Norewa válaszokat keres

Egyszer régen volt valaki,akitől lehetőséget sem kaptam arra,hogy bocsánatot kérjek,hogy mentséggel szolgáljak vélt vagy valós bűneimért.Fura fintora a sorsnak,hogy nem is olyan rég én is valami hasonlót tettem valaki mással.Csak azért hasonlót,mert én adtam alkalmat a bocsánatkérésre,csak az illető későn kapott észbe.Lehet,hogy én is későn kaptam észbe.
De mondd Úrnőm(vagy erről az Urat kérdezzem?),hol van az megírva,hogy nem lehetek boldog?Jó persze,az vagyok,de máshogy szeretném.Azt a fajta boldogságot sírom vissza,amit egy társ jelenléte nyújt az ember lányának.Nem vagyok elégedett azzal,amit adtatok,mert nem érzem úgy,hogy ezt érdemelném.
Nem mondom,hogy rossz nekem,sőt,nagyon is jó nekem,van szerető családom,meg aztán, akad néhány igaz barátom.Hálával tartozom értük,de egy iciripicirit többet kérek.Nem akarom,csupán szeretném.Szeretnék szeretni,s szeretve lenni.Olyan nagy kérés ez?
Szeretnék egy társat,aki megért.Ugyanakkor akadnak dolgok,amiket nem szívesen adnék fel és nem hiszem,hogy beleférnek egy párkapcsolatba.Büszkeség,függetlenség,szabad akarat.Mert hiszen egy kicsit mindenképp aláveted magad a másik akaratának,ugye?Valakinek kell engednie,valakinek kell köztes megoldást találnia.De köztes megoldás ritkán van,legalábbis én így tapasztaltam.Sajnos mindig én engedtem,de most a magam ura vagyok,nem kell engednem,csak a saját késztetéseimnek.Így se jó,úgy se jó.Hát akkor hogy is van ez?
Ahogy keresem a kérdéseimre a választ,egyre több kérdés merül fel bennem és szép lassan elveszek a megválaszolni való kérdések tengerében...
A nővérem halálakor tettem fel pár kérdést az Égieknek,amit félek leírni,de mégis megteszem.Miért ő?Miért nem valaki más?Miért valaki más,miért nem én?Mert az ember,ha tragédia történik vele,hajlamos megkérdezni,hogy "Miért én?".Én azt mondom, "Miért más?".Sok pofont kaptam akkoriban,szépen egymás után mindet,s bár tudtam,hogy nem ezt érdemlem,nem kérdeztem,hogy miért velem történik mindez.Sokszor éreztem,hogy nem bírom tovább,aztán eszembe jutott,hogy nem én vagyok az első és az egyetlen,akinek fáj valami.S nem ez volt az első és egyetlen alkalom,hogy pofont kaptam,de mostmár igyekszem nem fejjel rohanni a falnak.Kikerülöm,amit lehet,de ha kell,osztani sem leszek rest.Mert ilyen vagyok.Gyorsan tanulok,ha a másik ember hibájából nem is,a sajátomból mindenképp.És talán egy szép napon a kérdéseimre is meglelem a választ.Mert addig nem nyugszom.
Bizonyára most sokan bolondnak néznek,vagy legyintenek,s közlik: "Gyerek még...".Nos,meglehet,szemtelenül fiatal vagyok,de mutasson bárki olyat a korombeliek(17-18-19 évesek) közül,aki egyáltalán megfogalmazta a kérdéseket,amikre válaszokat keres és akkor legyinthet.Megengedem.