2014. július 22., kedd

Heti mottó #29

Ehhez szerintem fordítás sem kell :)

2014. július 19., szombat

Csupa jó történik

Mert tegnaptól már nem a kínai nőstényállatokkal (és ezt nem rasszizmusból mondom, egész egyszerűen olyan igénytelenek és koszosak voltak, hogy nem lehet őket nőnek nevezni) lakunk a nyüzsis-forgalmas Barking Road-on, hanem egy csendes, nyugis környéken egy frissen felújított sorház egyik kényelmes, tágas duplaszobájában. Franciaágy, kis dohányzóasztal, két szekrény és egy jókora komód volt itt, meg mi hoztunk magunkkal egy kis polcot, egy kényelmes széket, meg Pasi vett magának az IKEA-ban egy íróasztalt, akkorát, amin kényelmesen elfér a laptopja meg a nyomtatónk (most először van amúgy Canon nyomtatóm, jóféle), és még így is van annyi hely, hogy jógázni is tudok (jól ki is csesztem magammal, mert a fájós csuklómat megterheltem pár napüdvözlettel, agyatlan vagyok). A lakótársak egy kivétellel mind magyarok, nagyon rendesek, bár szita az agyam és nem emlékszem mindenkinek a nevére, de majdcsak megtanulom. A ház nagyon tiszta, rendezett, és van KERT, ma este odakinn vacsoráztunk. Romantikus volt.
A blogbejegyzéseket meg már bő két hete a csodaszép, új Chromebookomról írom, amivel Pasi lepett meg szülinapom alkalmából (csak hamarabb kaptam meg, mert elég vacak napom volt, és életem értelme úgy döntött, feldob azzal, hogy előre odaadja a laptopot, amúgy jól is jött, mert fél órával később Pöttömke, a régi netbookom úgy döntött, önkényesen kikapcsolja magán a wifit fél napra, és ezt már sajnos nem először játszotta el velem). Nagyon pöpec, villámgyors laptop, teljesen odavagyok érte!
Tegnap, miközben épp a bevásárlást intéztem (mert saját lepedőnk például eddig nem volt, most kettő is van, szépek és finom anyagból vannak, és egyáltalán nem kerültek sokba), a telefonom úgy döntött, nem akarja, hogy mások is hallják a hangomat, magyarán meghalt benne a mikrofon, szóval most új telefonom van. Ezt is Pasinak köszönhetem, viszont ez nem ajándék, ahogy kapok fizetést, visszaadom neki az árát. Még ismerkedünk, de nagyon tetszik!
Vágom a centit, várom Kutyit, sokkal jobban érzem magam az új helyünkön. Azért hogy ne legyen minden kerek, fáj a csuklóm, de valószínűleg csak a költözésnek köszönhetően, szóval nem esem kétségbe :)

2014. július 15., kedd

Furcsaságok Angliában

Két hónapja és tíz napja, hogy itt élek. Ennyi időt egyhuzamban még nem töltöttem kicsi hazám határain kívül, de nem ez a legfurcsább dolog. Egészen elképesztő, néha hajmeresztő dolgokat látok, gondoltam, ezekről írok most neked, Kedves Olvasó.
Az egyfontos boltokról már korábban is írtam, Heinz ketchupot meg Hellman's majonézt is árulnak, Dove szappant (duplacsomagot meg folyékony szappant is), Nivea tusfürdőt, Miss Sporty körömlakkokat, colgate fogkrémet-fogkefét-szájvizet, tehát nemcsak noname dolgokat, hanem ismert márkákat is. Találtunk pár olyat is, aminek a csomagolása ismerős volt, de a neve egyáltalán nem, persze guglizás nélkül is rájöttünk hamar, hogy a Rexona itt Sure néven fut, az Axe termékeket meg Lynx néven érdemes keresni. Az otthon Opel néven ismert autók itt Vauxhall néven futnak, de láttam már Pöttyös Gurut Dots néven is (sajnos nem tudtam megnézni, hol gyártják, mert csak az üres kartondobozt láttam, de ha legközelebb találkozom vele, megnézem, esküszöm). A Lays chips itt Walkers, egészen elképesztő ízesítésekkel (sós-ecetes meg koktélrákos, utóbbi meglepően finom), múltkor ettem Müller joghurtot meg tejberizst. Az ásványvizeknél itt általában a kék kupakos a szénsavmentes, márkától függően a zöld vagy a piros a szénsavas (tegnap mondjuk pont kifogtam egy zöld kupakos szénsavmentest, szóval leginkább a címkét érdemes figyelni). Itt még mindig forgalomban van a vaníliás kóla, aminek én ugrálva-visítva örültem, mert annakidején imádtam. A Jó reggelt! gyártója, a BelVita itt is forgalmaz (simán Breakfast Biscuit-nek hívják a terméket), persze őket is meg a Danone-t is bojkottálom.
Nade, hogy ne csak kajáról beszéljek, elmondom, mi az, amihez nem volt egyszerű hozzászokni. Az egy dolog, hogy az út bal oldalán közlekednek (tehát jobb oldalon van az autók kormánya), ez még mindig nagyon fura, de amit végképp nem értek, az a zebra. Nem is zebra, csak kis fehér kockák ott, ahol átkelsz az úton, meg a járdára jófej módon odaírták (a turisták és a bevándorlók biztonságának érdekében), hogy merre nézz, hogy jön-e autó. Csomó helyen nem is látni rendesen a kockákat, csak a feliratot a járdaszegély mellett (jó esetben). Fura. Mondjuk a "Look left" "Look right" feliratok kellenek, mert idő, míg megtanulod, merre nézz.
Az oyster kártyát is említettem már, ez egy elektronikus kártya, ugyanazon az elven működik, mint a paypass órák vagy kártyák, csak odatartod a leolvasó fölé, csipog egyet, mehetsz. Fel tudod tölteni online (ilyenkor aktiválni kell a metrómegállóban), be tudsz állítani automatikus feltöltést (ha bizonyos összeg alá megy az egyenleged, automatikusan feltölti a bankszámládról, ilyenkor aktiválni se kell, jöhetsz-mehetsz gond nélkül), illetve tárolja a megvett bérleteket is (heti, havi, negyedéves, éves, mittudomén). Ha nincs bankszámlád, vagy nincs regisztrálva az oystered a tfl online rendszerében (mert lusta vagy és nem vagy képes rászánni két percet, vagy nincs internet-hozzáférésed), akkor sincs probléma, minden metrómegállóban, vonatállomáson van oyster automata, ahol készpénzzel és bankkártyával is fizethetsz a feltöltésért, vagy megveheted a bérleted. Óriási előnye, hogy gyors és kényelmes, meg hogy sokkal nehezebb hamisítani, mint mondjuk a bkv vonaljegyet vagy bérletszelvényt, illetve lényegesen kevesebb ellenőrt kell alkalmazni. Létező jelenség egyébként, alig pár napja voltam a városban, mikor a 115-ös buszon, Whitechapelből visszafelé jövet találkoztam tfl ellenőrrel, kis kézi leolvasóval rohangált, egyesével végignézte mindenki kártyáját, de valahogy tiszteletet parancsoló volt az egész ember, nem kaptál röhögőgörcsöt a divatjamúlt frizurán, vagy a csupa műszál, csatakosra izzadt egyenruhán (se gyomorgörcsöt attól, ahogy hozzád szól). Udvarias volt, mosolyogva kívánt további szép napot és kellemes utat, és MEGKÖSZÖNTE, hogy megmutattam a kártyámat. Bkv ellenőr viszonylag ritkán köszönte meg nekem, hogy érvényes bérlettel utazom. Nem akarom őket bántani, csak hát így is lehetne végezni ezt a munkát.
A legfurább dolog, amit még mindig szoknom kell, az a brit akcentus. Mert egy dolog, hogy tanulja az ember gyereke az angolt x évig az iskolában, meg tanfolyamra jár, meg filmet néz angolul, meg videókat tanulmányoz, meg zenét hallgat, azért teljesen más az, amikor belecsöppensz egy olyan közegbe, ahol mindenki (na jó, majdnem) angolul beszél, és teszik mindezt kismillió különböző szinten és akcentussal, mert egy dolog a bevándorló angoltudása, de más dialektusban beszél egy skót srác és megint másképp egy hetvenes londoni mami, a bevándorló meg hozza magával a saját akcentusát, mint én a hülye hunglisht. Az én fülem meg leginkább amerikai filmeken, sorozatokon, dalokon és videókon edződött, telefonba sokszor vissza kell kérdeznem, mert nem értem, hogy mit mond az ember a vonal másik végén, élőszóban egy picikét könnyebb, meg hát óriási szerencsém van, tudják, hogy nem angol az anyanyelvem és rettentő udvariasak meg elnézőek, sokszor megkaptam már, hogy mennyire jó dolog, hogy az anyanyelvemen kívül egy másik nyelvet is beszélek (ráadásul a legtöbb bevándorlóhoz képest egészen jól, és ezt nem én állítom, ezt a mindenféle hivatalokban lévő ügyintézők mondták, illetve sajnos tapasztalom is, egy olyan környéken lakunk jelenleg, ahol nemigen találkozom őshonos szigetlakóval, annál több viszont a közel-keleti, indiai, kínai, illetve a kelet-európai, főleg lengyel, baromi sok lengyel bolt van errefelé, de magyar szót is hetente legalább kétszer hallok, vagy az ablakunk alól az utcáról, vagy a tescoban nézelődve, ilyenkor fülem-farkam behúzom és kusshadok, nem nagyon akaródzik itt "magyarkodni", négy fal között megtartom a saját kis dolgaimat, zabáljuk a lecsót meg az Erős Pistát és a lakótársakkal való kibaszásképpen rendszerint magyarul éneklek, mióta az egyik förtelem valami borzalmasan hamis kínai popsztárocskát bömböltetett fél napig, de nem azért jöttem ebbe az országba, hogy a piros-fehér-zöld trikolort lobogtassam, bár egy kékfestő szoknyán erősen gondolkodom, mert szép). Szóval jól érzem magam alapvetően a furcsaságok ellenére is, csak találnék már valami munkát. Aztán majd lehet élvezkedni, meg nekiállni építgetni az itteni életet, karriert. Mert szeretem ezt az országot, szeretem ezt a várost.

2014. július 14., hétfő

Heti mottó #28


Ha esik, keress szivárványokat!
Ha sötét van, keress csillagokat!

2014. július 7., hétfő

Heti mottó #27

Egoista dög vagyok :D De ha már egyszer hétfőre esik...