2012. január 31., kedd

Ari

Szombat hajnalban elment, végleg. 
Volt egy csomó a mellkasán, rossz helyen, épp egy ér fölött. Nem mertük bevállalni a műtétet, féltünk, hogy ott marad. Nyáron, amikor kiderült, hogy megesett, rettegtem, nehogy elléskor baja legyen. Végigcsinálta, becsülettel. Jobb anya volt, mint némelyik ember.
Úgy két hónaposak lehettek a pöttömkék, amikor megváltozott a viselkedése. Agresszív lett más kutyákkal. Aztán már az autókat, a trolikat is megugatta, meg a szembe jövő embereket. Rengeteget aludt, egyre kevesebbet mozgott, ha sétálni vittem, visszafordult, amint elvégezte a dolgát. Régen bármit megevett, az utóbbi időben az étel felét a tálban hagyta. Azt hittük, azért, mert a kicsiket akarta jóllakatni.
Egy hete kezdődött a rémálom. Nem akarok róla beszélni, emlékezni sem akarok rá. Úgy akarom őrizni magamban Arit, amilyennek szerettem. Játékosnak, okosnak, bújósnak. Arra akarok emlékezni, amikor először megláttam, amikor először ölelhettem magamhoz. Az első estére, amikor velem aludt. Arra, ahogy felágaskodott a fürdőkád szélére és nézte, ahogy áztatom magam. Arra, amikor először hozta vissza az eldobott játékot. Arra, hogy el sem mozdult mellőlem, ha beteg voltam. Arra, hogy bökdösött, ha simogatásra vágyott. Arra, milyen örömmel kergette a galambokat, mennyire szeretett futkosni. Arra, milyen jól érezte magát itt Pesten.
Csodálatos élete volt. Hat kölyköt adott a világnak, közülük kettő maradt itt velem. Bizsu végig mellette volt, Turbo inkább mellettem.
Nem tudom, milyen lehet odaát, de remélem, Ari jól érzi magát.

2012. január 20., péntek

Murphy


Rinyálok pár sort és rögtön jön valaki, aki felráz :) Nem, nem oldódtak meg a problémáim, csak rendberakták kicsit az önbizalmamat, meg az egómat.
Mire nem jók a barátok?

2012. január 17., kedd

Álmok

Egy kedves blogger-barát után szabadon:

Jó lenne arról írni, hogy minden rendben van körülöttem, helyrejöttem anyagilag, boldog vagyok, kiegyensúlyozott. Jó lenne arról írni, hogy senkinek nem jutott még eszébe feljelenteni a kutyák miatt. Jó lenne, ha azt írhatnám, bepasiztam és most úszom a boldogságban és már az esküvőmet tervezgetem. Még jobb lenne azt írni, hogy simán le fogok diplomázni töri MA-n is, ráadásul az idén kiadják az első regényemet.
Ehelyett az van, hogy marhára nincsen rendben az anyagi helyzetem. A számlákat úgy fizetjük, hogy sorsolunk, melyik hónapban melyiket. A hitelt már az ég tudja, mióta nem fizetem. Dolgozom a Galaktikánál, de fizetést nem kapok, legfeljebb jó ajánlást arra az esetre, ha máshol akarnék melózni. Kvázi szakmai gyakorlaton vagyok most náluk.
Nem vagyok boldog, bár igyekszem tartani magam, humorral kezelni a dolgokat, például hogy valaki feljelentett Ari meg a két pici miatt. Hogy milyen indokkal, azt egyelőre nem tudom, tekintve, hogy nincs telefonom (kikapcsolták), amin felhívhatnám az önkormányzatot, hogy megkérdezzem, ki és miért akar nekem rosszat. Ha megbírságolnak, nem fogom tudni kifizetni. A kutyákat nem adom, anyuékon kívül csak rájuk tudok támaszkodni, amikor elhagy a jókedvem meg a humorérzékem. 
Ilyen helyzetben gondolni sem merek arra, hogy fiúm legyen. Jó lenne odabújni valakihez, menedéket keresni nála, érezni, hogy mindezek ellenére még értékes, szerethető nő vagyok.
A töri elvileg mehetne simán. Gyakorlatilag semmire sem tudok odafigyelni, főleg nem arra, amire kellene (és mielőtt bárki csatlakozna jóanyámhoz, amint azt zengi, "semmi más dolgod nincs, csak hogy tanulj", most intem csendre, mert rohadtul nincs így). Regény készül. Azaz készülne, de a múzsa ritkán látogat meg. Csoda?