2013. január 2., szerda

Az ünnepről és az ajándékokról

A mostani Karácsony volt az első olyan, amit nem itthon, Piri mamával töltöttem. Pasi családjával ünnepeltem, hosszas fülrágást követően sikerült rávenniük a dologra (mondjuk főleg Pasi, meg Pasianyu rágta a fülemet). A névnapomat a Bögre csárdában ünnepeltük Pasi haverjaival, éjfél után köszöntött fel a drágám, egy csodaszép és iszonyatosan jó fülest kaptam tőle, olyan fülbecuppanósat, ami szűri a külső zajokat, így végre nem kell full hangerőn zenét hallgatnom ahhoz, hogy értsem is, mi szól éppen. Kaptam ezen kívül ipari mennyiségű csokit, meg egy törölközőt (épp előtte mondtam, hogy az ember lányának sosem lehet elég bögréje, meg törölközője, és nem igazán értettem, miért nevetnek ezen), horoszkóposat. Névnapi ajándék volt még Keresztanyámtól egy hajkiegyenesítő-hővédő spray, meg a Ledérke nővéremtől egy rúzs (virágmintás rúzstartóval), meg egy tusfürdő.
A Karácsonyom az úgy nézett ki, hogy még névnapomkor, délután hazajöttem Piri mamához. Reggel felkeltem, rendet raktam, port töröltem, aztán összepakoltam és visszamentem Pasiékhoz (a Nagymama külön megkért, hogy ne az utolsó busszal menjek), ott lecuccoltam és elkezdtünk készülődni (segítettem krumplit pucolni, meg ilyesmik, aztán átöltöztem, meg beraktam az ajándékokat a fa alá). Közben nem bírtunk magunkkal és kibontottuk Ledérkém ajándékát, három doboz jóféle teát kaptunk (én valami egészen másra tippeltem, de ezt inkább ne részletezzük). Este, miután mind elkészültünk és Pasi is befejezte a munkát, lementünk vacsorázni. Nekem ez több szempontból fura volt, nálunk igazán nincsenek hagyományok, csak leülünk enni és örülünk egymásnak, de ima például nincs (nem mintha hithű keresztény lennék), nem eszünk ostyát mézzel, dióval és nem szeletelünk almát annyi részre, ahányan vagyunk, na ez itt mind megvolt. Vacsorára halászlé (kihagytam, nem szeretem) volt, pulyka, sütemény, meg a végén egy kis házi mogyorólikőr. Evés után beszélgettünk, nevettünk nagyokat, aztán felmentünk ajándékokat bontogatni. Kaptam RENGETEG csokit Pasi szüleitől, Pasitól egy memóriakártyát a telefonomba (kellett már), meg Müller Péter Szeretetkönyvét, Pasi tesójától egy tusfürdőt, Pasi nagymamájától gyümölcsteát. Ajándékozás után Pasianyu és a Nagymama elcsattogott templomba, mi meg összebújtunk. Másnap délelőtt jött Pasianyu húga a férjével meg a kisfiával, tőlük is kaptam egy doboz pralinét, meg egy tusfürdőt és egy szappant. Ebédre Pasiapu szüleihez mentünk, itt is kaptam bonbont, meg rengeteg puszit és ölelést. Ebédre húsleves volt, mozzarellasaláta, rántott sajt, rizs, hasábkrumpli, báránysült, aztán tiramisu. Miután degeszre tömtük magunkat, estébe nyúlóan társasoztunk. Hazaérve mi Pasival még elszórakoztattuk magunkat, aztán ágyba bújtunk.
Sosem gondoltam volna, hogy engem ilyen szeretettel fogadnak majd, hogy tényleg MINDENKI gondol rám valami aprósággal. A legnagyobb ajándék mégis az volt, hogy elfogadtak. Hogy kaptam mégegy családot.

2 megjegyzés:

  1. ÚÚÚnyunyunyunyunyunyu! Nagyon örülök nektek, olyan jó cukkogni rajtatok!
    Mézes almát mi is szeletelünk, de kicsit más magyarázattal... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvastam, de nekem az is szokatlan. Nálunk az ilyesmi tényleg nem jellemző.

      Törlés