2010. június 15., kedd

Barangolás Horvátországban 4. rész - Pula

Reggel kitámolyogtam a fürdőszobába(majdnem legurultam a lépcsőn), gyorsan lezuhanyoztam, aztán felkaptam a csíkos(nem röhög a Kedves Olvasó) bikinimet, meg a kis fehér strandruhácskámat és lementem reggelizni. Lolitám még nem volt lenn, a többiek már javában ettek, volt aki már a medence partján süttette a kis (nagy) hasát. Reggeli meg egy jó adag kávé után én is lementem a medencéhez, ledobtam magam egy napozóágyra, de nem vetkőztem még le, nem volt még elég meleg. A két idióta unokatestvérem természetesen pont akkor döntötte el, hogy engem feltétlenül be kell hajítaniuk a vízbe, ruhástul ofkorsz. Alig bírtak megemelni(vannak előnyei annak, ha az ember lánya nem piszkafa), részben azért, mert röhögtek, persze azért csak elvonszoltak, aztán a következő, amire emlékszem, hogy csobbanok. Prüszkölve-szitkozódva másztam ki, mindenki rajtam röhögött, persze aztán én is magamon. Egy örökkévalóság volt, mire megszáradtam, később magamra kentem némi kakaóvajat, meg elkortyolgattam egy citromos sört, aztán úsztam egyet, meg Keresztapus dobált a vízben(azt élveztem), Piri mamával fröcsköltük egymást, röhögtünk nagyokat, főleg azután, hogy Kedvencnagynéni rossz gyógyszert adott Piri mamának, aki kicsit megzizzent, volt bohóckodás a strandkendőjével, popsirázás(kép is van, majd lesz belőle animáció), még több fröcskölés, meg fogócska Keresztapussal. Bolond család...
Késő délutánra kaptuk össze magunkat, aztán elindultunk Pulába, ami a tengerparton van, Porectől délre. Először az amfiteátrumot néztük meg, ez a világon a hatodik legnagyobb, ma is álló amfiteátrum. Innen a városközpontba sétáltunk, megnéztük a diadalívet és az egykori forumon álló Augustus-szentélyt, persze csak kívülről, a belépő ugyanis egy kisebb vagyon volt és a félig nyitott ajtón át láttuk, hogy semmi érdekes nincs odabent. Mikor kellőképp kinézelődtük magunkat, vásárolni indultunk. Makoto az interneten kinézett egy boltot, ahol natúrkozmetikumokat árulnak, oda mentünk hárman(Makoto, Keresztapus meg én), míg a többiek a diadalív környékén maradtak. Miután bevásároltunk mindenféle jóból, megkerestük a többieket és együtt leültünk inni-fagyizni, aztán visszasétáltunk az amfiteátrumhoz, útközben még vettünk ezt-azt, főleg a kicsiknek ajándékba, aztán ismét autóba vágtuk magunkat és visszamentünk Moci tadba. Csirkesalátát vacsoráztunk, meg lecsúszott némi bacardi-cola is, egész este vigyorogtam, mint a tejbetök.

2010. június 14., hétfő

Barangolás Horvátországban 3. rész - azaz jelen esetben Olaszországban, Velence

Bizony, Kedves Olvasó, átruccantunk az olaszokhoz is. Reggel 6-kor jött Cicus ébreszteni, azt sem tudtuk még Piri mamával, merre lakik a jóisten, de azért kikászálódtunk az ágyból(a drága anyukám kért még öt percet, as usual), gyors zuhany, öltözés, minimálsmink, aztán az egész banda autóba vágta magát és bementünk Porecbe, ahol megkerestük a már említett Prince of Venice nevű katamaránt(ez milyen szó már...), becsekkoltunk(útlevélellenőrzés meg minden, mintha repzivel mentünk volna), aztán felszálltunk és nyolckor elindultunk Velence felé. Féltem, hogy tengeribeteg leszek, mert mikor Korfun nyaraltunk, a hajókirándulásból horrorfilmet csináltam, egész nap zöld fejjel mászkáltam és még három nappal később is szédültem, de most szerencsém volt. Tizenegyre értünk a kikötőbe és mivel úgy döntöttünk, nem akarunk a turistacsoporttal menni, elsétáltunk a Szent Márk térre, a Café Florianba, onnan a Palazzo Ducale-ba(magyarul a Dózse-palotába) mentünk. Végigjártuk az egészet, a dózse lakosztályát, a kormányzat termeit, a bíróságot, a börtöncellákat és igen, a Sóhajok hídján is átmentünk(alatta nem volt alkalmunk, mivel a gondolázást kihagytuk). A palotából vásárolni mentünk meg ebédelni, mozzarellasalátát ettünk, spagettit meg olivás salátát, pizzát és olivapürét(ez utóbbit rajtam kívül senki nem merte megkóstolni, nem tudtuk, mi az). Túl sokmindent nem vettünk, Makoto akart egy maszkot, meg fagyit ettünk, de azt is már útban a Vaporetto felé. A Vaporetto olyan, mint nálunk a villamos, csak a vízen közlekedik. Ez volt a legolcsóbb és a leggyorsabb módja annak, hogy visszamenjünk a kikötőbe, természetesen az utolsó pillanatban értünk oda. Hajóra szálltunk ismét, de nem ment minden simán. Kábé félúton valami műanyag vagy egy fadarab beszorult a hajócsavarba, így csak félsebességgel tudtunk haladni, a két és fél órás út tehát öt órás lett, este nyolc helyett fél tizenegy után értünk vissza Porecbe, nekem az utolsó fél óra már pokol volt, rosszul voltam, de szerencsére nem történt nagy baj(kellett hozzá bőven akaraterő, hogy ne hányjak, túl jó volt az a mozzarella). Fáradtan, de jókedvűen indultunk vissza a házhoz, végigpoénkodtuk az utat. A többiek még leültek kajálni, én már nem akartam, zuhanyozni se volt kedvem, csak bedőltem az ágyba...

2010. június 13., vasárnap

Barangolás Horvátországban 2. rész - Porec, Motovun

Kedden egy kávé és egy kiadós reggeli után Keresztapus szólt, hogy ha be akarok menni velük Porecbe(tengerparti kisváros Moci tadától 13 km-re), akkor kapjak magamra valami ruhát. Öt perc múlva kész voltam, bepattantunk a kocsiba és végre épkézláb fényviszonyok mellett is megnézhettem mindent. Nem tudom, miért, de végig Olaszország-feelingem volt, vörös föld, kőből épült házak, szűk utcák és utak, hegyek ölelik körbe a tájat.
A városban először tankoltunk, mert alig maradt benzin(kábé annyi, míg beértünk a benzinkútig), aztán a kikötő felé vettük az irányt. Ott megkerestük a Prince of Venice nevezetű hajót, meg az utazási irodát, ahol jegyeket vehettünk, összesen kilencet. Persze nem ment olyan simán, mint gondoltuk, kiderült, hogy kellenek az útlevelek, úgyhogy Bazsi meg Keresztapus visszament értük, mi meg addig Makotoval megnéztük a város templomát, a római kori romokat, a püspöki lakot, a hatodik századi falmaradványokat(igen, mindezt egy helyen, a templomban és a hozzá tartozó múzeumban tíz kunáért). Miután kinézelődtük magunkat, elmentünk fagyizni, közben jókat beszélgettünk, kiderült, hogy a kedves kis japán fazon majd' negyven éves, kinéz kábé huszonötnek, rögvest meg is kérdeztem, hogy csinálja, de nem árulta el. A fagyi után visszasétáltunk a kikötőbe, megittunk egy kávét, aztán már jött is Keresztapus. Kifizettük a jegyeket, aztán elmentünk bevásárolni(tojás, fogkrém, fogkefe, paprika, dinnye, a többire nem emlékszem), onnan visszamentünk a házhoz, ahol már ebéddel vártak minket. Kaja után csobbantunk egyet a medencében, a fiúk ugráltak, fröcsköltünk, bohóckodtunk, aztán mikor már kellemesen hűvös volt az idő, lezuhanyoztunk és az egész csipet-csapat kocsiba vágta magát és elhúztunk Motovunba, ami egy város a hegytetőn, legjobb tudomásom szerint a világörökség része, várkastély, szűk kis utcák, macskakő, kézműves holmik, csak címszavakban. Némi sétafikálás után megittunk egy-egy limonádét, végignéztük a naplementét, aztán visszakocsikáztunk a szállásra, mert már holtfáradtak voltunk és kellett az energia szerdára...

2010. június 12., szombat

Barangolás Horvátországban 1. rész - Moci tada

Kezdjük ott a történetet, hogy hétfőn reggel elhúztam vizsgázni. Szörnyen be voltam tojva, de végül relatíve hamar végeztem. Elkiabálni semmit sem akarok, jövő héten lesz eredmény csak. Szóval vizsga után felhívtam Piri mamát, hogy hol tartanak, mi újság, mondta, hogy nyugodtan végezzem a dolgom, késni fognak, mondom oké, akkor dobok egy kört, veszek csokit Gombócartúr-csokifan Sanyi bácsimnak(mert a sztorihoz az is hozzátartozik, hogy idén sokadikikszes és az én RobiKeresztapusom, aki az ő fia, a jeles alkalomból szervezett egy kis mókát a horvátoknál, az Isztriai-félszigeten egy villában. Úgy volt, hogy hétfőn velünk együtt jön az ünnepelt is, persze nem jött, de erre még kitérek). Csokivétel után még beszereztem némi szúnyogriasztót, majd szépen hazabattyogtam, hogy a maradék cuccot is bedobáljam a bőröndbe. Fél egyre útra kész voltam, de Piri mamáék nem jöttek, csak fél három körül. Bepattantam hát melléjük a kocsiba és nekivágtunk a közel hét órás útnak. Pesttől Letenyéig autópályán mentünk, persze ez sem volt zökkenőmentes, nem tudtuk, hogy kell sms-ben matricát venni, meg el is tévedtünk majdnem, aztán Siófok magasságában elaludtunk, úgyhogy a Balatonból nem sokat láttunk. A határon jól megnézték a csomagtartónkat, mert hát ugye vittünk egy halom kaját, tizenöt emberre számítottunk, végül nem voltunk csak kilencen, meg mi hárman eleve két nappal később mentünk le, de így is kellett az ellátmány, a határőrök meg csak csóválták a fejüket, hogy hova ennyi kaja hármunknak, elmagyaráztuk nekik a történetet, onnantól már nem néztek ránk annyira furcsán. Miután sikeresen átengedtek minket, elénk tárult a hihetetlen táj. Mintha egy másik világ lenne, dombok, sziklák, vörös föld, viaduktok, mindezt káprázatosan karbantartott utakon jártuk be, egyszerűen lenyűgöző volt az egész. Láttuk Zágrábot és (Fiumét) Rijekát madártávlatból, a tengert, ami olyan kék volt, mint nagyikám szeme(rögtön ő jutott eszembe, amikor megláttam a végtelen kékséget). Még világosban, este kilenc körül értünk a kis faluba, Moci tadba, ahol a villa állt. Nem is falunak nevezném, inkább csak afféle tanya, néhány ház, egy kis bolt, sok szőlőtőke.
A ház kőből épült, rusztikus, fagerendákkal, kandallóval, két külön házrésszel, terasszal, a kertben medencével, nyári lakkal. Már vártak minket a többiek, Tabi, Kedvencnagynéni, Cicus, Lolitám(alias Pofikám, újabban így hívjuk egymást), Makoto(Keresztapus japán barátja), meg persze Keresztapus, aki már teljesen be volt zsongva, hogy mikor érünk már le(már akkor be akart dobni a medencébe, kis gonosz). Dögfáradtak voltunk, egy röpke vacsi és egy bacardi-cola után én az ágyat választottam, de nemsoká csatlakozott Piri mama és Bazsi is. Ez volt tehát az első nap.

2010. június 7., hétfő

Megint úton

Akkor én most elmentem Horvátországba öt napra, jó? Előtte azért vizsgázom egyet, mert az egyetem nem enged el csak úgy (és ahogy a gólyatáborban, most is skandálom: Eötvös Loránd Tudományegyetem, te vagy az oka mindennek!!!) Szombaton jövök, mesélek, ha lesz időm. Csók!