2012. október 30., kedd

Rossz napok

Nem kell megijedni, nem balhézunk Pasival! Csak zavarja, hogy nem tudunk elmenni sehová. Csendben megjegyzem, engem is.
Az van, hogy én lassan két hete vagyok pocsékul kisebb-nagyobb megszakításokkal. Kezdésnek jött egy rosszul időzített és igen hosszú pirosbetűs, aztán négy nap kicsattanó egészséget követően derült égből hidegfront, na azóta nincs egyetlen normálisan használható végtagom se, konkrétan mindkét vállam szét akar szakadni, néha betársul a jobb csuklóm és a bal térdem, és ha ez nem lenne elég, az oldalam is szúr, épp úgy, mint mikor futás közben rosszul veszem a levegőt.
Ma már egészen jól vagyok, a vállam csak hirtelen mozdulatoknál fáj (nem egyfolytában, mint eddig), az oldalam meg már csak akkor szúr, ha tüsszenteni próbálok (napok óta NEM tüsszentek, egyáltalán), vagy ha az ágyban egyik oldalamról a másikra fordulok. Be is terveztünk szerdára egy kis kiruccanást, gondoltuk, hogy miután Pasi végzett a munkahelyén, elmegyünk Parlamentet fotózni, esetleg a Város többi részén is csinálunk pár képet. Tényleg csak azért, hogy  végre CSINÁLJUNK valamit.
Az egész nap el lett cseszve. Először is Pasi reggel rájött, hogy nem egészen úgy van a beosztása, ahogy egyébként, felcserélték a keddet és a szerdát. Jó, hát akkor ma megyünk szerda helyett, jóaz. Aha, persze. Pasi munkahelyén őrültekháza, egész nap semmire sem volt ideje, leszámítva az ebédszünetét ugye, de az JÁR neki. Az tartotta benne a lelket, hogy viszek neki ebédet, meg hogy mikor végez, a Blahán fogom várni. Aha, persze.
Piri mama délután hívott (épp mikor vittem az ebédet Pasinak), hogy mikor érünk haza, mondom nem tudom, mert programunk van. Hát, át kéne ütemezni, mondom jó, megbeszélem a drágámmal, és visszacsörgök. Életem értelme nem örült túlzottan (ne szépítsük, rádobtam egy jókora lapáttal a rosszkedvére), de megbeszéltük, hogy kárpótolom. Valahogy...
Az már csak a hab a tortán, hogy a külső vinyóján lévő összes adat szőrén-szálán eltűnt.

2012. október 29., hétfő

Uff

Már csak egy év hiányzik, a 2008-as, nagyjából februártól. Ha ez megvan, akkor nekiugorhatok a sablonnak. Ha minden igaz, még 200 postom hiányzik, nem tudom, mennyit írtam 2008-ban, a további évek nagyrészét meg a feedreader-ből vadásztam ki, oda ELVILEG minden bekerült.

Egyébként jól vagyok, csak ettől az elcseszett időjárástól mindenem fáj. Főképp a bal vállam, itt sírok szegény Pasinak, hogy nem tudom rendesen megölelni. Na de havazás OKTÓBER VÉGÉN?! Nem rémlik, hogy valaha lett volna ilyen. Talán mégiscsak van valami ebben a klímaváltozás dumában, bár a világvégében továbbra sem hiszek, szerintem annyi volt az egész, hogy nem folytatták tovább a naptárukat, a sok okos meg itt parázik a semmin. Mint 2000-ben, amikor mindenki az Y2K-tól rettegett, aztán meg nagy büdös semmi sem lett belőle. Ez ment a középkorban is nagyjából végig, folyamatosan az Ítéletnapot várták az emberek. Eljön, de nem most. Kinyírja magát az emberiség, de az már nem az én életemben lesz. Az még akkor is jónéhány évtized, ha ilyen ütemben szennyezzük tovább a bolygót. Pont. Filozofálás off. Megyek, inkább keresek valami értelmes elfoglaltságot. Például megszeretgetem Pasit.

2012. október 21., vasárnap

Cukiskodás

Nonstop aranyosak vagyunk. Egymással is, másokkal is. Jókat nevetünk a saját hülyeségeinken, megállapítjuk, hogy egyikünk sem normális, majd valamelyikünk közli, hogy "két hülye, egy pár", és jön a pacsi. Az emberek meg néznek, gondolják magukban, hogy ezeknek elgurult a gyógyszer, vagy miszösz.

Ma egyébként Dobogókőn jártunk (én életemben először, de úgy sejtem, nem utoljára), készült egy halom kép Pasi új fotómasinájával, és miközben állt az állvány mögött és kattogtatott, dumáltunk. Szokásos forgatókönyv, végén pacsival, erre a mellettünk álló pár férfitagja elvigyorodik, mondom végre valaki nagyra értékeli a közös marhaságunkat, meg egyáltalán leesik neki, hogy miért csináltuk. Beszélgettünk velük, főleg fotózásról, jó helyekről, sárkányrepülőkről, aztán megint poénkodtunk egy sort azon, hogy ha egyszer majd nekünk Pasival gyerekünk lesz, milyen kis szerencsétlen lesz. Na nem csak azért, mert két ilyen buggyant szülőt kap, hanem mert abból kiindulva, hogy mi mennyit lúzerkedtünk össze gyerekként, nem lesz egyszerű az életének kb az első két évtizede.

Fura egyébként, hogy ilyenekről IS lehet beszélgetni Pasival. Meg minden egyébről. Az meg már csak a hab a tortán, hogy lehozza nekem az égről a csillagokat.
Nagyon szerelmes és nagyon boldog vagyok.

2012. október 18., csütörtök

Így jártam...

Mivel a freeblog továbbra is hol működik, hol nem, az exportfájl viszont ide nem rakható fel, kénytelen vagyok egyesével, a Google Readerből bemásolgatni a postokat. Kicsit összevissza rakom be az egyes évek termését (2007 február például jó darabig nem lesz fent, mert a feedreaderben 2008 júliusától vannak meg a dolgaim), meg az időpont sem mindig stimmel, de azért haladok. Jelen pillanatban száz post van meg hatszáztizenkettőből. 

Sablonon dolgozom, valószínűleg merőben más lesz a dizájn, mivel a régit sajnos nem tudom átszabni úgy, hogy itt is jól nézzen ki. 
Amik rettentően hiányoznak innen, azok a kategóriák. Nekem a címkézés kevés. Nem gond, kitalálok valami okosat. Pasi szerint kreatív kis Kockabölcsész vagyok. Csendben megjegyzem, hogy amikor van pár perce, ő is segít a cuccaim lementésében, felpakolásában, illetve nagyon úgy néz ki, hogy a sablonozáshoz is az ő segítségét fogom igénybe venni.

2012. október 17., szerda

Új kezdet?

Nem tudom, hányadszor áll le a freeblog szervere, nekem az az egy is sok volt, amikor a postjaim egy része szőrén-szálán eltűnt. Úgy kellett őket összevadászni egyesével. Lepkehálóval.
Ma is elszállt minden, azt hittem, a blogomat is örökre elnyelte egy fekete lyuk. Eldöntöttem, hogy költözöm, mégpedig ide. A gond csak az, hogy egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogom beimportálni ide a freeblogos dolgaimat. Sablonostul, bejegyzésestül. Az exportfájlt egyelőre csinálja a freeblog. Lehet, hogy tiszta lappal kell kezdenem.
Szokatlan a bejegyzésszerkesztő, az egész kezelőfelület, sírni van kedvem tőle. Egyébként sem szeretem a változást, de egyszerűen muszáj máshol folytatnom.
Mert a Napló fedelét becsukni nem akarom. Épphogy elkezdődött valami JÓ az életemben. Meg akarom osztani veled, Kedves Olvasó.

2012. október 10., szerda

Nem bírjuk egymás nélkül


Az úgy volt, hogy kitaláltuk, hogy aludjak náluk, aztán ő aludt nálam, aztán megint én náluk. Szóval lassan három hete gyakorlatilag csak akkor vagyunk külön, ha ő dolgozik (én meg a Zegyetemen vagyok). Ahhoz képest, hogy nem akartunk egyből fejestugrani a történetbe, úszunk (az árral) a boldogságban. Tervezgetünk, közös programokat (pénteken például eljön velem G ünnepre, gy.k.: Glamour-napi shoppingra, csendben megjegyzem, hogy nem az én ötletem volt, hogy jöjjön, megpróbáltam lebeszélni), utazást, ezt-azt. Múlt szerdán vacsorázni voltunk, ez azért is érdekes, mert engem még SOHA ÉLETEMBEN nem vitt vacsorázni férfi, Pasi meg is lepődött ezen, aztán elmagyaráztam neki, hogy vendéglátós család sarja vagyok, a legtöbben úgy voltak vele, hogy nekem az biztosan nem poén, ha étterembe visznek, pedig dehogynem. Én is nő vagyok, na! A legjobb, hogy Pasi mellett tényleg az lehetek. Engedi. Mindeközben én is engedem, hogy ő férfi legyen.
Erre vágytam. Szeretek, szeretve vagyok.