Pasi főnökéről

Jó két hete közölte a hírt Pasi: jön a főnöke Írországból. Ezzel még alapvetően nem lett volna semmi gond, ha nem teszi hozzá valamivel később, hogy "és valószínűleg te is fogsz vele találkozni". Köpni-nyelni nem tudtam, hát még akkor hogy meglepődtem, amikor életem értelme közölte hétfő délután, hogy a szerda esti céges vacsorára is hivatalos vagyok. Oké, akkor csiniben kell(ene) menni. Fel is öltöztem, ahogy illik, sötét farmer, blúz, magassarkú, minimálsmink. Elcsattogtam a Keletihez, mert Pasival úgy beszéltük meg, ott találkozunk. Az étterembe menet vagy ötször elmondta, hogy (mennyire gyönyörű vagyok) imád, és hogy kapjam össze magam, ne legyek gátlásos, fossam a szót angolul is, nem fog senki felfalni (ehhez képest úgy ültem egész este, mint egy kuka), na persze harapófogóval kellett kihúzni belőlem pár mondatot, na nem mintha nem tudnék angolul, szinte mindent értettem az este folyamán, csak ha idegen nyelven kell megszólalni, rögtön inamba száll a bátorságom, feleakkora pofám sincs, mint magyarul. Egy korsó barnasör után egy hangyányit könnyebben ment a dolog, de a kaja jó ürügy volt, hogy befoghassam a számat, inkább rágtam, mint beszéltem. Magyaros étteremben voltunk, Pasi kolléganője szervezett, ha rajtunk múlt volna, valószínűleg mexikóit ettünk volna. Nem volt rossz az este, mondjuk a lábaim kikészültek, mire hazaértünk.
Ezzel a megpróbáltatásaim nem értek véget, még korábban volt róla szó, hogy esetleg a főnök úr (haha, alig pár évvel idősebb nálam), meg a bűbájos japán barátnője jön velünk Pasi szüleihez, sütünk fini husit, sörözünk, kirándulunk a Pilisbe, mit tudom én. Meg is beszélte a két férfi, hogy akkor másnap délben a Nyugatinál fussunk össze. Mi a találkozó előtt még elugrottunk szénért a vízipipába, mert az is tervben volt, aztán egy gyors ebéd után futottunk össze a főnök úrral, akit az egyszerűség kedvéért a továbbiakban N-nek nevezek, a párját meg R-nek. Szóval négyesben kimetróztunk az Árpád hídig, ott felszálltunk a buszra. Állati mákunk volt, találtunk 4 helyet, 2-2 egymás mögötti ülésen. A solymári madaras áruházig mentünk, ott jól bevásároltunk (naptej, sör, húsfélék, túró rudi), aztán felszálltunk a következő buszra (majdnem lekéstük), és mentünk tovább, N csak nézte a tájat, mondta, hogy tisztára mint Írország, csak itt melegebb van (nagyon röhögtem), aztán leszálltunk és elcsattogtunk Pasi szüleinek házához, ott volt a Nagymama, meg Pasi anyukája is hamarosan befutott. Megbontottunk egy-egy citromos sört, meg egy üveg jóféle házi szilvapálinkát, zenét hallgattunk, dumáltunk, én bepácoltam a husikat, ettünk sütit, N és R megkóstolta a rudolfot, aztán tüzet raktunk, meg szórakoztunk az ebbel (mi Kutyink Piri mamáéknál nyaralt a héten, ma hozták haza), az én drága és házias Pasim megsütötte a húsokat meg a kolbikat és jól bekajáltunk. Még egy kupica házipálinka után begyújottuk a pipát, megtömtük epres dohánnyal, és egy darabig pöfékeltünk, míg rá nem jöttünk, hogy ha tovább lógatjuk a lábunkat, lekéssük a buszt. Gyors pakolás után indultunk vissza a Városba, a buszon végig cukiskodtunk, N cirógatta R-t, Pasi meg engem, csattantak a puszik. Leszállás után úgy határoztunk, elkísérjük őket a Király utcáig, ott még vettünk némi gyümölcslevet, aztán megbeszéltük, hogy vasárnap még átjönnek az Odúba, végül elbúcsúztunk, és Pasival kettecskén hazajöttünk.
Jó kis nap volt, várom a vasárnapot.