2014. szeptember 24., szerda

Totál szívás

Még mindig nincs munkám, pedig már minden papírom megvan hozzá. Persze nem volt egyszerű. Májusban jöttem ki, ugye, vasárnapra esett pont a kiutazás, másnap bank holiday (munkaszüneti nap), kedd reggel (6-án) hívtam a JobCentre-t, 8-án NI interjú, azt mondták, hat héten belül megkapom a National Insurance Numbert. Ja. Csak éppen a landlady rossz címet írt a papíromra. Igen, a saját házszámát sikerült elírnia. Én meg vártam, vártam, sehol a levél. Június közepéig sem érkezett meg, itt már kezdtem aggódni, de a telefonszám, amit megadtak, kamu volt. Azazhogy felhívtam és nem vette fel senki. Többször, különböző napszakokban, hátha, de nem. Pasi rákeresett, hátha fórumokon, itt-ott talál némi infómorzsát, kiderült, hogy SENKI nem tudta elérni a hivatalt azon a számon. Felhívtam tehát őket a központi számon, ott adtak másik telefonszámot, ott elmondták, hogy hát ők telefonon nem tudják kiadni a számot. Töltsem le a megfelelő nyomtatványt, töltsem ki, postázzam el az ott megadott címre, aztán kiküldik. Viszont mivel nem voltam jó viszonyban az ottani lakótársakkal, meg már amúgy is tervben volt akkorra a költözés, úgy gondoltam, várok egy kicsit, és inkább az új címemre kérem a papírt. Elköltöztünk, rákövetkező hétfőn már a postán álltam sorba, kicsi kezemben a levéllel. Feladtam, és vártam. Eltelt egy hét, semmi. Eltelt két hét, semmi. Három hét után már zabos voltam, felhívtam megint a JobCentre-t, ugyanazt ismételgették, de legalább azt sikerült kiderítenem, hogy nem utasították el a kérvényemet (ritkán, de előfordul, hogy visszadobják), kaptam NI numbert, ki is küldték még június elején. Remek, akkor esélyes, hogy kidobták, hiába mentem át a mellettünk lévő Beauty Salonba érdeklődni, a landlady ugyanis az ő házszámukat adta meg.
Mindeközben állásinterjúkra járkáltam, sikerrel persze sehol sem jártam, mert NI nélkül nemnagyon akaródzott alkalmazni senkinek. Ehhez jött még, hogy beregisztráltam egy tanárokkal és oktatással foglalkozó munkaközvetítő ügynökséghez (érdekes egyébként, hogy itt egy cég nem saját maga hirdet, hanem ilyen közvetítőkön keresztül, ez kb olyan, minthogy te, Kedves Olvasó, bemész a helyileg illetékes munkaügyi központba, megmondod, hogy neked erre és erre kell ilyen és ilyen ember és a munkaügyi központ meghirdeti az állást a netes álláskereső portálokon, majd behívja az embereket interjúra, végül azokat, akiket ő megfelelőnek ítélt, beküldi hozzád próbanapra). Bementem interjúra, elkérték az összes papíromat, persze NI nem volt még mindig, csak referenciaszám. Kiderült, hogy kell erkölcsi bizonyítvány, angol is, magyar is, anélkül nem lehet itt gyerekekkel dolgozni, mondom oké, a magyart Piri mamáék elintézik, fordítást is kérnek, az angolt meg akkor az ügynökség, 52 font lesz, de ne aggódjak, ha most nem tudom kifizetni, majd levonják a fizuból, hát mondom, bocs, de most nekem erre nincs pénzem, épp azért kell a meló, mert éhkopp van. Aha, akkor majd átküldi a linket e-mailben még aznap, mert ez online megy. Nagy boldogan megyek haza, e-mail sehol. Eltelt egy nap, kettő, három, hát (kispöcsömet) ráírok a nőre, hogy mi az öregapja térde van, jön az e-mail fél nappal később, ja, bocs, elfelejtettem. Anyád. Link persze sehol, még másik két e-mailt kellett küldenem neki, hogy ugyan a linket küldje már, meg hogy mégis ki tudom fizetni előre, csak küldje akkor el a bankszámlaadatokat. Megjött a link, ki is töltöttem szépen az online adatlapot, minden sz*rságra rákérdeztek, kb még a lábméretem is kellett milliméterre pontosan. Mindegy, megcsináltam, írtam a nőnek, hogy oké, ez megvan, most vattafák, nem válaszolt. Eltelt egy hét, két hét, angol erkölcsi sehol, közben a magyart is visszadobták, mert Piri mama véletlenül a saját személyi azonosítóját (nem, nem igazolványszám, a másik) írta be az enyém helyett, de beküldték az enyémet, ki is van fizetve, megjön pikk-pakk és akkor mennek fordíttatni. Ne aggódjak.
Közben azért nem csak a körmömet reszelgettem, küldtem be máshová is önéletrajzot, fel is hívtak egy másik ügynökségtől, elmentem hozzájuk is interjúra, beregisztráltam, mondtam, hogy a magyar erkölcsim folyamatban, az itteni szintén, mondták, oké, rákérdeztem, hogy ha esetleg átvertek a másik helyen, akkor mennyibe kerülne náluk, ugyanúgy 52 font, remek, akkor még várok kicsit, hátha. Persze itt is sikerült egy töketlenkedő ügyintézőt kifognom, egészen konkrétan július közepe óta mostanáig képtelen volt felhívni a korábbi munkaadóimat, nekem hisztizik, hogy miért nincs referenciám, mondom neki, én megadtam minden adatot, e-mail címet, telefonszámot, mindkét korábbi főnököm beszél angolul, hívja fel őket. Másodszor is elkérte az adatokat, meg is adtam becsülettel.
Augusztus 30-án megérkezett a levelem az NI numberrel. Hétfőn mentem bankszámlát nyitni, azaz csak megpróbáltam, de ott, ahol akartam, nem sikerült, csütörtökre kaptam időpontot egy másik bankhoz, aznap lett számlám, pár napra rá, ahogy megjött a bankkártyám, hívtam az ügyintézőmet az ügynökségnél, hogy akkor MOST álljunk neki CRB-t kérni, küldte is a linket (tök más rendszerbe kellett belépni, mint az előzőnél), adatlap kitölt, oké, akkor most fizetnék. Ki is fizettem, négy héten belül meg is kapom, addig meg érvényes a magyar erkölcsim, amit időközben szerencsésen megkaptam fordítással, pecséttel. A CRB-t az online rendszerben végig nyomon tudtam követni a kapott referenciaszám alapján, 16-án reggel néztem meg utoljára, akkor azt írta, 15-én postázták. Tegnapelőtt reggel megkaptam. Tehát ELVILEG már semmi akadálya annak, hogy dolgozzak. Gyakorlatilag hiába hívom minden reggel az ügynökséget, nincs munka, egyébként is a referenciáim miatt hisztiznek még mindig. Most már ott tartok, hogy nem érdekel, szögre akasztom a diplomámat, vagy hazaküldöm Piri mamának, tojok a tanításra, elmegyek takarítani, vagy bolti eladónak, mittudomén. Az álmaimat meg önmagamat meg majd egy másik életben valósítom meg. De azért az ügynökség ingyenes továbbképzéseire eljárok. Legyen valami hasznom is belőlük.
Csak az a baj, hogy hiába küldöm be az önéletrajzomat napi szinten tíz-tizenöt helyre, interjúra nem hívnak be. Eleinte heti két-három állásinterjúm biztosan volt, most egészen konkrétan semmi. Pedig semmit nem csinálok máshogy.
Nem értem. Szó se róla, szeretem ezt az országot, csak ezt a majd-majd hozzáállást nem igazán szeretem. Minden négy-hat hét, mindenre várni kell, mindenért asztalt kell verni, mert elkeverik a dolgaidat, elfelejtik megcsinálni, aztán meg veled cirkuszolnak, vagy azért, hogy miért nem szóltál, vagy azért, hogy miért cseszteted őket naponta. Én most leginkább az utóbbit csinálom.
Hazamenni nem tudok. Nincs hová. Nincs választásom.

2014. szeptember 8., hétfő

Heti mottó #30

"A kutyák valahogy képesek megtalálni az embereket, akiknek szükségük van rájuk. És betölteni egy űrt, amiről nem is tudtuk, hogy van nekünk."

Kutyi tegnap délelőtt szerencsésen megérkezett Londonba. Szerveztük már egy ideje a dolgot, az eredeti terv az volt, hogy Piri mamáék fogják kihozni, de technikai problémákba ütköztek, szóval gőzerővel nekiálltak futárt keresni, olyat, aki viszonylag rövid idő alatt megteszi a Budapest-London távot (repülővel egyrészt körülményes lett volna kihozatni, mert nem sok légitársaság vállalja, másrészt rettenetesen drága, bár ő minden pénzt megér). Találtak is, a HunParcel (és ez itt most a reklám helye) korrekt áron vállalta, hogy bő egy nap alatt ideérnek vele, csak a papírokat intézzük el. Minden oltása megvolt már, csak a féregtelenítést kellett újra kérni, mert arra vonatkozóan elég szigorú szabály van, öt napnál nem lehet régebbi, szóval 5-én újra megkapta a tablettáját, pecsétet, aláírást az útlevelébe, 6-án, azaz szombaton reggel 7-kor meg már a futár autójában csücsült a kis hordozójában. Durván 30 órát utazott, nem tudom, milyen időközönként álltak meg vele, nem kérdeztem rá, a sofőr szerint minden rendben ment, jól viselte a tortúrát, csak annyira meg volt rémülve, hogy nem mert enni, de még inni sem (hála az égnek, nem hányt, bár Piri mami előrelátó volt, csomagolt mellé egy rakás papírtörlőt, de csont száraz volt az összes, onnan tudom, hogy nem volt gond), úgyhogy az volt az első dolgom, hogy elé toltam egy tál vizet, a felét azonnal belefetyelte, aztán nekilátott, hogy felfedezze a házat. Egy órával később már a parkban hajkurászta a varjakat meg a vadludakat, rettentő büszke volt magára, mert minden tollast bekergetett a vízbe, nagy peckesen sétált a tavacska partján.
Azóta két séta között vagy a mi ágyunkban, vagy a kutyaágyban fetreng, alszik, vagy csak szimplán lustul, amikor rájön az ötperc, puszit oszt, de olyan sokat, hogy meggyőződésem, hogy most így próbálja bepótolni az elmúlt négy hónapot (négy hónap, három nap, hogy pontosak legyünk).
Nyugodt, nem hangoskodik, nem hisztizik (szóval gyakorlatilag ugyanolyan jólnevelten viselkedik, mint annakidején az Odúban), minden lakótársnak örült, a landlordunkat meg szó szerint körberajongta, mintha tudná, hogy nagyrészt az ő jóindulatának köszönhető, hogy itt élhet.
Szóval Őfelsége, II. Artemis, a Puha Bézs Kutyaágy királynője köszöni szépen, remekül érzi magát (és követeli, hogy szeressem, úgyhogy ömlengés off). Ha esetleg szeretnéd, Kedves Olvasó, hogy nevezett ebzet saját Facebook-oldalt kapjon, kommentben jelezd, kérlek!

2014. szeptember 1., hétfő

Heti mottó helyett :)

Drága ősz, már vártalak!