2009. szeptember 29., kedd

Peregnek a napok

Épp a konyhában álltam, vártam a pirítósomra és eszembe jutott, hogy tavaly ilyenkor már tudtam, hogy itt fogok lakni. Nem volt még biztos, két héttel azelőtt néztük meg a négy lakást, de már aznap eldöntöttük, illetve természetesen én döntöttem némi számolgatás meg néhány észérv meghallgatása után. Kellettek ezek, mert bár rögtön belezúgtam(na azért elsőre kicsit ijesztő volt a látvány, az étkezőben a szakadt, kék tapéta, az udvarra néző szobában a nagy rumli, a másik két szobában a falak, te jó ég...A leendő nappalim narancssárga volt, a hálószobám meg úgy nézett ki, mint ahol szögbelövő versenyt tartottak, csupa apró lyuk volt a fal, szegény Titó jó sokáig szöszölt a gletteléssel), világéletemben úgy álltam a dolgokhoz, hogy nem szabad rögtön az első dolgot megvenni, amibe beleszeretünk. Persze győzött a négyzetméterár és az "én ott akarok lakni" érzés. Szóval letettük az ajánlatot és felpörögtek az események, de erről majd az évfordulós bejegyzésben, mert az is lesz nemsoká. 

2009. szeptember 27., vasárnap

90. nap - ezt is megértük

Az utolsó nap, Kedves Olvasó. Három hónappal ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy végigcsinálom, egyedül Piri mama hitte, hogy képes leszek rá, ő már elég jól ismer ezek szerint. Épp tegnap gondoltam bele, hogy három hónapja ettem utoljára túrórudit, gyrost meg mégrégebben, egy halom olyan dolgot nélkülöznöm kellett, amit egyébként szeretek, de majd most ezekkel kezdem. Sztrapacska, túrórudi, gyros(a Krúdy utcában jófélét árulnak). Nem fogok zabálni, okosan kell ezt is csinálnom, mindent lehet, de mértékkel. Lesznek dolgok, amik megmaradnak majd, januártól meg elkezdem megint, aztán majd jön a nagyböjt, lesz dolgom bőven, de ez kell ahhoz, hogy végre olyan legyek, amilyen lenni akartam. Egy lépéssel közelebb kerültem hozzá :) 

2009. szeptember 26., szombat

A munkáról

Gyakornok lettem bizonyos szervezetnél, (a továbbiakban: a Cég) amiről többet nem vagyok hajlandó elárulni. De hogy ne csak így in medias res legyen az egész, mesélek, hogy is kerültem be. Augusztus végén Piri mama az orrom alá tolt két oldalnyi anyagot az állásról és a pályázati feltételekről. Elolvastam, kitöltöttem az adatlapot és két órával később azon kaptam magam, hogy a pályázati dolgozatomat, meg az önéletrajzomat és a motivációs levelemet írom(három külön word doksiban ofkorsz). Beküldtem a dolgokat, majd jött az email, hogy mik kellenek még, azokat a rákövetkező héten iskola után szépen bevittem az irodába, leadtam, majd vártam. Múlt hét elején jött a következő mail, szóbeli forduló ekkor és ekkor, írtam, hogy késni fogok, mert órám lesz, semmi vész, menjek, amikor tudok. Bementem, nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, bár a teszttől, amit elém pakoltak, kicsit megijedtem. Azt mondták, hétfőn vagy kedden visszaszólnak, hogy mivan, rendben, viszlát. Kedden délután újabb email, bent vagyok, csütörtökön várnak eligazításra. Na az a csütörtök vicces volt.
Szerdán átmentem Aweláékhoz, vittem a lánynak gyógyteát, mert megfázott ő is. Ezzel nem lett volna gond, elmentünk bevásárolni, én vettem magamnak kukoricát, ő meg egy sangriát, meg némi kaját, majd közölte, hogy akkor azt megisszuk. Itt már tudtam, hogy bajok lesznek, jól ottragadtam náluk éjszakára, Andrej mutatott egy könyvet a tündérekről, megnéztük a Faun labirintusát, ettünk paprikás krumplit meg popcornt, közben elfogyott a pia, kidőltünk, másnap reggel a kollegina mellett ébredtem, a kolléga úr(mert már ő is oda jár) jól elhúzott római töri órára, mi kávéztunk, aztán én szépen hazamentem villamossal, de mivel elég későn keltünk, nem mentem be stílusgyakorlatra, a kiadói szerkesztést és a szövegkritikát meg amúgy is el kellett volna lógnom, úgyhogy bevágódtam a kádba. Hajat mostam, nőt faragtam magamból, aztán felöltöztem és negyed egykor elindultam, hogy ne legyen gond, meg még kellett tennem egy tízperces kitérőt, de simán odaértem volna egyre a Céghez, ha. Mert ilyenkor általában jön egy ha, esetemben legalábbis. Ülök a villamoson, tépünk végig a körúton, egyszer csak megáll a szerelvény és bemondják, hogy közvetlenül előttünk baleset történt, szálljunk ki, ezt két megálló között, röpke öt megállóra attól, ahová nekem kellett volna mennem. Futásnak eredtem(balettcipőben, blúzban, szoknyácskában, szép kis menet volt), az ötből négy megállót tettem meg így, mire megint jártak a villamosok, ekkorra már negyedórás késésnél tartottam, szóval gyorsan felpattantam az első szerelvényre egy megálló erejéig, majd leszálltam és újabb rekordot döntve felrohantam az irodába, majd sűrű elnézéskérések közepette csatlakoztam a többiekhez. Kaptam pár nyomtatványt, gyorsan kitöltöttem, aztán elmondták a tudnivalókat, meg hogy este a Nyugatinál találkozunk, elmegyünk teázni meg sörözni, ismerkedni, ilyenek. Maradtam a teánál, a szerda este után nem sok kedvem volt az alkoholhoz, de így is nagyon jól éreztem magam, rengeteget nevettünk, sztorizgattunk, olyan volt, mintha egy nagy családhoz csatlakoztam volna. Élvezni fogom ezt a melót, bár emellett nem sok mindenre lesz időm, de azért megpróbálok szakítani erre-arra :) 

2009. szeptember 21., hétfő

Megvagyok, ne aggódjatok, csak igyekszem minden szabad percemet(nincs belőlük elég, sajnos) azzal tölteni, hogy pihenek, illetve radírozom le magamról a nátha nyomait(úgymint: karikás szemek, kidörzsölődött orr, kicserepesedett száj). Már meglehetősen keveset fújok orrot, de azért a biztonság kedvéért veszek holnap egy százas csomag pézsét, mert elfogyott, és nem árt, ha van itthon. Meg veszek valami színes, olcsó, jó illatú habfürdőt, mert arra most szükségem van. A diétának meg mindjárt vége, már csak hat nap. Túrós sztrapacskát fogok ebédelni az első nemdiétás napomon :) 

2009. szeptember 16., szerda

Bioterror

Taknyom-nyálam egybefolyik, már az agyamat is kifújtam az orromon. Mentás gyógyteával, csokis muffinnal(szénhidrátnap rlz, már csak 11 napom van hátra, vagyis ez a 79. nap) és paracetamollal kúrálom magam, ami vicces, mert mint az köztudott, nem veszek be gyógyszert, ha nem muszáj. 

2009. szeptember 14., hétfő

Bloggerinák egymás közt

Volt egy ilyen(igen, az ott egy link) aa-nál, mondtam neki, hogy hétfő dél, Könyvtár Klub, azt minden pesti bölcsész ismeri, szóval nagyot nem tévedhettem, meg is beszéltük, ki miben lesz és hogyan és tényleg piros sportcsuka meg szürke sál, én meg tényleg talpig feketében a rémséges idő ellenére napszemüvegben. Leszólított, én meg hirtelen a nevem is elfelejtettem(nem csak azért, mert szép szeme van és belefeledkeztem a látványba, hanem mert kissé kialvatlan vagyok és már sehogysem forog a nyelvem, Ledérnek is mondtam valami iszonyú hülyeséget, még jó, hogy nem értette), szóval vicces volt a bemutatkozás, aztán lecsüccsentünk, ásványvíz, ananászlé. Beszélgettünk, azaz többnyire én beszéltem, de azért róla is kiderült pár infó, mesélt a négylábú rettenetről, aki macskának álcázza magát, volt szó szerelmekről és informatikusokról, kiderült, hogy van pár közös ismerősünk, ami jó, aztán egyszer csak derült égből Döme, akinek irtózatosan szexis a hangja, legszívesebben egész nap azt a basszust hallgatnám. Jó volt, igazán, szükségem volt erre, hogy ismeretlen ismerőst ismerjek meg. Még találkozunk, és ezt nem fenyegetésnek szánom :P 

2009. szeptember 12., szombat

Piri mama

Tegnap voltam bent nála. Elesettnek, törékenynek és kicsinek tűnt, pedig én világéletemben nagynak, erősnek, sérthetetlennek láttam még olyankor is, mikor tudtam, hogy ordítani tudna mérgében vagy fájdalmában. Nagyon örült nekem, büszkén mondogatta a szobatársainak, hogy én vagyok az ő kicsi lánya, aki egyetemre jár. Ölelgettük egymást, én majdnem sírtam. Mondogatta, hogy jönne már haza és hogy majd beszél az orvossal, de én csak legyintettem, hogy hagyja, meg hogy ne erőszakoskodjon. Este szépen hazajöttem, megölelgettem Kutymorgó kisasszonyt, a nagy örömködésben összetörtük az egyik medálomat a háromból, sajnálom, mert már hozzászoktam, de nem haragszom az ebre, nem ő a hibás. Sírtam egy sort, aztán tévét néztem, hogy addig se gondolkodjak, aztán elszunnyadtam és reggel arra ébredtem, hogy Piri mama hangját hallom. Azt hittem, csak álom, meg is kérdeztem, hogy álmodom-e, erre közölte, hogy nem, tényleg hazaengedték. Lezuhanyzott, felöltözött, közben jót beszélgettünk a fürdőszobában(mindegy, hol lakunk, mindegy, mi történik, a fontos dolgokat a fürdőszobában szoktuk megbeszélni), aztán elment fodrászhoz, ebédeltünk, most meg otthon pihen, én meg örülök, hogy vele lehetek. Nagyon hiányzott már. Nagyon szeretem :)

2009. szeptember 10., csütörtök

Máshogy alakult

Mégsem mentem, akadt még dolgom holnapra, de amint tudok, megyek. Hiányzik Piri mama és aggódom is. Úgy volt, holnap hazaengedik, de nem akarják és ez elszomorít. Rettenetesen féltem. A vicc az, hogy ő nyugtatgat engem, fordítva kéne lennie és tudom, hogy erős nő, aki mindent túlél, de ezt akkorsem folytathatja így tovább. Vissza kéne vennie a pörgésből egy kicsit, le kéne tennie a cigarettát és még rengetegmindent kéne, mert én szeretném, ha játszhatna az unokáival. Annyi mindent szeretnék még tőle kérdezni, tanulni. Még nagyon sokáig szeretném szeretni. Folyamatosan pengeélen táncol és nem tagadom, eddig jól csinálta, de határa mindennek van. Ahogy nő köztünk a fizikai távolság, úgy kerülünk egyre közelebb egymáshoz lélekben, pedig nem hittem volna, hogy lehet ennél is szorosabb a kapcsolatunk. Szükségem van rá. 
Lehet, hogy nem tökéletes, lehet, hogy vannak dolgok, amiket nem jól csinál, de igyekszik mindent a legjobb tudása szerint csinálni és sokmindent lehet rá mondani, de bárki bármit is mond, ő az anyukám.

2009. szeptember 9., szerda

72. nap - első gyümölcsnap az egyetemen

Nem volt időm másra, csak egy pohár gyümölcslére még reggel, meg Pandula tanár úr órája után egy narancsra(volt fél órám ebédelni). Mire hazaértem, akkorra meg már kedvem se volt enni, benyakaltam némi vizet, aztán kiesett egy óra, valószínűleg elaludtam a kanapén. Holnap új nap, ha minden jól megy, hazamegyek, meglátogatom a kényszerpihenőre ítélt Piri mamámat, aki miatt jelen pillanatban rettenetesen aggódom, de erről ha nem haragszol, Kedves Olvasó, most hallgatok. Fogalmazzunk úgy, nem akarok róla beszélni.

2009. szeptember 8., kedd

Első hét

Megint elmarad egy órám, a reggeli előadásnak még mindig nincs helyszíne, kiírták kurzusfórumra, hogy ne menjünk be feleslegesen, úgyhogy most van időm zuhanyozni.
Ez egyébként kész vicc, senkinek sincs kedve a héten órát tartani?

2009. szeptember 7., hétfő

Kavarog

Meglehetősen sokminden. Először is a gyomrom, ha tovább mész majd, Kedves Olvasó, megérted, miért. Másodszor is néhány száz gondolat a fejemben. Harmadszor is ezer és ezer kérdés, megannyi miért, amikre nincs válasz, vagy legalábbis nem találtam még meg. Előre szólok, lesz pár csúnya szó is a bejegyzésben, szóval ezt a fiatalkorú(netán kiskorú) olvasók lesznek kedvesek NEM elolvasni. Köszönöm.
Van ugyebár nekem egy szépséges lakásom, ami miatt meglehetősen sokan irigyek rám. Okuk akad is, meg nem is, mint a mesében. Az én Odúm szép is, nagy is, de bizony ára van. Egyrészt ugye rohadt sokat tűrök miatta(többek közt az irigy emberek irigy és bántó megjegyzéseit). Másrészt a pénzt bizony, bármily' meglepő, nem fáról szedem, Piri mama se onnan szedi. Hitel van. A hitel lemondásokkal jár. Rengeteg lemondással és itt nem csak a luxusdolgokról van szó, bár úgy hiszem, luxusban sosem éltem. Le kell mondanom miatta nem egy olyan dologról, amit fontosnak tartok, úgymint: egyedüllét, szabadidő, viszonylagos és egyre inkább valódi függetlenség, mind anyagi, mind egyéb értelemben. Aki ezt nem képes megérteni, arra nekem nincs szükségem. Arra pláne nincs szükségem, aki üres ígéreteket puffogtat.
Szeretek itt élni, úgy szeretem az egészet, ahogy van, a zsebkendőnyi, spájzból lett konyhával, a hatalmas belmagassággal, a cserépkályhával, a régi konyhából lett szobával, a bézs nappalival és a fehér hálószobával, ahol szép álmok jönnek minden este és ahol senki sem látja, ha sírok. Már akkor teljesen és visszavonhatatlanul beleszerettem, mikor még egy koszfészek volt, megláttam benne a szépséget, amit nem mindenki látott elsőre. Láttam magam előtt, hogy milyen lesz egy festés után a(z akkor még meg sem lévő) saját bútoraimmal. Akartam, és tudtam, hogy lesznek nehézségek. Néha ki is borulok miattuk, néha félek, de a hitemet sosem veszítem el. Megoldás mindig van.
De az irigyekkel nem számoltam. A hátam mögött összesúgókra nem lehet felkészülni és miattuk minden alkalommal iszonyatosan kiborulok. Akik az arcomba mosolyognak és kénytelen-kelletlen visszamosolygok.
Nagy szükségem lenne egy társra. Valakire, aki megért, szeret, mellettem áll. Egyáltalán, nekem csak olyan emberekre van szükségem, akik szeretnek és nem olyanokra, akik b*szogatnak(a szó szoros és átvitt értelmében, mindkettőből jut). Nem kell okoskodás, nem kell nyavalygás, nem kell helyettem döntés, vagy olyan döntés rámhárítása, ami nem az enyém. Nem kellenek üres ígéretek, bár ami azt illeti, olyan szegény még én se voltam soha, hogy ígérni ne tudtam volna.
De másban elültetni a remény csíráját, aztán rögvest letörni, na az bűn. Legalább akkora, mint az árulás, ha ugyan ez nem minősül annak. Az árulást bizony még Dante is a legsúlyosabb bűnnek tartja és én egyet kell, hogy értsek vele.
Én TÉNYLEG csak annyit szeretnék, hogy szeressenek. Túl sokat kérek? Mondd meg, Kedves Olvasó, ha így van. A lehetőség adott, kommentelni továbbra is szabad.

70. nap - amikor egész nap nem csinálunk semmit

Megoldanak az égiek mindent. Először is Krász tanárnő órája ma elmaradt, az lett volna az egyetlen órám. Semmi vész, összefutottam Szilvivel, meg később Awela kolleginával is, közös erővel fedeztük fel, hogy az egyik keddi óránkat átrakták hétfőre, de ma az sincs megtartva, mert már rég el kellett volna kezdeni az előadást mire átvariálták és hát ugye százvalahány embernek sehogysem tudtak volna szólni, hogy gyerekek, most van az óra. Oh yeah, ronda nagy ütközés feloldva, mindkét órára rendesen be fogok tudni járni.
Úgy volt, hogy a tanulmányira is bemegyek ma iskolalátogatási igazolásért, ez eddig rendben lett volna, ha nem lett volna akkora a sor, hogy már a látványától is frászt kaptunk Szilvivel. Meg hát ugye a TO-sok ebédszünetet is tartanak, ami tök jó, csak így az ember lánya sosem végez, szóval ez sem jött össze.
A harmadik dolog, ami be volt tervezve, illetve agyaltam, hogy mégis hogy oldjam ma meg, az a főzés, Piri mama segített ki némi rántás nélküli bablevessel, be is vágtam két tányérral, a maradékot meg lefagyasztottam, jó lesz az még más keményítőnapokon is.
Ami viszont összejött: találkoztam a fent említett kolleginákon kívül Andrejjel, JegyzetboltosMiklóssal és JegyzetboltosLacival, pár régebbi tanárommal(bezsebeltem pár széles mosolyt és pár "ejj, de csinos, kollegina"-t) és egy csomó emberrel, akiket ismerek, kedvelek, akik részei a mindennapjaimnak. Szeretek egyetemista lenni.

2009. szeptember 6., vasárnap

69. nap - Summer is over

Holnaptól megint mókuskerék, szerencsére úgy raktam össze a dolgokat, hogy a holnapi napom még nem lesz kemény. Épp csak arra leszek kíváncsi, hogy fogom tudni betartani a diéta hátralévő részét. Mindenképpen főznöm kell, csak hát ugye mikor, de valahogy csak megoldom. Te jó ég, még a végén kötényes, sertepertélő konyhai robot leszek, most ez úgy hangzott, mintha olyan hű de fontos lenne, mert az erőszakos férjem kinyír, ha nincs meleg vacsora az asztalon, mire hazatolja a képét.
Még jó, hogy nincs erőszakos férjem. Az viszont annyira nem jó, hogy egyedül vagyok, de ez már egy másik történet...

2009. szeptember 4., péntek

Igazi kínai kaja

Az új lakótárs, Brigi megkérdezte valamelyik este, van-e kedvem csütörtökön hétkor igazi kínai kaját vacsorázni, mondtam, hogy persze, szeretem a kínait, ráadásul keményítőnapon ehetek rizst.
Szóval csütörtökön, azaz tegnap felkaptam egy nadrágot(kivételes eset volt, Kedves Olvasó!), az egyik bő, fekete felsőmet, meg a magassarkúmat, amit túlzás annak becézni, de akkoris magasabb, mint a legtöbb cipőm. Felékszereztem és kifestettem magam, aztán felkerekedtem és meg sem álltam a Mester utcáig, ahol találkoztam a leányzóval, meg Istvánnal, aki fizikus és nagyon aranyos. Szépen elsétáltunk az étteremig, ahol már vártak minket az isteni vacsorával, meg sárkányos porcelánnal és forgó tálcával(ilyen nekem is kell itthonra). Kaptunk fokhagymás-szójaszószos uborkát, csípős, nyers zöldségeket meg gombát kezdésnek, aztán jött még valami gombás csoda, meg csirkehús mogyoróval, valami beazonosíthatatlan, de isteni illatú hús, rizs, a végén pedig paradicsomos tojásleves, ami nekem elsőre ízlett(kihagytam a tojást, maradt a lé, meg a paradicsom), Istvánnak második próbálkozásra, Brigi meg feladta, túl hamar. Az egész egyáltalán nem olyan volt, mint amit eddig megszoktam, sokkal fűszeresebb, sokkal finomabb. A vicces az volt, mikor a zöld tea mellé gondoltuk, kérünk valami alkoholt is, lehetőleg abból is valami kínait, hát az nem jött össze, mert kizárólag magyar boruk volt, abból is száraz és vörös, szóval azt tanácsolták, menjünk át az utca másik oldalán lévő közértbe és hozzunk onnan piát magunknak, nem lesznek ránk mérgesek, így történt, hogy tokaji szamorodnit ittunk(és hát ugye van-e magyarabb, híresebb bor a tokajinál?) a kínai vacsora végén. 
Jóllakottan hazacsattogtunk, István is velünk tartott. Itthon Brigi sodort két szál cigit jóféle dohányból, mert rájöttem, hogy szeretem a sodort cigit, egészen más az íze, mint a dobozosnak. Ittunk meggyszörpöt, nagyokat nevettünk egymáson, sztorizgattunk, aztán István éjféltájban hazament, mi meg szó szerint kidőltünk. Jól esett, még sok ilyen estét szeretnék!

2009. szeptember 2., szerda

Kinek inge...

...vegye magára és húzzon el a jó büdös francba. Akire meg nem vonatkozik, az ne sértődjön meg és főleg ne üzengessen.
Hogy nekem mennyire elegem van az iwiw-es meg telefonos zaklatókból! Az msn-ről már nem is beszélve. Miért nem fogják fel ezek hárman(három hímneműről van szó, természetesen), hogy teljességgel alkalmatlan vagyok az olyasfajta kapcsolatra, amit ők tőlem elvárnak?
Hihetetlen, hogy a srác tök ismeretlenül közli (csupán a képek és az adatlapom alapján), hogy ő szerelmes belém, randizni akar velem, lehetőleg napokon belül és egyébként egész életében(hah, micsoda nagy szavak!)engem keresett. Még ha az esetem lenne, talán... De nem. Kicsit sem. "Országomat egy kis észért!"
Másik srác kettő, azaz kettő egész éve vár rám, pedig én már az elején megmondtam neki, mi az, amit tőlem elvárhat. Nemrég azt mondtam, talán, de adjon még egy kis időt. Döntöttem. Személyesen kívánom vele közölni, mert ez így kényelmetlen lenne, meg amúgy is...Ne csak a monitor mögött legyen nagy a pofám.
A harmadikkal nagyon jó mindenféle erkölcstelenségeket és egyéb mókákat elkövetni, de itt ki is merül, nem tudok vele beszélgetni. Nincs miről, ő nem értékelné azt, amiről én fecsegek, engem hidegen hagy az, amit ő fejteget. Tűz és víz vagyunk, ennyi. Testi kapcsolat, semmi érzelem. Pont. Érzelmekre ott van más, mert bár szeretni nagyon tudok, de ez ilyen derült égből villámcsapás dolog és most borult ég van, villámok sehol. Ennyit erről. 
Anyám is zaklat, hogy jó lenne, ha bepasiznék. Neki könnyű, ő az én koromban már férjnél volt. A város legcsinosabb fiúja volt a férje és mire ment vele? Az égvilágon semmire, ahogy az apámmal se. Akit meg igaziból szeretett...Hagyjuk. Kézilabda, sportcsarnok és ezt csak ő érti, meg én, mert nekem elmesélte a történetüket és simán lehetne belőle regény. Az a romantikus fajta, amin a végén elbőgöd magad és semm happy end. Nem is hiszek már a happy endben, szerintem nincs is olyan.
Akit meg én szerettem, nem érdemelte meg. A legszebb éveimet adtam neki. Ő volt az első igazi szerelmem. Hiba volt belemennem a dologba, de már nem tudom visszacsinálni. A vicc az, hogy nemrég talált magának egy lányt, s ha azt a lányt szedte fel, akit az iwiw-en láttam, akkor bizony hihetetlen szerencséje van. Csinos és értelmesnek tűnik. Szerinte hasonlít rám. Remélem nincs igaza. Én meg irigy vagyok és összevissza álmodok mindenféle idiótaságot, pedig rémálmodni sem akarok vele többet. Igen, rá vonatkozik az a múlt keddi bejegyzés.
Volt még valaki, akit hiba volt szeretnem. Sőt, nem is egy ilyen volt. Tulajdonképpen az elmúlt öt évben hibát hibára halmoztam. Ez van. Legfeljebb vénlány maradok, mert én bizony többször nem akarok csalódni. Nem akarok olyat szeretni, aki nem érdemli meg. Nem akarok olyanért sírni, aki nem érdemli meg. Nem akarok olyan szekér után futni, ami úgysem vesz fel. Úgyhogy csak sétálgatok. Becsukott szemmel. Ha valaki akar tőlem valamit, majd a fülembe súgja, vagy szerenádot ad az ablakom alatt, vagy mit tudom én. Én a kisujjamat sem mozdítom. Akire meg nincs szükségem, azt elküldöm a fenébe. Nincs kegyelem, nincs könyörület. Kiveszett belőlem.