Minden oké

Marha nehéz úgy blogolni, hogy az életem a Pasi-Kutyi-Munka háromszög körül forog. Nem állítom, hogy az égvilágon semmi izgalmas nem történik velem, de hétfőtől péntekig napi 11 órát vesz el a munka (8 óra, plusz 3 az utazás). Este 6 körül érek haza, megvacsorázunk, kiviszem a kutyát, megnézünk egy filmet, aztán eldőlök, mint egy zsák krumpli, reggel fél 6-kor meg már kelek, 7-kor már a vonatra várok (most azért érek rá, mert tavaszi szünetem van, április 11-én kell visszamennem dolgozni). Hétvégenként örülök, hogy (lyuk van a seggemen) élek, bár most, hogy itt a tavasz, vagy legalábbis úgy csinál, mintha itt lenne, kitaláltuk, hogy kirándulni fogunk, még könyvet is vettünk London környéki gyalogtúrákhoz. Néha társasozunk a többiekkel, vagy elmegyünk moziba (láttuk például a Deadpoolt), együtt bevásárolunk, nemrég a Greenwich parkba is elsétáltunk, Kutyi nagyon élvezte, mindenkihez odarohant csaholva és megmondta, hogy ez itt az ő parkja és punktum. Nagy vonalakban ennyi.

Heti mottó #30

"A kutyák valahogy képesek megtalálni az embereket, akiknek szükségük van rájuk. És betölteni egy űrt, amiről nem is tudtuk, hogy van nekünk."

Kutyi tegnap délelőtt szerencsésen megérkezett Londonba. Szerveztük már egy ideje a dolgot, az eredeti terv az volt, hogy Piri mamáék fogják kihozni, de technikai problémákba ütköztek, szóval gőzerővel nekiálltak futárt keresni, olyat, aki viszonylag rövid idő alatt megteszi a Budapest-London távot (repülővel egyrészt körülményes lett volna kihozatni, mert nem sok légitársaság vállalja, másrészt rettenetesen drága, bár ő minden pénzt megér). Találtak is, a HunParcel (és ez itt most a reklám helye) korrekt áron vállalta, hogy bő egy nap alatt ideérnek vele, csak a papírokat intézzük el. Minden oltása megvolt már, csak a féregtelenítést kellett újra kérni, mert arra vonatkozóan elég szigorú szabály van, öt napnál nem lehet régebbi, szóval 5-én újra megkapta a tablettáját, pecsétet, aláírást az útlevelébe, 6-án, azaz szombaton reggel 7-kor meg már a futár autójában csücsült a kis hordozójában. Durván 30 órát utazott, nem tudom, milyen időközönként álltak meg vele, nem kérdeztem rá, a sofőr szerint minden rendben ment, jól viselte a tortúrát, csak annyira meg volt rémülve, hogy nem mert enni, de még inni sem (hála az égnek, nem hányt, bár Piri mami előrelátó volt, csomagolt mellé egy rakás papírtörlőt, de csont száraz volt az összes, onnan tudom, hogy nem volt gond), úgyhogy az volt az első dolgom, hogy elé toltam egy tál vizet, a felét azonnal belefetyelte, aztán nekilátott, hogy felfedezze a házat. Egy órával később már a parkban hajkurászta a varjakat meg a vadludakat, rettentő büszke volt magára, mert minden tollast bekergetett a vízbe, nagy peckesen sétált a tavacska partján.
Azóta két séta között vagy a mi ágyunkban, vagy a kutyaágyban fetreng, alszik, vagy csak szimplán lustul, amikor rájön az ötperc, puszit oszt, de olyan sokat, hogy meggyőződésem, hogy most így próbálja bepótolni az elmúlt négy hónapot (négy hónap, három nap, hogy pontosak legyünk).
Nyugodt, nem hangoskodik, nem hisztizik (szóval gyakorlatilag ugyanolyan jólnevelten viselkedik, mint annakidején az Odúban), minden lakótársnak örült, a landlordunkat meg szó szerint körberajongta, mintha tudná, hogy nagyrészt az ő jóindulatának köszönhető, hogy itt élhet.
Szóval Őfelsége, II. Artemis, a Puha Bézs Kutyaágy királynője köszöni szépen, remekül érzi magát (és követeli, hogy szeressem, úgyhogy ömlengés off). Ha esetleg szeretnéd, Kedves Olvasó, hogy nevezett ebzet saját Facebook-oldalt kapjon, kommentben jelezd, kérlek!

Kutyiról

Azazhogy arról, miért is volt nagy nap a hétfői. Aki kicsit is ismer, tudja, milyen fontos számomra, hogy legyen kutyám, és azt is biztosan tudod, Kedves Olvasó, hogy kegyetlenül elkényeztettem NagyArit, meg Bizsut is, ez nincs másképp Kutyival sem (aki szintén Ari, mert hasonlít a nagyijára, nem is kicsit). Viszont mivel az egészsége is fontos számomra, úgy határoztunk Pasival, hogy ivartalaníttatjuk.
Kövezz meg érte, Kedves Olvasó, de úgy gondolom, jó döntést hoztunk. Nem volt könnyű, én szívesen hagytam volna, sőt, örültem volna, ha valaki továbbviszi a vérvonalat, de a kutya érdekeit kellett szem előtt tartanom. Egészséges, játékos, elképesztően okos kutya, aki tüzeléskor gyökeresen megváltozik. Szenved, legutóbb hasmenése volt, hányt, én meg úgy voltam vele, hogy csak azért, mert én egyszer majd a távoli jövőben szeretnék egy kiskutyát, nem tehetem ki ennek félévente a KISKUTYÁMAT. Szóval múlt kedden, mikor az állatorvosunknál voltunk az éves veszettség elleni oltáson, megkérdeztük, mikorra tudnák vállalni a műtétet. Kicsit bepánikoltam, mikor közölte a doktornő, hogy akár csütörtökön is, bár aznapra már van egy kutya, mondtam neki, hogy akkor a hétfő mégiscsak jobb lenne. Hétvégén még agyaltam rajta egy sort, az is megfordult a fejemben, hogy lemondom a fenébe, de aztán eszembe jutott, hogy a méhgyulladástól kezdve az álvemhességen át a rákig mindenféle baja lehet, arról nem is beszélve, hogy ha valamelyik tüzelésnél "baleset" történik, az annyira nem örömteli. Ha meg ne adj' isten, történik vele valami, Piri mamánál ott a tesója (a legutóbbi alomból maradt náluk egy kiskutya), akitől még simán lehet kölyök, bár fiú, de hát sokan csinálják azt, hogy kölyökért cserébe pároztatnak. Örökbe is fogadhatunk, számtalan lehetőség van, meg egyébként is a tacskók és tacskó keverékek a kutyavilág matuzsálemei, simán elélnek tizenöt-tizenhat évig, Kutyi meg még csak másfél, szóval jó darabig nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mit csinálunk, ha ő nem lesz.
Arról nem is beszélve, hogy a felelős tartáshoz a kutyagumi felszedése mellett az is hozzátartozik, hogy a nem tenyésztési céllal tartott kutyákat ivartalanítják. Tudom, embertelenül hangzik, meg nem "természetes", kicsit olyan, mint az eguenika program, de ha azzal számolsz, Kedves Olvasó, hogy egy alomban akár 6-8 kiskutya is lehet, és keverékeknek azért nem leányálom JÓ gazdit találni, akkor talán megértesz. Tündériek, meg óriási élmény látni megszületni a saját kutyádat, de önző dolog csak ezért nem ivartalaníttatni.

Persze elbizonytalanodtam és pár órára megbántam az egészet, amikor hétfő délután ölben kellett hazahoznom az altatástól még kába kutyámat, aki, miután letettem az előszobapadlóra, fél órán keresztül farkcsóválva bámult a csukott bejárati ajtóra, de megnyugodtam, mikor este már enni kért, tegnap reggelre meg már teljesen önmaga volt. Kicsit többet alszik, meg a friss seb miatt nem ugrabugrál annyit, de puszit oszt, bújik, örül mindennek, és dumál, ha a fejére húzom a lámpabura kinézetű védőgallért (ha tudok rá figyelni, leveszem róla, de a hasát takaró kutyaruha folyamatosan rajta van, azt csak sétához vesszük le).

Nem változott semmi, számomra ugyanaz a kutya maradt. Az én négylábú, szőrös gyerkőcöm, aki megvette Pasit kilóra, aztán ki is sajátította, aki minden reggel bekukackodik közénk, aki bökdösve követeli a szeretgetést, és csaholva a "finomat". Aki egyesével adogatja a kis lábikóit lábmosáskor, aki puszilgat, miközben lecipelem a lépcsőn, aki nagy örömmel futkos fel-alá a lakásban, ha vendég jön. Akiért mindenre hajlandó vagyok, akinek bármit megveszek, ha tudom, hogy szüksége van rá. Imádom, és ez így is marad.

Heti mottó #19

Bárki is mondta, hogy a gyémántok a lányok legjobb barátai, sosem volt még kutyája.

Kutyinak nagy napja lesz ma, Kedves Olvasó. Ha túlleszünk rajta, beszámolok mindenről.

:(

Láttam pár órásan, térdeltem az anyja kosara mellett, és segítettem neki, hogy tejhez jusson (igen, volt, hogy ehhez szét kellett nyitnom a száját). Drukkoltam, mikor menni tanult. Tapsoltam, mikor először hallottam vakkantani. Sírva nevettem, mikor a nála kétszer nagyobb csontot nyalogatta. Rágni nem tudta még, épphogy kibújtak a tejfogai.
Reszkettem, mikor ő is megesett, nagyon fiatal volt még. Ott ültem mellette, mikor elkezdődött, segítettem neki is, ahogy az anyjának. A karomban vittem le, hogy pisilni tudjon.
Sírtam, amikor nem akart velem aludni. Dédelgettem, mint egy gyereket. Apró ajándékokat vettem neki. Szívecskés nyakörvet, csontocska alakú jutalomfalatot. Betűgyöngyből kiraktam a nevét, sokáig az volt a nyakörvén biléta helyett. Egyszer elhagyta, akartam újat csinálni, de aztán megkapta a chipjét. Csurom vér volt szegénykém nyaka, mert annyit mocorgott, hogy a doktornő majdnem beletörte a tűt.
Nyeltem a könnyeimet, amikor Turboval és Piri mamámmal elköltöztek. Velem maradt Kutyi, a kölyke, de azért mégiscsak bántott, hogy ő már nem velem ébred. Aggódtam, fog-e tetszeni neki az új ház.
Imádott vidéki kutya lenni, felfedezni, ásni, heverészni a kertben a napon. Lehetőleg hanyatt, hogy foltosra barnulhasson a pocakja.
Kedd délután tudtam meg egy facebook kommentből, hogy elütötte egy autó és egy kukában találták meg. Reszketve hívtam Piri mamát, magamban fohászkodtam, hogy csak ne legyen igaz. A kérdésem utáni hosszú, mély sóhajtás szertefoszlatta a reményemet. Most szidhatnám a felelőtlen autósokat, vagy írhatnék regényhosszúságú értekezést arról, szabad-e elütött kutyát (akár él még, akár nem) a kukába dobni, de nem teszem. Baleset volt. Lyuk volt a kerítés alatt, amire senki sem figyelt. Nem csak az autós hibázott, hanem Piri mama is. Egy kicsit magamat is hibásnak tartom, törődhettem volna vele többet, járhattam volna haza gyakrabban.
Ne haragudj, Kedves Olvasó, nem tudok napirendre térni afölött, hogy Bizsu nincs többé. Hogy soha többet nem fogja a combomat kaparni fél perc figyelemért (vagy inkább mert fél percig nem rá figyelek), nem fog többé rám nézni a gyönyörű, szomorkás szemével, nem fog többet a fülembe nyalni, az ölembe bújni, az ebédemből kérni. Még a sértődött elvonulásait is imádtam.
Turbo két napig kereste. Az egész várost bejárta utána, aztán hazasétált.
Pici Kutyi csak azt látja, hogy néha összegörnyedve sírok. Nem érti. Talán majd akkor fogja érteni, ha legközelebb meglátogatjuk Piri mamáékat, és Bizsu nem rohan elénk farkcsóválva, hogy összepuszilgasson minket.
Hiányozni fog.

Törlesztés: teaház négyesben

Szabadnapos vagyok, ráadásul Pasi véletlenül elvitte a lakáskulcsomat, szóval itt ragadtam (jó, mindjárt előveszem a tartalék kulcsot, amin nincs kapunyitó és elmegyek Kutyival együtt Pasi munkahelyére a kulcsomért), szóval mesélek.
Ott tartottunk, hogy megbeszéltük Méripoppinsszal és Mérnök úrral a két héttel ezelőtti kiránduláson (rájöttem, mikor volt, Mindenszentek előtti hétvégén), hogy a következő hétvégén (azaz Mindenszentekkor) mi megyünk hozzájuk. A kirándulás utáni napon, vasárnap szépen visszajöttünk mi is Pestre, megfürdettük Kutyit, megnéztünk egy filmet, aztán eldőltünk. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Kutyi tüzel. Még aznap gyorsan felhívtam Csudálatos barátnémat, hogy akkor most mi legyen, mondta, hogy kitalálunk valami okosat, bár a kertjükben így nem lehet a kutya, a házban meg riasztó van, tehát ott sem alhat. A hétvégét viszont már leszerveztük, szóval csak azt kell kitalálni, hová megyünk pizsiparty helyett. Pénteken ugrott be Mérnök úrnak a mentő ötlet, menjünk teaházba! Le is foglaltak nekünk egy asztalt szombat estére. Évek óta nem jártam a Vörös Oroszlánban (pedig egy időben rendszeres vendég voltam), de semmi sem változott, a személyzet még mindig nagyon kedves és szolgálatkész, a hely pedig továbbra is varázslatos. Két-két kanna teát fogyasztottunk (illetve Pasi másodszorra tea helyett fehér forró csokit), és kértünk vízipipát is, csináltunk fotókat, beszélgettünk, nagyokat nevettünk, záráskor távoztunk, aztán kitaláltuk, hogy együnk gyorskaját, meg hogy vasárnap este is üljünk össze. De ez már megint egy másik történet...

Törlesztés: kirándulás négyesben (nem számolva a két kutyát)

Na, ez se most volt, de nagyon élveztük.

Még valamikor kitaláltuk Pasival, hogy hívjuk el Méripoppinsz barátnémat, meg imádott párját, Mérnök urat, és kiránduljunk egy jót. Mondjuk másszuk meg a Pilist, mert az nekünk jó. Vigyük a két ebet is, de legalábbis Kutyit, mert felfedezhet (imád felfedezni). Előtte-utána ehetünk-ihatunk, dumálhatunk, esetleg némi kártyázás is belefér.
Meg is beszéltük velük, hogy egy szombati napon szép kényelmesen kijönnek, na ez úgy nézett ki, hogy Mérnök úr el is indult a kiszemelt busszal, úgy volt, hogy Méripoppinsz a Flórián téren csatlakozik be, hát nem érte el a buszt. Sebaj, kicsi párja szépen elcsattogott Pasi szüleinek a házához (mert már járt ott), aztán levonultunk a BögreCsárdába, és vártunk. És vártunk. Közben beszélgettünk, meg Kutyi örömködött egy sort. Aztán vártunk. Három teljes órán át (malmoztunk) dumáltunk, meg zenét hallgattunk, rendeltünk pizzát, aztán egyszer csak derült égből Méripoppinsz. Persze a hegymászós sétát buktuk, de mentő ötletnek bedobta valamelyikünk, hogy menjünk fel a kápolnához meg a kereszthez, mert onnan is szép a kilátás, lehet fotózni, és oda még Kutyi is simán ki tud jönni, meg Alex sem fárad el, tehát őt is vihetjük. Felnyaláboltunk némi muníciót, aztán útra keltünk. Méripoppinszék félúton találtak egy ösvényt, megtetszett nekik, úgyhogy szétváltunk, de mondtam, hogy ha megeszi őket egy medve, vagy egy ork, akkor jusson eszükbe, hogy én megmondtam. Kutyi ment, mint az eszelős, persze pórázon volt, nem mertem elengedni a faluban, de még a felfelé vezető úton sem nagyon, mert jött pár fura, fehér ruhába öltözött ember sámándobokkal felszerelkezve, és féltem, hogy (megnyal valakit közülük) összekoszolja őket. Persze közben Méripoppinsz és Mérnök úr is odavetődött, mert minden út (Rómába) felfelé vezet. Odafent aztán elengedtem Kutyit (kb fel se tűnt neki két percig, hogy póráz nélkül van, de nagy futkosás azután se volt), de Alex barátunk pórázon maradt. Fotóztuk a tájat és egymást, kortyoltunk a magunkkal hozott palackokból, aztán szép lassan sötétedni kezdett, úgyhogy elindultunk vissza a házhoz. Teljesen sötét volt már, mire odaértünk, de azért még elfogyasztottunk némi borocskát, meg a maradék pizzát, aztán kedves barátaink elmentek, mert indult a busz vissza Pestre, de előtte még a lelkükre csomóztuk, hogy következő hétvégén is találkozunk. A terv az volt, hogy mi megyünk hozzájuk, de ez már egy másik történet...

Őszi bakancslista

Mivel ilyen "szép" időben mást nemigen lehet csinálni a szabadnapomon, mint takarítani és blogolni, ezért két szoba kipucolása között leültem ebet szeretgetni és Urban:Eve Via ötlete alapján őszi bakancslistát írni.
 Ezt szeretném tehát ősszel:

- sétálni az ebbel meg Pasival valahol a zöldben (ez nyárra is be volt tervezve, de a nagy hőség miatt nem mertem bevállalni)
- új hajat csináltatni Keresztanyuval (mert fodrász, nem is akármilyen)
- Glamour napozni Pasival és Méripoppinsszal (kell sál, pár színes pulcsi, táska és csizma, de lehet, hogy az utóbbi kettőt korábban beszerzem, persze az egészről majd külön bejegyzést írok, költségvetéssel, mindennel)
- összerakni pár új ékszert
- almás-fahéjas palacsintát sütni
- forralt bort inni sok mézzel
- sütőtökös-kókuszos golyót is feltétlenül kell csinálni, mert finom
- többet blogolni, meg haladni az írással
- meglátogatni Piri mamáékat
- szortírozni a ruhák közül
- forró csokit csinálni
- lazulni a Fecskében
- jógázni
- sokat szeretgetni Pasit
- Gilmore Girls-t meg Two and a Half Men-t nézni

nagy vonalakban... :)

Gyors összefoglaló

szülinap: valami fantörpikus volt! Szombat este Aweláékkal négyesben boroskóláztunk otthon, Kutyi nagyokat bújt, meg örömködött (jaj, vendégek, vendégek). Vasárnap kifulladásig mexikói kaja (ebéd az Arriba-ban, vacsora a Tacos Locosban, kifogott rajtam az isteni spenótos quesadillas), meg kaptam Pasitól Libri ajándékkártyát (és tudja, hogy könyvekkel engem el lehet bűvölni), rögtön vettem is könyvet, de még maradt rajta pénz, úgyhogy mindenképp meg fogom venni Urban:Eve Via könyvét, mert TUDOM, hogy nagy szükségem van most rá. Pasi anyukájától meg tegnap kaptam hasábkrumpli-készítő célszerszámot, erre már elég régóta vágytam, baromi gyorsan lehet haladni vele, én meg amúgy mindig bénázok a krumplival, nekem nem ment soha a "késsel csinos hasábokat vágok" dolog. Ja, meg apukám vett nekem fahéjas csokit (és megcsinálta a fregolimat, mert én, liba, tönkretettem a csigát), Aweláméktól meg borocskát kaptam, Piri mamám meg tortát sütött.

munka: állásinterjúkra rohangálok, egy már biztosan megvan, de ott nem fix a fizu, meg a munkaidő is rugalmas, szóval mindenképp szeretnék bevállalni még valamit.

Pasi: változatlanul imádom, egy csoda, a tenyerén hordoz. Szeretek vele élni, szeretem cirógatni, megcsókolni, belebújni, kiskifli-nagykifliben vele aludni. Még mosni is szeretek rá, nem húzom a szám, ha pakolni, takarítani kell utána, örömmel csinálok mindent, folyton azon jár az eszem, hogy mivel tehetném még boldogabbá, mert nekem az a boldogság, ha ő jól érzi magát.

Kutyi: megesett, úgyhogy volt pánikolás, meg állatorvoshoz rohangálás, de semmi para, még egy ultrahangra kell visszacipelni, elméletileg minden rendben van vele, két hormoninjekcióval meg lehetett oldani a kérdést. A doktornő persze inkább az ivartalanítást támogatná, és tudom, hogy egy felelősségteljes gazdi igent mondana rá, de nekem nagyon nehéz rászánni magam, mert mégiscsak Ari unokájáról (Bizsu kölykéről, amúgy szintén Arinak hívják) van szó, szeretném egyszer továbbvinni a vérvonalat.

Piri mamáéknál töltött hétvége: vizsgaidőszak után voltam náluk pár napot, meg most Pasival és Kutyival is, nagyon jó volt, kártyáztunk Húgomékkal, meg szalonnát sütöttünk, citromos sört ittunk, rántott cukkinit ettünk, meg rengeteg friss paradicsomot, voltunk szülinapi zsúron, lestünk mókust, meg ugráltam trambulinon. Csak strandolni nem tudtunk sajna, pedig az jó lett volna, de majd legközelebb.

Egyetem: nem tudom, mi lesz a további sorsom, sokmindentől függ, de ez majd külön post lesz, ha egyszer lerendezem a dolgokat.