserít, mert reménykedtem, hogy nem lesz igazam. A cég anyagi gondokkal küzd, felbontották a munkaszerződésemet. Januárban összesen két órát dolgoztam, nem tudom, mi lesz, hogy lesz. Minden nap nézem az álláshirdetéseket, ami érdekesnek tűnik, oda beküldöm az önéletrajzomat, hátha. Magamba roskadtam.
Picivel több, mint egy hónapja vettük meg a Pöttömkét. Tegnapelőtt tönkrement a vinyója. Tizenkétezer forint egy új. Nem tudom, honnan, nem tudom, miből. Oké, Pasi felajánlotta, hogy kifizeti, és majd visszaadom, de MIKOR? Én nem akarok neki tartozni. Tartozom épp elég embernek. Szégyellem magam. Buta voltam, várhattam volna még, hogy legyen annyi pénzem, hogy ne használt laptopot kelljen venni. Most költhetek egy halom pénzt a Pöttömre.

Padlón vagyok. Megint. Pedig úgy vártam a vizsgaidőszak végét...