2011. február 22., kedd


Itt egy Youtube videó volt eredetileg, siketnéma kórus adta elő John Lennon Imagine-jét

Elgondolkodtató.
 Ha az ember gyereket vár, előfordul, hogy eszébe jut, mi lesz akkor, ha sérült babát hoz a világra, hogyan tovább, ha az, akinek mindent meg akar adni, nem élhet majd teljes életet.(Nem, nem vagyok terhes, Kedves Olvasó) Én azt mondom, az ilyen gyerekek különlegesek. Az, hogy teljes életet élhetnek-e, nagyrészt az egészséges emberek hozzáállásán múlik.
Egy vidéki középiskola lelkes tanárai hozták létre a Rejtett Értékek Alapítványt azért, hogy megmutassák, a sérült fiatalok is emberek, nekik is vannak álmaik, vágyaik, ők is tehetségesek valamiben.

2011. február 21., hétfő

Minden rendben, de...

...igen valószínű, hogy ma bolondgomba volt a reggelimben, mert teljesen hibbant vagyok. De az is lehet, hogy a koránkelés ártott meg. Mert ugyebár Norewa nem szeret korán kelni.
Leadtam az MA jelentkezést, ma postáztam a hitelesítő papírt is. A diploma meg a nyelvvizsga majd megy, előbbi amint megkapom, utóbbi már rég megvan, duplán is, csak ugye hiánypótlás egyszer van.
Jó ez így, semmiről nem vagyok lekésve(ez meg egy szép magyartalan mondat, de leszarom, szerkesztő minort végeztem akkor erőszakolom meg az anyanyelvemet, amikor akarom). A helyzet közel sem olyan kétségbeejtő, mint ahogy azt egy hónapja gondoltam. 

2011. február 9., szerda

Jelen


Vagyok ám, csak próbálom rendezni magamban a dolgokat. Azt a rengeteg érzést-élményt, ami bennem kavarog. Elregélek mindent, szép sorjában.
A terv az volt ugyebár, hogy hat vizsgám lesz, utána január 21-én reggel kilenckor államvizsga. A hatból kilenc lett, az elsőn rögvest megbuktam. A második meglett, aztán jött az UV, amit sikerrel teljesítettem. A harmadik is simán meglett, a negyediket buktam, az ötödiket is és épp ezzel volt gond. Másfél pont kellett volna a ketteshez. UV időpont meg csak 25-én volt és a tanár nem volt hajlandó másik időpontot adni. Végigjártam a TO-t, a tanszéket, mindent, persze hiába. Így utólag már tudom, hogy a sors akarta így, nem is élem meg kudarcként a dolgot. Több szempontból is jól jártam, de ezt mindjárt kifejtem, csak befejezem a felsorolást. A hatodik vizsgám is lazán meglett, a második UV-m is. Az utolsó meg ugye 25-én volt. Egy hétig minden nap csak erre a vizsgára tanultam, kívülről fújtam a Szent Korona-tant és a korona történetét, a zászlótörténetet, az államcímer szimbolikáját és részeit, meg a tankönyv összes fejezetét. Bevágtam a saját jegyzetemet, meg két évfolyamtársamét. Persze előző alkalommal is kb ugyanennyit tanultam, csak jóval kevesebb időm volt erre az óriási mennyiségre. Bementem, módosult tudatállapot, azt sem tudom, mit írtam. Kijöttem, hazamentem, aludtam egy fél napot, aztán otthagytam a Várost.
Egy hete derült ki, hogy hármast kaptam. Nem bánom, hogy így alakult, hat napom lett volna huszonnégy tételre. Esélytelen lett volna az ötös, márpedig én -kivételesen- nem csak átcsusszanni akarok. Az ötös szakdolgozatom mellé kell ez is. De majd júniusban.
Pasifronton a helyzet változatlan. Volt pár elég félresikerült próbálkozás. Nemrég egy iszonyatosan rossz randi, ahol a srác abba kötött bele, hogy feltűztem a hajam. Mert miért is tűztem fel? Mondom mert kényelmes, praktikus és mert jól áll. Nem akartam elbújni a hajam mögé, hát már ez is baj? Smink se volt rajtam, azt akartam, hogy lásson. De ha ez nem felel meg, az már nem az én problémám. Én önmagamat adtam, szokásomhoz híven. De nem is feszegetem tovább a kérdést, mert elég kellemetlen.
Munkám nincs, lassan egy éve. Illetve ami van, az sem állandó. Piri mamának segítek be néha, meg nemrég írtam a konzulensem kérésére egy cikket, talán fogok még többet is. Az államvizsga után meg majd keresek épkézláb állást. Előtte kiruccanok külföldre, de még nem árulom el, hová.
Tacskóutánzat kisasszony remekül van(leszámítva a fülgyulladását). Kiderült, hogy kutyabőrbe bújt vietnami csüngőhasú kismalac. A röfögése árulta el :D Most nagyon boldog, mert már egy hete Piri mamánál vagyok, így kiskifli-nagykifliben alszunk minden éjjel.
Kiscsalád körül minden rendben, mindenki megvan. Kedvencnagynéni épp pikkel rám, de már megszoktam. Lolitám eltűnt, mint szürke szamár a ködben, de majd előkerül, ha szüksége lesz rám, ránk. Ledérkém remekül elvan, dolgozik, szerzett egy angol nyelvvizsgát, úgyhogy rém büszke vagyok rá. Hugika három hónapja együtt van egy fiúval, aki egész tisztességesnek tűnik. Talán ő tud hatni rá, mert mi már nem nagyon. Piri mama épp rettenetesen meg van fázva, de majd átmegy rajta, ahogy rajtam is szokott, mert egyformák vagyunk(ebben is). Keresztapus most volt itthon, ma repült vissza Pekingbe. Egy hetet töltött velünk, de valószínűleg a diplomaosztómra hazajön. Már most hiányzik :( Mindannyiunk Édesapja egyre sűrűbben jár hozzánk, majdnem minden nap látom és ennek örülök. Néha egészen jókat tudunk beszélgetni. Sütisütős Édesmostohám szintén náthás és ilyenkor rengeteget veszekszik, úgyhogy mindenki fejvesztve menekül előle. Bár apu szerint alapjáraton sokat veszekszik, de én ehhez nem értek.
Nagy vonalakban ennyi. Blog volt, blog van, blog lesz(bár google chrome-ban valamiért nem akar működni), remélhetőleg mostmár gyakrabban lesz időm leülni és írni. Mint a régi, szép időkben. Szóval vigyázz, Kedves Olvasó, mert jön még kutyára kamion!