2013. április 6., szombat

Glamour-napok vol. 1.

Az egyetlen alkalom, amikor viszonylag nagy összeget költök ruhákra, kozmetikumokra, egyebekre. Persze ezt sem ész nélkül, nem rohanok be az üzletekbe és hajigálom tele felesleges holmikkal a kosaramat. Ilyet csak első alkalommal csináltam, máig nem emlékszem pontosan, mire költöttem el közel húszezer forintot (a piros C&A blúzomat akkor vettem valami négyezerért, meg a l'occitane kézkrémemet is, a többi tényleg nem rémlik). Azóta tervszerűen csinálom ezt is.
Alapból szeretek listázni (bevásárlólista, ajándéklista, teendőlista, Urban-Eve Viának (nem összetévesztendő az én Via barátnőmmel!) hála, még többet listázok és egyre jobban szeretem. Na de a lényegre térve, a Glamour-napozás úgy néz ki, hogy már akkor megveszem a magazin kuponos számát, amikor meglátom twitteren/facebook-on, hogy másnap megjelenik (nagyon aranyosak, megjelenés előtti napon mindig szólnak az ember lányának). Idén szerencsés helyzetben vagyok, még ősszel előfizettem, így nem kellett bevésnem a naptárba, hogy másszak le az újságárus bódéhoz, kihozta a postás. A hab a tortán, hogy spóroltam is, mert a shoppingolós lapszám alapból drágább (négyszázötven helyett ötszázkilencvenöt forint), előfizetőként viszont az egyes lapszámok is valami háromszázötven forintra jönnek ki. Szóval megéri előfizetni, egyrészt időben kézhez kapom a kedvenc olvasnivalómat, másrészt mindenről értesülök, jelen esetben pedig marad időm a tervezésre, ami az alábbiak szerint zajlik.
Az áprilisi shoppingra legkésőbb február közepén elkezdek spórolni. Márciusban ugye kézhez kapom a magazint, nem cicázok, rögtön a kuponokat nézem át. Ami érdekel, azt azonnal felírom egy cetlire. Ezzel általában elbíbelődök egy darabig. A következő lépés, hogy átnézem a ruhatáramat. Ez egy hosszabb folyamat szokott lenni, de a vége az, hogy fogok egy papírlapot és összeírom azokat a dolgokat, amikre TÉNYLEG szükségem van (teszem azt, farmernadrág, mert a régi már kinyúlt, kihíztam, kifogytam belőle, elszakadt, elkopott). A lényeg, hogy, megindoklom miért kell. A "mert szeretném", "mert jól néz ki" nem indok, az a listám következő része. Mert azokat a dolgokat, amiket még szeretnék megvenni, a "Mit szeretnék még" címszó alá írom fel. Ahogy ezzel megvagyok, előveszem ismét a kuponokat, meg az első összeíráshoz használt cetlit, és a beszerezni kívánt dolgok mellé szépen odavésem, hogy melyik üzletben érdemes megnéznem őket.
Ezzel akár kényelmesen hátradőlhetnék, felrakhatnám a lábikómat, és várhatnám azt a bizonyos áprilisi hétvégét, de nem így teszek. Pár nappal a shoppingolás előtt a listával a kezemben terepszemlére megyek. Ez azért jó, mert így pontosan be tudom lőni, hogy az adott holmit melyik üzletben fogom megvenni, jelentősen lerövidítve ezzel a vásárlásra szánt időt. Miért kell lerövidíteni? Nem tudom, te hogy vagy vele, Kedves Olvasó, de én nem szeretek egy egész napot a tömegben tölteni, nem szeretek verekedni a holmikért, pláne utálok fél órát állni a próbafülkék előtt, kezemben negyvenöt ruhadarabbal. Így sokkal több időm jut a fontosabb dolgokra (például Pasi szeretgetésére, vagy a mókázásra az én imádott Mary Poppinsommal). Arról nem is beszélve, hogy a terepszemle során az árakat is megnézem és felírom, így pontosan tudom, mire mennyit fogok költeni, egyáltalán mennyi pénzt kell magammal vinnem. Az is előfordulhat, hogy néhány tételt ki kell húznom a listámról, ősszel is ez volt, utólag nem is bántam, hogy nem vettem meg mindent.
A végére íme a listám terepszemle előtti változata (és ez itt most a reklám helye):

Mire van szükségem?
sötét színű, egyenes szárú farmernadrág (H&M, C&A)
hidratálókrém (Müller, Yves Rocher, Rossmann)
napszemüvegtok, mert a régi már foszlik (Six, I am)
közepes méretű táska (Six, I am, Mango, Carpisa, C&A, New Yorker)
bikini (Tezenis)
színes balerinacipő (H&M, New Yorker)

Mire van szüksége Pasinak? (mert jön velem, bizony ám)
farmer (C&A)
öv (C&A, New Yorker)
alsónadrág (Tezenis)

Mit szeretnék még?
kozmetikum (Body Shop, Crabtree&Evelyn, L'occitane)
trikó, esetleg vékonyabb pulcsi (H&M, New Yorker, C&A, Orsay, Tally Weijl)
A vonalú szoknya (H&M, C&A, New Yorker, Orsay)
blézer (New Yorker)
könyv (libri)
tea (darlington)
fehérnemű (Women'Secret, Tezenis)

Enni is fogunk, valószínűleg a KFC-ben, és ha nagyon kifulladnék, jól fog esni egy Starbucks kávé, mellé ajándék sütivel. Terepszemlét szerdára és csütörtökre tervezek, valószínűleg fogok húzni a listából (a bikinit még átgondolom, a blézert és a trikókat szintén).
Érdemes így csinálni, mert minimális az esélye annak, hogy elveszíted a kontrollt, és felesleges dolgokat vásárolsz.

3 megjegyzés:

  1. Így is kell ezt :) a terepszemle az, amit ki szoktam hagyni, mert ha meglátom teszem azt, a tökéletes szoknyát, a konkrét hétvégén pedig már nincs a méretemben, akkor valószínűleg agybajt kapok. Velem is eljött az uram, gyorsak és hatékonyak voltunk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elsősorban árakat nézek a terepszemlén, mi hol olcsóbb, konkrét darabot és méretet csak élesben.
      Ahogy elnézem, ti is hatékonyság-mániások vagytok, mint mi Pasival. Tegnap mondjuk borult a terv, de ennyi spontaneitást engedélyezek magamnak, még így is bőven a kereten belül maradtam, és már csak bikini kellene, meg fehérnemű. Meg egyébként is gyorsak voltunk, öt percet késtem csak, mikor unokaöcskösért kellett mennem.

      Törlés
    2. Ügyes :) ennyi elcsúszás szerintem benne van a pakliban. Fehérnemű, ne is mondd...
      Tesco-járat esetén vagyunk a legdurvábbak, anyumék legalább két órára eltűnnek olyankor, mi háromnegyed óra alatt végzünk úgy, hogy a ruhákat is körbejárom.

      Törlés