2013. szeptember 27., péntek

Pénteki Projekt #1

Ruhaszortírozás

Nem tudom, hogy vagy vele, Kedves Olvasó, de én a Glamour napok előtt nem csak listát szoktam írni, de a szekrényemet is átnézem, egyrészt azért, hogy van-e egyáltalán hely az új daraboknak, másrészt, hogy lássam, mire van éppen szükségem. Szóval ha már feltúrom az egészet, akkor át is válogatom. Három kupac van, mindjárt részletezem is.

Kidobom
A teljességgel hordhatatlan (lyukas, fehérítőfoltos, kopott, kinyúlt) darabok szokták itt végezni, amik már arra sem érdemesek, hogy továbbadjam őket.

Továbbadom
Ide kerül mindaz, ami nem jó rám (kihíztam-kifogytam belőle), amit nem viseltem már legalább egy- másfél éve, amit kaptam, de nem tetszik, vagy amiben már nem érzem jól magam, de még hordható.

Megtartom
Olyan darabok, amiket rendszeresen viselek, amik jól variálhatók (kettőnél több outfitet tudok összerakni velük), amiket szeretek.

A fehérneműs szekrénnyel kezdtem, mert az a legegyszerűbb. Általában nem is egyszerre szoktam csinálni az egészet, mert annak kifulladás és sírás a vége. Szépen, apránként jó ezt csinálni, még jobb, ha közben már a lista is íródik (mert egy-egy sokat hordott, nagyon szeretett darab biztosan kiköt a kidobásra ítélt halomban). Nem baj, ha egy egész hétvége rámegy, mert utána jó darabig rendezett lesz a gardrób. Before-after képekkel nem szolgálhatok ugyan (mert nem szívesen mutogatom a szekrényeimet), de ilyen csudijó inspiráló képekkel igen:



(forrás: Pinterest)

1 megjegyzés:

  1. Imádom az utolsó képet *.*

    Én ezt a procedúrát leginkább nyáron szoktam végig csinálni, idén a fiókokkal voltam baromi hatékony, teljesen átpakoltam őket, és egyet fel tudtam szabadítani az uramnak :) de lehet, hogy most az ősz folyamán nekiugrok még az akasztós szekrényeknek, nem ártana kezdeni velük valamit.

    VálaszTörlés