2009. július 22., szerda

Megírjam? Ne írjam?

Mivel egy Bizonyos Illető is olvas(bár, hogy őszinte legyek, ez a legkevésbé sem érdekel) és ő minden bizonnyal alaposan ki fog figurázni(ezen már csak mosolygok), gondolkodtam egy sort, érdemes-e megírnom, ami hétfőn történt velem, de úgy döntöttem, megírom. Legfeljebb lesz egy jó napja. Meg nekem is.
Szóval még múlt héten szólt Ádám, hogy újra kéne venni egy általa szerzett dalnak az összes vokálját, meg mindenét, és beugorhatnék esetleg. Mondtam, hogy oké, a héten úgyis ráérek. Vasárnap a sörfeszten félrészegen(ő volt félrészeg, mielőtt bárki rosszra gondolna) meg is beszéltük, hogy hétfőn 10-re értem jön, fürdünk egyet, napozunk aztán énekelgetünk és jajdejó. Na ez hétfőn reggel úgy nézett ki, hogy felkeltem olyan 8 körül, hogy majd megvarrom a kissé viharvert bikinimet. Ez meg is történt, még az első kávém előtt(ahhoz képest jól sikerült), aztán tettem-vettem, lerohantam a városba légmentesen záródó üvegcsékért, persze nem volt olyan, amilyen Piri mamáéknak kellett, úgyhogy tök feleslegesen csesztem el fél órát. Fél tizenegykor hívtam Ádámot, hogy hol jár, közölte, hogy hosszú volt az Edda koncert(érdekes, én is kint voltam, mégis fel tudtam kelni), de hogy ne aggódjak, délre a ház előtt lesz, legalább nekem is lesz időm ebédelni. Ez nyomós érv volt, tekintve, hogy 23. napja diétázom(90 napos, igen), és éppen fehérjenapom volt és nem mindegy ilyenkor, hogy mivel tömöm magam. Ebéd után elrohantam a holmimért, épp magamra kaptam a hátizsákot, mikor megcsörrent a telefon, tehát bepattantam a jóember mellé, irány a nyírjesi ház. Út közben elregélte, hogy mi is az, amit elvár. Amint kiértünk és kipakolt a kocsiból, körbemutogatta a házat, aztán kitaláltuk, hogy a fenti teraszon napozunk egyet. A történethez hozzátartozik, hogy ebéd után magamba döntöttem egy liter vizet, szóval mire nekivetkőztünk volna a napozásnak, rájöttem, hogy pisilnem kell, szóval lemásztunk és ha már lent voltunk, Ádám összerakta a cuccot az énekléshez. És ha már össze volt rakva a cucc, akkor kezdjünk neki a munkának. Jó, rendben. Napozás, fürdés ugrott. Bikini vissza a hátizsákba.
Mély levegő, első próbálkozás. Szar, töröld, megy ez jobban is. Kis beéneklés, mély levegő, második próbálkozás. Félúton belegabalyodtam a szövegbe, nemjó, töröld. Mély levegő, lányos zavaromban haj hátrasimít. Harmadik próbálkozás. Határeset, tartsuk meg, de azért ugorjunk neki mégegyszer. Negyedik próbálkozás. Javul, javul. Mély levegő, nagy mosoly, ötödik próbálkozás. Jó, marad, mégegyszer! Mély levegő, fejhallgató megigazít. Hatodik próbálkozás. Remek, megy ez! Kis szünet, közben mosolyogva nézem, hogyan lesz a hangból sáv, digitalizált jelek halmaza, majd újból hang, immár a gitárral kiegészülve a hangszóróból. Furcsa érzés volt látni a saját hangomat, majd visszahallani. Furcsa, de cseppet sem idegen, valahogy olyan természetes. Mintha mindig is ezt akartam volna.
Persze ez semmi, ettől most nem lettem rögtön híresség, vagy profi énekes. Ez csak egy apró lépés volt az úton, ami lehet, hogy nem is az én utam, mindenesetre jó érzés volt ezt csinálni. Kanapén ülve, kényelmesen, a fülest a fejemen tartva(nem jöttünk rá, hogy kell állítani a méretén, hogy ne essen le rólam), két próbálkozás közt nagyokat röhögve.
Ádám, köszönöm a lehetőséget! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése