2014. január 22., szerda

Kutyiról

Azazhogy arról, miért is volt nagy nap a hétfői. Aki kicsit is ismer, tudja, milyen fontos számomra, hogy legyen kutyám, és azt is biztosan tudod, Kedves Olvasó, hogy kegyetlenül elkényeztettem NagyArit, meg Bizsut is, ez nincs másképp Kutyival sem (aki szintén Ari, mert hasonlít a nagyijára, nem is kicsit). Viszont mivel az egészsége is fontos számomra, úgy határoztunk Pasival, hogy ivartalaníttatjuk.
Kövezz meg érte, Kedves Olvasó, de úgy gondolom, jó döntést hoztunk. Nem volt könnyű, én szívesen hagytam volna, sőt, örültem volna, ha valaki továbbviszi a vérvonalat, de a kutya érdekeit kellett szem előtt tartanom. Egészséges, játékos, elképesztően okos kutya, aki tüzeléskor gyökeresen megváltozik. Szenved, legutóbb hasmenése volt, hányt, én meg úgy voltam vele, hogy csak azért, mert én egyszer majd a távoli jövőben szeretnék egy kiskutyát, nem tehetem ki ennek félévente a KISKUTYÁMAT. Szóval múlt kedden, mikor az állatorvosunknál voltunk az éves veszettség elleni oltáson, megkérdeztük, mikorra tudnák vállalni a műtétet. Kicsit bepánikoltam, mikor közölte a doktornő, hogy akár csütörtökön is, bár aznapra már van egy kutya, mondtam neki, hogy akkor a hétfő mégiscsak jobb lenne. Hétvégén még agyaltam rajta egy sort, az is megfordult a fejemben, hogy lemondom a fenébe, de aztán eszembe jutott, hogy a méhgyulladástól kezdve az álvemhességen át a rákig mindenféle baja lehet, arról nem is beszélve, hogy ha valamelyik tüzelésnél "baleset" történik, az annyira nem örömteli. Ha meg ne adj' isten, történik vele valami, Piri mamánál ott a tesója (a legutóbbi alomból maradt náluk egy kiskutya), akitől még simán lehet kölyök, bár fiú, de hát sokan csinálják azt, hogy kölyökért cserébe pároztatnak. Örökbe is fogadhatunk, számtalan lehetőség van, meg egyébként is a tacskók és tacskó keverékek a kutyavilág matuzsálemei, simán elélnek tizenöt-tizenhat évig, Kutyi meg még csak másfél, szóval jó darabig nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mit csinálunk, ha ő nem lesz.
Arról nem is beszélve, hogy a felelős tartáshoz a kutyagumi felszedése mellett az is hozzátartozik, hogy a nem tenyésztési céllal tartott kutyákat ivartalanítják. Tudom, embertelenül hangzik, meg nem "természetes", kicsit olyan, mint az eguenika program, de ha azzal számolsz, Kedves Olvasó, hogy egy alomban akár 6-8 kiskutya is lehet, és keverékeknek azért nem leányálom JÓ gazdit találni, akkor talán megértesz. Tündériek, meg óriási élmény látni megszületni a saját kutyádat, de önző dolog csak ezért nem ivartalaníttatni.


Persze elbizonytalanodtam és pár órára megbántam az egészet, amikor hétfő délután ölben kellett hazahoznom az altatástól még kába kutyámat, aki, miután letettem az előszobapadlóra, fél órán keresztül farkcsóválva bámult a csukott bejárati ajtóra, de megnyugodtam, mikor este már enni kért, tegnap reggelre meg már teljesen önmaga volt. Kicsit többet alszik, meg a friss seb miatt nem ugrabugrál annyit, de puszit oszt, bújik, örül mindennek, és dumál, ha a fejére húzom a lámpabura kinézetű védőgallért (ha tudok rá figyelni, leveszem róla, de a hasát takaró kutyaruha folyamatosan rajta van, azt csak sétához vesszük le).


Nem változott semmi, számomra ugyanaz a kutya maradt. Az én négylábú, szőrös gyerkőcöm, aki megvette Pasit kilóra, aztán ki is sajátította, aki minden reggel bekukackodik közénk, aki bökdösve követeli a szeretgetést, és csaholva a "finomat". Aki egyesével adogatja a kis lábikóit lábmosáskor, aki puszilgat, miközben lecipelem a lépcsőn, aki nagy örömmel futkos fel-alá a lakásban, ha vendég jön. Akiért mindenre hajlandó vagyok, akinek bármit megveszek, ha tudom, hogy szüksége van rá. Imádom, és ez így is marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése