Az Yvonne-jelenség

Először mesélek a Keresztapustól kapott holmikról, aztán a címszereplőről is, ígérem.
Szóval még az óévben elmentünk városnézni-shoppingolni édeshármasban(Robi, Kedvencnagynéni, jómagam), beszereztünk egy napszemüveget, meg egy nem túl vastag, amolyan átmeneti kabátot, természetesen fekete mindkettő, mert nem is én lennék, ha...Mindegy, térjünk a tárgyra!
Még szintén az óévben, de annak is utolsó napján érkezett meg a hölgy, repzivel, Dél-Afrikából(származását tekintve ámerikai születésű mexikói-libanoni szépség). Aznap nem is láttuk Kedvencnagynénivel, mert rögvest mentek a lovira Robi itthoni barátaival, aztán meg szilveszterezni, meg azt már én is máshol töltöttem, de erről majd egy külön postban, ha épp nem vizsgára fogok tanulni. Elsején mindenütt józanodás, aztán másodikán déltájban megszólal a kapucsengő. Robi üget fel, mögötte egy aprócska(még nálam is alacsonyabb), sötét hajú, sötét bőrű, csupa mosoly nő, aki már nyújtja is a kezét "Helló,nájsztumítjú" felkiáltással, aztán Kedvencnagynéninek csattannak a puszik, mert ők már ismerik egymást. Gyors cuccolás és már indulunk is haza Piri mamáékhoz. Az úton dumcsi inglisül, kiderült, hogy Yvonne megtanult pár szót magyarul is, de már nem emlékszem, miket mondott. Elmeséltük neki, hogyan készül a forralt bor, mert azt nagyon megszerette és majd akar csinálni, ha Afrikában hűvös lesz(mert ő még ott is fázik). Hazaérve ettünk Piri mama főztjéből, volt nagy mmmmm, meg awww, meg hmmm, minden ízlett neki és mindent örömmel, lelkesedéssel fogadott, főleg a somlóit, meg a jóféle tokaji bort. Evés után ők ketten felkerekedtek és hazamentek Sanyi bácsimékhoz, Robi szüleihez(mert nemcsak keresztapám, unokatestvérem is, bár kétszer is a feleségének néztek...), meg Kedvencnagynéni is úgy döntött, inkább megy, szóval ott maradtam Piri mamámmal. Másnapra hollókői kiruccanás volt betervezve, de nem jött össze, mert derült égből húsz centi hó, szóval egész nap ágyban voltam, vasárnap volt amúgy is.
Hétfőn aztán Keresztapus elment fogorvoshoz, mi meg addig teázgattunk-beszélgettünk Yvonne-nal, kint esett a hó, néha elmerengtem a hópelyheken, de jó volt vele, megint megállapítottam, hogy egy édes nő. Amikor Róbertünk végzett a fogorvosnál, édes négyesben elmentünk Hollókőre, ahol óriási hó fogadott minket, meg egy kutya, aki egész végig kísérgetett minket, mondtuk is, hogy valószínűleg ő az idegenvezetőnk. Komolyan úgy csinált, az étteremnél leült és megvárt minket, míg teáztunk-forraltboroztunk. Készültek képek is, de még egyet sem kaptam belőlük, majd rápirítok Keresztapusra, hogy küldjön belőlük párat. Szóval megnéztük a falut, aztán hazadöcögtünk. Útközben láttunk rókát, nyulat, hattyúkat(mert kiöntött az Ipoly és az elárasztott részek tetszettek a madaraknak), aztán hazaérve ettünk szilvás gombit, Yvonne listát írt azokról, amik tetszettek neki, meg megírta a Hollókőn vett képeslapokat, aztán megint hazamentek Robival meg Kedvencnagynénivel. Kedden visszamentünk hárman Pestre, a kocsiban ötpercenként más rádió szólt, mert nem találtunk semmi jót. Engem kiraktak az Odúnál, ők felmentek Emilhez, Robi gimis kori barátjához, aztán szerdán Yvonne hazarepült, de én nem tudtam elbúcsúzni már, mert két tárgyból vizsgáztam.
Örültem, hogy megismerhettem, mert tényleg egy jelenség a fülig érő mosolyával, meg a csillogó szemeivel.