2015. március 31., kedd

A költözésekről, meg minden egyébről, ami az elmúlt hónapokban történt

Úgy szép az élet, ha zajlik, ugye. Élménybeszámolómat rögtön azzal kezdeném, hogy a november-december elég jó volt munkafronton. Azt kell tudni erről, hogy nincs állandó munkám, helyettes tancinéni, illetve néhanapján tanárasszisztens (otthon azt hiszem pedagógiai asszisztensnek hívják) vagyok, van olyan hét, amikor csak két napot dolgozom, van, amikor ötöt, az elég jól fizet, de nincs többezer font megtakarításom (sajnos), egyelőre épphogy fenn tudom magam tartani, lövésem sincs, a nyári szünetben (ami itt szerencsére csak hat hét, nem két és fél hónap) miből fogok megélni, de valahogy majdcsak lesz, a múlt nyarat is túléltem.
Nem csak munkafronton volt jó a múlt év utolsó két hónapja. Pasi hazament látogatóba, Piri mamám meg úgy döntött, addig beköltözik a helyére, szóval bő egy hétig boldogítottuk egymást, kapott egy kis ízelítőt az itteni pörgésből. Megmutattam neki a belvárost, elcipeltem Camden Town-ba, pár nap után már lazán közlekedett egyedül is (zéró angoltudással), állati büszke voltam rá! Most én készülök hazamenni, egy hétig szívhatom a magyar levegőt, meg fogok enni Piri mamánál egy VÖDÖR sóskát, Méripoppinsznál meg denevéres sütit fogok majszolni, Awelám tündérszép kislányát is meglátogatom, Viánál meg szokásomhoz híven couch surfing-elek. Ezek a tervek, de hát Norewa tervez, aztán húzhatja át az egészet a francba...
Most jut eszembe, az első karácsonyunkról sem számoltam be, pedig a körülményekhez képest egészen meghittre sikeredett, csirkét sütöttem krumplival, sárgarépával, bébikukoricával, jó adag fokhagymával, volt pohárkrém, mézeskalács (innen), ajándékok, még karácsonyfa is, jó, az kicsit formabontó módon lett megoldva. Pasi monitorja forgatható konzolon van, szóval kirakott háttérképnek egy álomszép karácsonyfát, elforgatta a monitort, aztán beraktuk alá az ajándékokat. Örültünk egymásnak meg Kutyinak. A szilveszter hasonló hangulatban telt, bögréből pezsgőztünk három lakótársunkkal.
A január mozgalmasabb volt kicsit, mint amire számítottam, azt hittem, olyan lesz, mint a szeptember, ehhez képest volt némi munkám, épp annyi, hogy a lakbért és a tömegközlekedést ki tudtam fizetni, azt gondoltam, jól kezdődik az év, főleg, hogy találtam egy lakáshirdetést. Kicsit elegünk volt már a házból, ahol laktunk. Eleinte nagyon szerettük, csendes környéken volt, nem volt tömegszállás (öt hálószobában velünk együtt hét ember, meg még egy srác a sufniban a kert végében, akkor úgy volt, két-három hétig, legfeljebb egy hónapig lesz ott), aztán fokozatosan lett egyre rosszabb. Először visszajött Magyarországról a főbérlő "társa", ő legalábbis szerette magát így nevezni, máig nem tudjuk, milyen viszonyban voltak ők ketten, nem is érdekel, egy buta, beképzelt majom az illető, büdös és igénytelen, ráadásul annyira pofátlan, hogy képes volt  SÓT (igen, jól olvasod, egyszerű konyhasót) lopni. Tőlünk is, mindenkitől is. Mindent lopott egyébként, de közben reklámozta, hogy milyen jól keres, iPhone-nal rohangált, Calvin Klein gatyákban, meg mittudomén. Zuhanyozni, mosni, tiszta ruhát venni jó esetben hetente szokott volt, de inkább két-háromhetente. Az ágyneműt gyakrabban cserélem, mint ahogy ő tisztálkodik. Mindegy. A sufnilakó fiatalember is szerette kérés nélkül használni a cuccainkat, tönkretette a ruhaszárítónkat, megolvasztotta a műanyag szűrőkanalunkat, illetve letört egy darabkát az egyik késünk pengéjéből (mert kábelt vágni ugye konyhakéssel kell), csak hogy a legjobbakat említsem, meg ő volt az, aki másfél órára bemotyózott a fürdőszobába, kádfürdőzni. Minden nap. Ez is sok volt már, az egyik srácnak elege lett, fogta magát, kiköltözött. Egy pár jött a helyére, Büdöske legjobb haverja, meg a barátnője, meglepő módon aranyosak, tiszták és intelligensek voltak, nem is értem, hogy haverkodhattak egy ilyennel, persze hamar rájöttek ők is, hogy emberünknek milyen remek szokásai vannak. Pár héttel később kiköltözött kedvenc lakótársunk, J, mert megunta azt, hogy a sufniban egyre többen és többen laknak (RontóPalkó mellé beköltözött a füves haverja, meg titokban a testvérkéje, amint a főbérlő megtudta, repültek, RontóPalkó seggét Büdöske mentette meg, kisírta, hogy ő hadd maradjon, majd Büdöske is beköltözött a sufniba). J helyére leköltözött N és É, az ő helyükre beköltözött egy román pár, csendesek és helyesek voltak, bár először kicsit megrémültem, annyi rosszat hallani, látni, olvasni itt a románokról, de szerencsére ők normálisak voltak. Karácsony előtt aztán Büdöskéhez és RontóPalkóhoz csatlakozott ButaPöszke is, emberünk szerintem sosem volt túl eszes, de a füvezés csak rontott az amúgy sem rózsás helyzetén, az IQ-ja nagyjából a lábméretével volt azonos, ez már ugye három ember a kb hat négyzetméteres sufniban (nem viccelek), ehhez még jött két hétre RontóPalkó barátnője, ekkor volt tehát a legdurvább a szitu, tizenhárom ember lakott a házban, erre a sok emberre egy fürdőszoba jutott egyetlenegy wc-vel, ami a fürdőszobában volt, tehát amikor RontóPalkó fürcsikézett, neked meg pisilned kellett, esélytelen voltál... Igen, volt, hogy másfél órát vártam egy k*rva fogmosásra.
A lényeg, hogy ezt a cécót, hogy egy ember kiköltözik, kettő jön a helyére, január végén untuk meg, akkorra már egér is volt a szobánkban, hála azoknak a lakótársaknak, akik szerették fél napokra nyitva felejteni a hátsó ajtót. Találtunk egy hirdetést, Greenwich-ben volt egy lakás, három hálószoba (szobánként hirdették a helyet), fürdő, külön wc, konyha, nappali ugyan nincs, annyi baj legyen, az előző két helyünkön sem volt. Elmentünk, megnéztük. Tetszett, kutyát is engedtek, ugyan felárral, de annyi baj legyen, kinyögjük valahogy. Mi voltunk az elsők, akik igent mondtak egy szobára. Ott helyben kérték készpénzben a foglalót, itt még nem volt gyanús a történet, gondoltuk, ügynökségtől így szokás bérelni. Azt mondta az ügynök, rákövetkező hétfőn mehetünk a kulcsokért, addigra lesz egy új ágy a szobában, meg két ruhásszekrény, ezt rá is írta a papírra, amin a foglaló átvételét rögzítette. Szerepelt rajta adminisztrációs díj, de az összeg helyét üresen hagyta, utólag írt be valami kétszázvalahány fontot, amit le akart még rólunk gombolni, itt már kezdett furcsa lenni a dolog, Pasi mondta is nekik, hogy megérdeklődi egy ügyvédtől, lehet-e ezt így, hogy utólag írja be az összeget és eleve nem is tájékoztat arról, hogy van x összeg adminisztrációs díj, na rögtön azt mondták, hogy akkor 40% kedvezmény jár a kolléga ballépése miatt. Innentől kezdve folyamatos "ballépések" következtek a James (igen, ki merem írni a nevét, mert úgysem ez a valódi neve) részéről, kezdve azzal, hogy Pasi hétfőn már a buszon ült és ment volna Greenwich-be a kulcsokért, amikor kiderült, hogy aznap nem kapunk kulcsokat. Kedd lett belőle, de az is úgy, hogy majdnem két órát csúszott emberünk. Az ágy addigra eltűnt, szekrények sehol, de James váltig állította, hogy lesz bútor másnapra. Én azt mondogattam, semmi gond, kicsit döcögősen indul a történet, de jó lesz ez. Péntek délelőtt költöztünk be, ágy sehol, szekrények sehol, az egész szobában volt egy darab komód. Míg én nekiálltam végigtörölni fertőtlenítős kendővel az összes felületet a szobában, Pasi nekiállt telefonon zaklatni az ügynökséget, hogy ugyan hozzák már legyenek kedvesek a beígért bútorokat. Közben gondoltam, berakok egy mosást, hát kiderült, hogy a mosógép nem működik. Moshattam kézzel a pokrócainkat, a szomszédot kértük meg, hogy dobja be a mosógépébe, hogy legalább tisztességesen ki legyen centrifugázva, mert kézzel normálisan kicsavarni két pokrócot elég nagy meló. Kipakolni nem tudtunk, nem volt hová, én csak ültem a szoba közepén és sírtam, este fél kilencre lett ágy, szekrények még mindig sehol. Akkor kezdhettük el összeszerelni Pasi íróasztalát, félig-meddig kipakoltunk, a ruháink nagyrésze maradt zsákokban. Este tizenegy után eldőltünk, épphogy leért a fejem a párnára (Pasi már indult, hogy lekapcsolja a lámpát), hallottuk, hogy kattan a zár, gondoltuk, oké, hazajött a lakótárs, majd reggel köszönünk neki, erre kopog az ajtónkon. Beengedtük, ő meg kb azt sem tudta, mi folyik ott, neki nem szóltak, hogy bárki is kivette ezt a szobát. Beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy már pár napja ott lakik, csak a baj van a lakással, semmi sem működik normálisan (tűzhely, mosógép, hűtő mögötti konnektor), nincs internet, pedig szerdára ígérték, hogy bekötik (nekünk rákövetkező hétfőt mondtak), meg az egész szerződés úgy, ahogy van, egy csapda, na én itt megint bőgtem, fél évre írtunk alá velük szerződést. A srác egyébként rendesnek tűnt, elmesélte, hogy az előző lakótársa elmebeteg volt (ténylegesen, nem költői túlzással élve), szóval kb menekülnie kellett. Beszélgetés közben előkerült némi pálinka, hajnalig iszogattunk és dumáltunk. Másnap tovább zaklattuk az úgynevezett ügynökséget, ígértek fűt-fát-virágot, ebből összvissz az internetet sikerült akkorra bekötni, amikorra ígérték, szekrényünk nem lett, a falra szerelt polcról lógtak a ruháink vállfákon, így éltünk két hónapig. A hűtő mögötti konnektor megszereléséhez kiküldtek egy embert, akiről kb öt perc után derült ki, hogy nem villanyszerelő, megkérdezte, van-e szigetelőszalagunk, azzal körbetekeri, aztán kész, mondtuk neki, hogy az úgy továbbra is életveszélyes, erre bevallotta, hogy hát ő igazából asztalos. További telefonálgatás, veszekedés következett, kiküldtek egy másik szerelőt, megcsinálta a konnektort, meg kiderült, hogy a mosógépnek nincs baja, csak vissza kell kapcsolni a biztosítékot, akkor kap áramot, ezt meg is tettük, fél óra múlva már pörgött a mosásunk (előtte meg kivágtunk az ablakon húsz fontot a mosodára, buszozni kellett, mert nem volt sétatávolságra egy sem, ráadásul marha drága volt). Ekkorra már elegünk lett, közöltük, hogy lelakjuk a kauciót meg az előre kifizetett hónapunkat, aztán bye-bye, április legelején lépünk.
Az egész történetet végigkövette Dé barátunk, akinek a testvére abban a szerencsés helyzetben van, hogy öt év itt tartózkodás után sikerült vennie egy házat. Nekik épp volt egy üres szobájuk, felajánlották, hogy béreljük ki, nekik szükségük van némi pluszbevételre, nekünk meg egy normális helyre, ahol szívesen látják a négylábút is. Jártunk már a házban, tetszett is, én el is kereszteltem Álomháznak.
Szombat óta itt élünk. A szoba frissen van tapétázva (mi választhattuk a tapétát, együtt vettünk polcokat, mindenről kikérték a véleményünket). Imádom. Mást nem is tudok róla mondani, nem találom a szavakat. Elkiabálni meg nem merek semmit. Maradjon ez ilyen jó!