2010. január 24., vasárnap

Tükröm-tükröm...

Sorsom látom tükröződni sorsodban. Ha rádnézek, édes lány, hajdanvolt önmagamat látom és összeszorul a szívem. Pontosan ugyanazt csinálod, amit én csináltam. Mindent megtettem Neki, Érte, abban a reményben, hogy magamért, kettőnkért teszem. Keserű volt a csalódás, mellbevágott a felismerés. Mintha rózsaszín álomból vált volna rémálommá az, amit az életemnek hittem. Nem akarom, hogy ebbe a hibába ess. Féltelek, ismeretlenül is.

2010. január 22., péntek

Strasbourgi mesék - első felvonás

Mint azt hétfőn közöltem volt, este indultunk, hét óra után pár perccel, de ne szaladjunk ennyire előre, mert nem fogod érteni, Kedves Olvasó.
Még december közepe táján jött a telefon a Cégtől, hogy ha esetleg épp nem vizsgázom és van kedvem, akkor az ő költségükön kimehetek Strasbourgba a többi gyakornokkal(mert olyan jó gyerek vagyok), mondom ezért érdemes átrendezni a fél életemet(khm...vizsgaidőszakomat), úgyhogy pikk-pakk megoldottam a kérdést, átküldtem emilben Kisfőninek az adataimat, aztán már csak az volt a dolgom, hogy vizsgázgassak, meg szerezzek bőröndöt, ez meg is történt, hála Kedvencnagynéninek(meggypiros, görgős műbőr, szép, szeretem). 
Tehát hétfőn este nekvágtunk a nagy útnak(laza 15 óra volt busszal), hátra ültem, jó döntés volt, mi diktáltuk az alaphangulatot, ottvolt Kisfőni is, röhögtünk nagyokat, aztán olyan 10 óra tájban beraktak valami filmet, feliratosat, én meg jól elaludtam rajta(nem bírom a feliratos filmeket, kb. 10 perc után lefárasztanak, ha nem értem az eredeti nyelvet), a végére ébredtem fel. Egy idő után a többiek is elcsendesedtek, aztán arra ébredtem, hogy reggel nyolc, meg hogy már Németországban járunk, közel a Rajnához, így a tervezett dél helyett tíz óra tájban értünk Strasbourgba. Elfoglaltuk a szállásunkat, aztán egy zuhany és némi plázázás(a hoteltől kb. öt perc sétára volt egy pláza, rögtön vettünk pudingos sütit, ásványvizet, meg egy francia Elle-t) után az Európai Parlamentbe vezetett az utunk, találkoztunk a magyar delegáció három tagjával(nem említem őket név szerint, mert nem szabad), aztán villamossal visszamentünk a belvárosba nézelődni. Este vacsorázni mentünk egy hangulatos és meglepően elegáns étterembe, persze én folyamatosan szidtam az (iszonyú béna és buta)ügyetlen pincérlányt, sorozatban hibázott és csak a mi asztalunknál, ha az én alkalmazottam lett volna, közöltem volna vele, hogy akkor ma dolgozott utoljára. Mindegy, nem hergelem magam, még mindig felháborít. Vacsora után Kisfőni közölte, hogy akkor most aki szeretne visszamenni a szállásra, az menjen, aki meg bulizna, az tartson vele, természetesen be volt sózva a kis seggem, szóval csatlakoztam hozzá. Buli véletlenül sem volt a helyen, ahová mentünk, iszogattunk, beszélgettünk, aztán leléptünk, persze én már alig bírtam menni a fáradtságtól, de hogy tudjam tartani a tempót, nemes egyszerűséggel belekaroltam Kisfőnibe(remélem senki sem vette zokon). A szállodában még tervben volt egy kis szobabuli(nálunk, hol máshol?), aztán nem lett belőle semmi, mert mindenki kidőlt, örültünk, hogy végre ágyban alhatunk és nem a buszon.

2010. január 18., hétfő

Illa-berek

Akkor én most világgá megyek. Na nem végleg, csütörtök este jövök vissza és akkor majd beszámolok. Strasbourg, reszkess, megyek!

2010. január 15., péntek

A sztrájkról

Nyilván nem én vagyok az egyetlen, akit felháborít a sztrájk. A tény, hogy emberek nincsenek tekintettel más emberekre, hogy emberek képtelenek felfogni, hogy vannak, akik féltik a munkájukat, akik szeretnék időben letudni a vizsgákat, egyáltalán szeretnének normális időpontban eljutni a-ból b-be, lehetőleg anélkül, hogy egy vagyont költenek taxira(sajnos ekkora luxust nem engedhetek meg magamnak), vagy vadidegenek autójába üljenek be(bár a kezdeményezés ötletes és egész jónak tűnik elsőre, én nem bízom ennyire az emberekben).
Persze a trolik és a metrók járnak, ami jó. Viszont RITKÁBBAN járnak, mint szoktak, ennek eredményeképp tegnap végigsétáltam a Baross utcán a Nagykörúttól, mert épp az orrom előtt ment el a 89-es és semmi kedvem nem volt a megállóban ácsorogni és (szentségelni) fagyoskodni, úgyhogy "ha mozgásban vagyok, nem fázom" alapon útra keltem. Nem volt annyira rossz, csak hát ugye sok időbe telt, a poén az, hogy egy megveszekedett troli sem húzott el mellettem a Kálvária térig, de akkor meg már mindegy volt, onnan már csak öt perc volt hazasétálni.
A többi napokon is elég sokat sétáltam a fenti okok miatt. Ma még türelmes vagyok ugyan, de ha hétfőn is ez lesz, nem tudom, mit csinálok. Hogy a hétfő miatt miért aggódom, azt majd legkorábban vasárnap elmesélem, most még nem lehet beszélni róla.

2010. január 9., szombat

Az Yvonne-jelenség

Először mesélek a Keresztapustól kapott holmikról, aztán a címszereplőről is, ígérem.
Szóval még az óévben elmentünk városnézni-shoppingolni édeshármasban(Robi, Kedvencnagynéni, jómagam), beszereztünk egy napszemüveget, meg egy nem túl vastag, amolyan átmeneti kabátot, természetesen fekete mindkettő, mert nem is én lennék, ha...Mindegy, térjünk a tárgyra!
Még szintén az óévben, de annak is utolsó napján érkezett meg a hölgy, repzivel, Dél-Afrikából(származását tekintve ámerikai születésű mexikói-libanoni szépség). Aznap nem is láttuk Kedvencnagynénivel, mert rögvest mentek a lovira Robi itthoni barátaival, aztán meg szilveszterezni, meg azt már én is máshol töltöttem, de erről majd egy külön postban, ha épp nem vizsgára fogok tanulni. Elsején mindenütt józanodás, aztán másodikán déltájban megszólal a kapucsengő. Robi üget fel, mögötte egy aprócska(még nálam is alacsonyabb), sötét hajú, sötét bőrű, csupa mosoly nő, aki már nyújtja is a kezét "Helló,nájsztumítjú" felkiáltással, aztán Kedvencnagynéninek csattannak a puszik, mert ők már ismerik egymást. Gyors cuccolás és már indulunk is haza Piri mamáékhoz. Az úton dumcsi inglisül, kiderült, hogy Yvonne megtanult pár szót magyarul is, de már nem emlékszem, miket mondott. Elmeséltük neki, hogyan készül a forralt bor, mert azt nagyon megszerette és majd akar csinálni, ha Afrikában hűvös lesz(mert ő még ott is fázik). Hazaérve ettünk Piri mama főztjéből, volt nagy mmmmm, meg awww, meg hmmm, minden ízlett neki és mindent örömmel, lelkesedéssel fogadott, főleg a somlóit, meg a jóféle tokaji bort. Evés után ők ketten felkerekedtek és hazamentek Sanyi bácsimékhoz, Robi szüleihez(mert nemcsak keresztapám, unokatestvérem is, bár kétszer is a feleségének néztek...), meg Kedvencnagynéni is úgy döntött, inkább megy, szóval ott maradtam Piri mamámmal. Másnapra hollókői kiruccanás volt betervezve, de nem jött össze, mert derült égből húsz centi hó, szóval egész nap ágyban voltam, vasárnap volt amúgy is.
Hétfőn aztán Keresztapus elment fogorvoshoz, mi meg addig teázgattunk-beszélgettünk Yvonne-nal, kint esett a hó, néha elmerengtem a hópelyheken, de jó volt vele, megint megállapítottam, hogy egy édes nő. Amikor Róbertünk végzett a fogorvosnál, édes négyesben elmentünk Hollókőre, ahol óriási hó fogadott minket, meg egy kutya, aki egész végig kísérgetett minket, mondtuk is, hogy valószínűleg ő az idegenvezetőnk. Komolyan úgy csinált, az étteremnél leült és megvárt minket, míg teáztunk-forraltboroztunk. Készültek képek is, de még egyet sem kaptam belőlük, majd rápirítok Keresztapusra, hogy küldjön belőlük párat. Szóval megnéztük a falut, aztán hazadöcögtünk. Útközben láttunk rókát, nyulat, hattyúkat(mert kiöntött az Ipoly és az elárasztott részek tetszettek a madaraknak), aztán hazaérve ettünk szilvás gombit, Yvonne listát írt azokról, amik tetszettek neki, meg megírta a Hollókőn vett képeslapokat, aztán megint hazamentek Robival meg Kedvencnagynénivel. Kedden visszamentünk hárman Pestre, a kocsiban ötpercenként más rádió szólt, mert nem találtunk semmi jót. Engem kiraktak az Odúnál, ők felmentek Emilhez, Robi gimis kori barátjához, aztán szerdán Yvonne hazarepült, de én nem tudtam elbúcsúzni már, mert két tárgyból vizsgáztam.
Örültem, hogy megismerhettem, mert tényleg egy jelenség a fülig érő mosolyával, meg a csillogó szemeivel.

2010. január 1., péntek

2010

Majdnem 2020-at írtam(freudi elgépelés, vagy miszösz). Remélem a tegnap este miden Kedves Olvasómnak jól alakult. Az enyém vegyesen, ami azt illeti, de összességében azért nem volt rossz. Kívánok tehát Neked, Kedves Olvasó boldog, sikerekben gazdag új évet!