Most magamat szidom

Bolond vagyok,mégpedig annak is a legrosszabb,legmakacsabb fajtája.Szemellenzős.Nem figyelek oda a körülöttem lévőkre,még a tulajdon anyámra se,csak saját magamra.Azt hajtogatom,hogy sosem bántanám azokat,akiket szeretek és közben sorozatosan okozok nekik fájdalmat azzal,hogy a saját gyászommal foglalkozom,észre sem véve,hogy ők óvni akarnak,hogy nekik is fáj,ami nekem,vagy ami még rosszabb,nekik is megvan a saját bajuk.Erre se figyelek és csak bántom azt,aki most igazán nagyon fontos.Nem régóta az,csak most jöttem rá,mennyit jelent.Talán még nem is sejti,mit érzek,vagy nagyonis sejti,vagy nem tudom.Félek elmondani neki,ráadásul azt hiszem,most akarva-akaratlanul a lelkébe gázoltam.Pedig megmondtam,megígértem magamnak és neki is,hogy nem fogom bántani.Akarattal sosem.
Sűrű,sötétszürke masszává folynak össze az egyetemen vagy itthon töltött napok,s csak akkor szalad mosoly az arcomra,ha Őrá gondolok,ha eszembe jut a huncut metszésű,ravaszul csillogó,mélybarna szempár,vagy az örökké mosolyra húzódó ajkak.Megérzem magamon az illatát és már szebb a napom,már fény csillan a sötétségben.És most megint a saját bajom volt fontosabb,nem láttam,nem vettem észre,hogy neki fáj,százszorta jobban,mint nekem,mert friss a sebe.Bolond vagyok.Vak és süket,csak a saját szürkeségemet látom,a saját nyüszítésemet hallom.Most felnyitotta a szemem és ráébresztett,hogy ideje félretenni a gyászomat és végre a körülöttem élőkkel foglalkozni.Ezért és még sok másért hálával tartozom neki.
Most békén hagyom,idő kell neki és ezt megértem.Ha akar,majd keres,ha nem akar,nem keresem.Csak azt akarom,hogy tudja,rám számíthat.Sokat jelent nekem.