2010. március 25., csütörtök


Nem merem megmondani neki, hogy odáig vagyok érte. Nem is nekem kellene rajongani, én ebből már kinőttem, úgy kellene, hogy ők rajongjanak értem, százával, ezrével, akárhányan, mit tudom én! De nehogymár megint én fussak a rohadt szekér után, nehogymár megint én legyek az, aki mindent megtesz, aki első füttyentésre ugrik! Nehogymár megint én legyek az, aki csalódik a másikban, a világban, önmagában, hogy aztán évekig építgesse mindazt, ami egy pillanat alatt dőlt össze annakidején.
Azt sem tudom, tetszem-e neki. Annyi mindent elárult már magáról akarva-akaratlanul, szavakkal, tettekkel.
Amit biztosan tudok, az az, hogy nem jó egyedül. Jó lenne esténként odabújni, elmesélni egymásnak, milyen volt a nap, reggel kávét főzni, két csészével, reggelit csinálni. Jó lenne, ha az ágyon két garnitúra ágynemű lehetne, mert hiába van négy a lakásban, ha nekem csak egy kell minden este. Jó lenne néhanapján azon mérgelődni, hogy nem csavarta vissza a kupakot a fogkrémestubusra, hogy szanaszét hagyta a borotválkozócuccait, hogy megint nem hajtotta le a vécédeszkát. Jó lenne a forró, nyári délutánokon a Dunaparton ücsörögni és a vizet figyelni egészen addig, míg le nem megy a nap...
Persze túl sokat kérek...

2010. március 19., péntek

Csak azt nem értem...

hogy mi a reteknek kell este háromnegyed tízkor kopácsolni a szomszédban? Tisztára mint Piri mamánál. Jó, én most fejeztem be a munkát, de lassan aludnék és szerintem nem vagyok ezzel a kérdéssel egyedül. Normális ember ilyenkor pihen, vagy jó esetben bulizni van, mert ugye péntek este. De nem szólok, még a végén én húzom a rövidebbet. Majd ha lesz egy izmos, hímnemű lakótársam (élettársam?), akkor majd merek pofázni. Vagy ha a jóember elköltözik, amire nem kell sokat várni, mert a múltkor az asszony szólt, hogy válnak, mondtam neki, hogy nagyon helyes, végre normális élete lesz neki is, meg a két gyerekének is. Nem normálisak egyébként, a gyerekek minden évben új kiskutyát kapnak, aztán amint megszerették a kiskutyát, apuci úgy dönt, nem maradhat. Most egy westie-jük van, a kissrác ma kérdezte meg, kell-e nekem, mondtam, hogy már van kutyám, bár nem lakik velem, nem tetszene neki a nagyváros(annakidején nem rajongott érte). Mondjuk a westie alapból egy problémás kutya, nagyon cuki meg minden, de hajlamos egy csomó betegségre, meg elég makacs, nehéz megnevelni(Nessyt is csak a prakkerral lehetett, ha Márti néni kézbe vette, csak úgy szaladt). Na persze Tacskóutánzat Grófnő sem könnyű eset, de mostanában jófej a népekkel, senkit sem akar megenni. De egy westie-t azért mégsem, ráadásul a kis fickón már jön ki az a nyavalya, ami Nessynek is van, én nem akarok havonta-kéthavonta soktízezret állatorvosra meg gyógyszerekre költeni(más kérdés, hogy nem is tudnék). Még jó, hogy az én kutyám keverék. Még jó, hogy én viszonylag csendes vagyok esténként. Rám nem lehet panasza a többi lakónak, nincs hangos zene, nincsenek cirkuszok. Néha énekelgetek, de azért még senki sem szólt.

2010. március 5., péntek

Még mindig...

...vagyok, élek, remélek, szeretek, vagy inkább csendben rajongok, dolgozom, egyetemre járok, összeegyeztetek, néha stresszelek, sokszor szaladok, de (többnyire) friss, fitt, csinos és felkészült vagyok. Ja és megint 90 napozok egy ideje, lassan már félidőnél járok(Awelám vett rá, nem kellett kétszer mondania). 
Egyébiránt volt Piri mamámnak születése napja múlt vasárnap, jó buli volt, tánc, Sakálvokál(bár Ledérkém hiányzott a kórusból), meg történt egy csomó jó és nem jó dolog a héten, például borult a beosztás a Cégnél, új feladatok, kevésbé vagyok helyhez kötve, ami jó, vagy például meg is fáztam de rendesen(olyan ágynakdőlősen, meg az áldás is elért és még a bölcsességfogam is bedurrant egyik nap), de már helyre jöttem, mi több, kirobbanó formában vagyok, ezt tegnap este Kisfőninek is tudtára adtam, aki egyébként megköszönte áldozatos munkámat(igenis jó munkaerő vagyok, Kedves Olvasó, mostmár én is el merem hinni, hogy van értelme, és igen, még mindig élvezem). Voltam egyébként könyvtárban is, igaz csak addig, míg gyorsan lefotóztam az anyagot, aztán ágyban, párnák közt olvashattam, amit nagyon szeretek. 
Ájlávmájlájf.