2009. május 29., péntek

Mert tudok élni :)

Itt ülök, mojitot iszogatok és egy portugál-kanadai fiúval társalgok. In inglis ofkorsz :) Szép az élet, ha szingli lány az ember.

2009. május 27., szerda

Megint a régi nóta

Randiprojekt lefújva. Miért is? Nos, megint sikerült kifognom egy egoista farkangyalt, de még azelőtt észbe kaptam, hogy ágyba vitt volna. 
Miért van az, hogy engem mindenki csak megdönteni akar?
Miért van az, hogy hiába vagyok relatíve csinos és nembuta, mégsem találok magamnak senkit? Jó, persze, lehet, hogy rossz helyen keresem. Nem tehetek róla, soha életemben nem ismerkedtem "hagyományos" módokon, úgyhogy valaki tegye meg azt a szívességet, hogy megtanít rá! Köszönöm.
MIÉRT_PONT_ÉN?!
Lehet, hogy ez az egész a szüfrazsettek, a kékharisnyások, meg a feministák, meg a világháborúk, meg a klasszikus férfi-női szerepek felbomlása miatt van? Lehet, hogy az átlagférfi FÉL az elférfiasodott, okos, karrierista nőtől?
Lehet, hogy csak én csinálok elefántot a bolhából. Lehet, hogy holnap szembejön velem a fehér herceg szőke lovon, bár ennek az esélye a nullához közelít.
Csoda, az kellene nekem. De legalábbis férfi, aki mellett NŐ lehetek, nem csak egy szexpartner(az is, de még sokkal több).
Túl sokat akarok egyszerre. Úgy tűnik, én is egy leszek a karrierista, okos, egyedülálló nők közül, mert én bizony most feladtam. Ennyi volt.

"Hadd főzzek ma magamnak"

Éhes voltam, de semmi kedvem nem volt Piri mamám fagyasztott sóskájához, mert azt eszem már egy hete. Imádom, képes vagyok egy fazékkal megzabálni belőle ültő helyemben, de ami sok, az sok. Sajtos tésztát tegnap csináltam, nem ehetek minden nap ugyanazt. Körbenéztem tehát idehaza. Volt még negyed kiló pulykamell a fagyasztóban, meg hát ugye tegnap felbontottam a tejfölt, nem akartam, hogy megromoljon, mert a hétvégén úgy néz ki, megint hazamegyek, de erről majd egy külön bejegyzésben mesélek. Szóval pulyka, tejföl. Rizsem mindig van itthon, az alap. Mustárom is van, mert Kedvencnagynénivel vettünk. Hmmhmmm...Gyöngyhagyma is van, kreáljunk belőle kaját! Fogtam tehát a madarat, pontosabban a mellehúsát és jól felcsíkoztam, persze csak azután, hogy kiolvadt, jegesen elég nehéz lett volna. Közben felpakoltam a rizst főni, egy bögre rizst két bögre vízzel meg egy csipet sóval(elég sótlanul főzök, kiskoromban sószegény diétára fogott az orvos, ennek következtében sikeresen leszoktam a sóról), aztán fogtam egy serpenyőt és olvasztottam benne némi vajat. A vajra rádobtam a húst és amikor már kezdett fehéredni, rádobtam két evőkanál tejfölt, meg picivel kevesebb mustárt(olyan másfél evőkanálnyit :D ), aztán ezt az egész tüneményt megszórtam a v betűs, kékzacskós ételízesítővel, némi kakukkfűvel(szárítottal, a friss még éppen csak csírázik) és egy egészen pici bazsalikommal. Rotyogott egy sort, a végén beleforgattam a gyöngyhagymát is(majdnem kifelejtettem) közben szép lassan a rizs is jól szétfőtt, mert én úgy szeretem. Szórtam rá tehát némi szurokfüvet(origanum vulgare, azaz oregano), meg dobtam bele egy kis vajat, mert úgy még ragacsosabb, még istenibb lesz(utálom azt a hülye pergős, agyonsózott rizst, amit Piri mamáéknál elémraknak). Amint a vaj elolvadt, jól elkevertem, aztán előszedtem egy jó mély tálkát, belepakoltam a rizst(pontosabban csak a felét, mert két részletben ettem meg), meg a húst, fogtam két pálcikát és leültem a szexi kecskelábú asztalomhoz. Fini volt, ha megtetszett, nyugodtan próbáld ki, Kedves Olvasó!

2009. május 25., hétfő

Rapidrandi

Ugye emlékszel, Kedves Olvasó, hogy pár hónapja hirtelen felindulásból regisztráltam bizonyos ritka madárról elnevezett teaház rapidrandi rendszerébe. Pénteken jött egy email, hogy vasárnap négy órára várnak, ha nekem is megfelel. Hát megfelelt, úgyhogy a Piri mamánál töltött hétvégétől feltöltődve visszajöttem a Városba. Volt időm mindenre. Kipakolni, eldönteni, mit vegyek fel, kifesteni magam...Egy hosszú, hullámzó-fodrozódó szoknya mellett döntöttem, mely jótékonyan elrejtette azt, ami nem szép és kiemelte azt, ami szép. Hozzá egy egyszerű, nem túl mélyen kivágott fekete topot húztam magamra és természetesen fekete balerinacipellőt. Időben indultam, pontosan érkeztem. Leültem egy fotelbe és vártam, hogy megérkezzen mindenki és akkor elkezdtük a regisztrációt. Szépen egyenként bementünk, megkaptuk az értékelőlapokat és a sorszámot, fizettünk, aztán megkaptuk a teát(a szokásos teámat rendeltem, csak hogy biztonságban érezzem magam. A jól ismert íz mindig ad egy kis önbizalmat, Kedves Olvasó, ezt érdemes megjegyezni), leültettek egy-egy asztalhoz és jöttek a fiúk is. Csengetés, beszélgetés, hét perc múlva újabb csengetés, még fél perc, aztán a fiú átült és jött a következő, ez így ment hat fiúval, közben kortyolgattam az édes teát. Volt egy-két furcsa arc, voltak csinos és kevésbé csinos lányok. Vicces volt, izgalmas, újszerű. A végén összetoltuk az asztalokat, leültünk egy kis kötetlen beszélgetésre, ami elég nehezen indult, senki nem tudta, hogy kezdje, aztán mégiscsak belejöttünk. Pár perc után jött a szervező hölgy, akit szándékosan nem nevezek meg, és kiosztotta a kis kártyákat, rajta az elérhetőségekkel, amit abban az esetben kaptál meg, ha valakivel kölcsönösen egymást jelöltétek. Kaptam egy telefonszámot, ami azért érdekes, mert a kötetlennek ígért beszélgetésnél az illető úrral egymással szemben ültünk le, ezen még most is jót mosolygok. A kártyák kiosztása után mindenki hazament, csak mi ketten maradtunk még. Hét óra után pár perccel döntöttünk úgy, hogy ideje hazamenni, úgyhogy szépen elsétáltam a körútig. Ő kocsival jött, felajánlotta, hogy hazavisz, de visszautasítottam, mondván, hogy annak még nincs itt az ideje, meg egyébként is szükségem van némi mozgásra és ilyenkor vasárnap olyan szép a Város. Mert én rendes lány vagyok.

2009. május 24., vasárnap

"Szép kis állapot, szingli lány vagyok"

Rapidrandi perceken belül. Bővebb beszámolót majd akkor kapsz, Kedves Olvasó, ha gép elé kerülök, mert ez most mms blog, és az "csak" ezer karakter. Annyi meg nekem nem elég :)

2009. május 22., péntek

Flódni

Mivel sikerrel túléltem Tészabó(és ezt ő így, fonetikusan írja le)pedamókavizsgáját, gondoltam meglátogatom SütisMiklóst(aki nem összetévesztendő JegyzetboltosMiklóssal), pontosabban az ő cukrászdáját a Kazinczy és a Wesselényi utca sarkán és megajándékozom magam egy flódnival. A flódniról azt kell tudni, hogy egy kalória- és szénhidrátbomba, szilvalekvárral, mézzel, mákkal, dióval és almával töltött süteménycsoda(remélem nem hagytam ki semmit és a mézre is jól emlékszem). De hát ugye a hiúság után a falánkság a kedvencem a hét főbenjáró bűn közül(holtversenyben a bujasággal ofkorsz) és az ilyen édes bűnök jólesnek egy iszonyú vizsga után. Eleinte persze nem stresszeltem rajta, csak aztán kijött az egyik lány, elmondta, milyen a vizsga és én azonnal elkezdtem pánikolni. Természetesen nem azt a tételt húztam, amit szerettem volna, ráadásul a helyzethez képest egész tűrhetően felépített vázlatba is sikerült alaposan belezavarodnom, hála a mélyen tisztelt tanárnő kérdéseinek. Mindegy, átengedett, ez a fontos. Szóval elcsattogtam a cukrászdába, megálltam a pult előtt és azon agyaltam, mit egyek(ezt hangosan is mondogattam, "Mitegyekmitegyek?"), aztán a jó Miklós mosolyogva közölte, hogy egyek flódnit, mert az isteni. Mondom rendben, életem első flódnija. Már a jómúltkor is kacérkodtam vele, de akkor nem volt nálam annyi pénz. Hát most volt, úgyhogy rögvest meg is vettem, leültem a pult melletti asztalhoz és nekiláttam. Íz- és illatorgia. Azonnal elfelejtettem mindent, nem érdekelt, hogy kettest kaptam, hogy otthon kosz van és takarítanom kellene, hogy lesz még négy vizsgám, semmi. Csak a flódni. A szilvalekvár pont olyan volt, mint a mama lekvárja, majdnem elsírtam magam a gyönyörűségtől. A mákos réteg olyan volt, mint az én mákos piskótám, az alma mint keresztanyám almás sütije, a dió mint amit Piri mamáéknál szedtem a fa alatt és azon frissiben be is faltam. Rég ettem sütit ilyen élvezettel. Nem is, rég volt rám süti ilyen hatással.
Próbáld ki, Kedves Olvasó! 
Egy kis reklám: a cukrászda honlapját megtalálod a bejegyzés elején, ha SütisMiklós nevére klikkelsz.

2009. május 20., szerda

Három éve, hogy elmentél. Ez volt az első olyan év, amikor az ég nem siratott. Ideje, hogy én is abbahagyjam a sírást. Ideje, hogy elengedjelek. Hát elengedlek, de el nem felejtelek. Szeretettel ölel: Húgod

2009. május 14., csütörtök

Életjel

Vagyok még, csak lényegesen kevesebb időm jut a blogolásra, mint eddig. Három hét után tegnap végre volt egy olyan estém, amikor nem volt az égvilágon semmi dolgom, nem kellett beadandót írnom, vagy gőzerővel tanulnom a számonkérés valamely(írásbeli vagy szóbeli) formájára. Nem sajnáltatni akarom magam, még csak nem is magyarázkodom, csak közlöm, hogy mi a helyzet. Hétfőtől vizsgaidőszak, ha végeztem, mindenképp jelentkezem, ha lesz időm és írnivalóm, akkor természetesen előbb is. Legyenmárvégeeee....

2009. május 3., vasárnap

Norewa a vonaton


Kedvencnagynéni nálam töltötte a hétvége felét. Függönyt mostunk, ablakot pucoltunk, befejeztük a konyhaszekrény átalakítását(alul még az eredeti sötétbarna szín volt, azt fedtük le világos tapétával), megszereltem az elromlott mosógépemet, sütöttünk mákos sütit áfonyalekvárral(úgyhogy mostmár mosógépszerelő-cukrász-bölcsész polihisztor gótikus BridgetJones vagyok :D ), aztán Piri mama közbeszólt, haza kellett jönnöm és ügyvéd jelenlétében kellett autogramokat osztogatnom(értsd: pár papírt alá kellett írnom az építkezés-bontás miatt). Úgyhogy vonatra szálltunk Kedvencnagynénivel, mert neki az a kényelmesebb, egyébként ugyanannyiba került, mint a busz, csak sokkal gyorsabban kiértünk a Keletibe, mint ha az Árpád hídhoz mentünk volna. Idő közben Kedvencnagynéni szomszédasszonya is becsatlakozott, mert shoppingolni voltak a lányával meg a keresztlányával bizonyos újonnan nyílt plázában(ahol marha könnyű eltévedni, én már voltam). Felcsüccsentünk tehát a kispirosra és hazadöcögtünk, közben volt szerencsénk összefutni balassis korom mumusával, Nyalóka tanárnővel, aki annakidején derékba törte grafikuskarrieremet azzal, hogy ráébresztett, semmi tehetségem a rajzoláshoz, még kevesebb a festéshez. Kitartó hízelgéssel persze sikerült elérnem, hogy négyest adjon, ne rontsa le az átlagomat egy hármassal, ne adj' isten kettessel(bukásról szó sem lehetett, bejártam az óráira, felszerelésem mindig volt, csak a tehetség hiányzott. Szerinte).Két és fél óra intenzív vihorászás után, mikor már majd' bepisiltünk(koszos volt a wc, nem mentünk el a vonaton), végre befutottunk az állomásra. Leszálláskor a kalauz akart lesegíteni, hevesen tiltakoztam, majd egyszer csak (fogalmam sincs, hogyan) leesett rólam a szoknyám, én meg csak pislogtam, mint hal a szatyorban, Kedvencnagynéni meg próbált takargatni, ami abból állt, hogy megfogta a fenekemet, mondom ezzel aztán rohadt sokat érek, persze nagyon röhögtünk, a szoknyát meg nem bírtam visszaráncigálni, csak sokadik próbálkozásra, miután sikerült a kedves rokont rávenni, hogy menjen kicsit arrébb. A kalauz meg csak lesett, szerintem maradandó élményt szereztem neki, még sokáig leszek (rém)álmai főszereplője.
Nem mellesleg anyák napja van, szóval itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy sok boldog anyák napját kívánjak minden édes- és mostohaanyának, legelőször Piri mamámnak, aki az én Édesanyám, és mindennél fontosabb, mindenkinél szebb nekem. Nagyon szeretlek, mama! Másodszor sütisütős-varrós Marika anyumnak, akinek minden tiszteletem, amiért elviseli az apukámat :) Harmadszor Kedvencnagynénimnek, aki néha anyám helyett anyám és rengetegmindent köszönhetek neki. Negyedszer Ledérkémnek, aki nélkül nem lehetnék nagynéni. Ötödször Vörösbegynek, aki nemsoká néggyerekes anyuka lesz, egyébként csupa nagybetűs ANYA. Végül, de semmiképp sem utolsósorban Domka és Lóci anyujának, Csillusnak, aki hordoz, kenyeret süt és két csodás kisembert nevel.