2013. július 26., péntek

A munkáról

Mert ugyebár a nyelviskola, ahol angolt tanítottam, megszűnt, januártól mostanáig kerestem valami épkézláb melót. Kismillió önéletrajzot küldtem szét, vagy tíz helyről válaszoltak (volt, ahonnan élből elutasítás jött), négy interjún voltam, ebből az első egy ingatlaniroda volt, az első próbanap után mondtam, hogy bocs, de én ennyit egész életemben nem hazudtam, mint itt egy nap alatt. Nem bírtam, na. A második interjú jött be, tanítani fogok megint, első körben törit és magyart, de nem akárhogy.
Mindig azzal viccelődöm, hogy onlány vagyok, hát most még jobban nevetek, mert online fogok korrepetálni, bizonyám. Ilyen Magyarországon még nincs, most indul a cég, iskolakezdésig akciósak az órák, tehát most érdemes regisztrálni, órákra jelentkezni, erre a linkre kattintva. Korhatár nincs, bárkinek szívesen adnak órát a tanárkollégák, meg persze én is örülök, ha valaki az Olvasók közül kér tőlem segítséget.
(Egyébként meg óriási egótuning ott látni a nevem)

2 megjegyzés: