2010. június 12., szombat

Barangolás Horvátországban 1. rész - Moci tada

Kezdjük ott a történetet, hogy hétfőn reggel elhúztam vizsgázni. Szörnyen be voltam tojva, de végül relatíve hamar végeztem. Elkiabálni semmit sem akarok, jövő héten lesz eredmény csak. Szóval vizsga után felhívtam Piri mamát, hogy hol tartanak, mi újság, mondta, hogy nyugodtan végezzem a dolgom, késni fognak, mondom oké, akkor dobok egy kört, veszek csokit Gombócartúr-csokifan Sanyi bácsimnak(mert a sztorihoz az is hozzátartozik, hogy idén sokadikikszes és az én RobiKeresztapusom, aki az ő fia, a jeles alkalomból szervezett egy kis mókát a horvátoknál, az Isztriai-félszigeten egy villában. Úgy volt, hogy hétfőn velünk együtt jön az ünnepelt is, persze nem jött, de erre még kitérek). Csokivétel után még beszereztem némi szúnyogriasztót, majd szépen hazabattyogtam, hogy a maradék cuccot is bedobáljam a bőröndbe. Fél egyre útra kész voltam, de Piri mamáék nem jöttek, csak fél három körül. Bepattantam hát melléjük a kocsiba és nekivágtunk a közel hét órás útnak. Pesttől Letenyéig autópályán mentünk, persze ez sem volt zökkenőmentes, nem tudtuk, hogy kell sms-ben matricát venni, meg el is tévedtünk majdnem, aztán Siófok magasságában elaludtunk, úgyhogy a Balatonból nem sokat láttunk. A határon jól megnézték a csomagtartónkat, mert hát ugye vittünk egy halom kaját, tizenöt emberre számítottunk, végül nem voltunk csak kilencen, meg mi hárman eleve két nappal később mentünk le, de így is kellett az ellátmány, a határőrök meg csak csóválták a fejüket, hogy hova ennyi kaja hármunknak, elmagyaráztuk nekik a történetet, onnantól már nem néztek ránk annyira furcsán. Miután sikeresen átengedtek minket, elénk tárult a hihetetlen táj. Mintha egy másik világ lenne, dombok, sziklák, vörös föld, viaduktok, mindezt káprázatosan karbantartott utakon jártuk be, egyszerűen lenyűgöző volt az egész. Láttuk Zágrábot és (Fiumét) Rijekát madártávlatból, a tengert, ami olyan kék volt, mint nagyikám szeme(rögtön ő jutott eszembe, amikor megláttam a végtelen kékséget). Még világosban, este kilenc körül értünk a kis faluba, Moci tadba, ahol a villa állt. Nem is falunak nevezném, inkább csak afféle tanya, néhány ház, egy kis bolt, sok szőlőtőke.
A ház kőből épült, rusztikus, fagerendákkal, kandallóval, két külön házrésszel, terasszal, a kertben medencével, nyári lakkal. Már vártak minket a többiek, Tabi, Kedvencnagynéni, Cicus, Lolitám(alias Pofikám, újabban így hívjuk egymást), Makoto(Keresztapus japán barátja), meg persze Keresztapus, aki már teljesen be volt zsongva, hogy mikor érünk már le(már akkor be akart dobni a medencébe, kis gonosz). Dögfáradtak voltunk, egy röpke vacsi és egy bacardi-cola után én az ágyat választottam, de nemsoká csatlakozott Piri mama és Bazsi is. Ez volt tehát az első nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése