2015. december 12., szombat

Napló - újratöltve

Meg az életem is, többé-kevésbé. Elég nehéz időszak van mögöttem, volt egy lehetőség, amit elég rendesen elbaltáztam. Az ügynökségem megtalálta az álommunkámat, törit taníthattam volna, de a próbaórámon nem működött a laptopom, nem tudtam levetíteni a prezentációt, ami az egésznek az alapja lett volna, így hiába volt óravázlatom, se füle, se farka nem volt annak, amit így el tudtam mondani, ráadásul eléggé feszült voltam végig, és ez érezhető volt, emiatt nem kaptam meg a munkát.
Októberben egyetlen napot sem dolgoztam (kivéve két nap próbamunkát egy cipőboltban, ahová nem kellettem, pedig eladtam egy pár cipőt minden különösebb tréning meg sales-es tapasztalat nélkül), élni sem volt kedvem, mert folyamatosan az járt a fejemben, hogy ha nem rontom el a próbaórát, már rég dolgozhatnék. Egyre jobban belesüppedtem az önutálatba és önsajnálatba, folyton Pasit csesztettem, veszekedtem vele. Haragudtam rá, pedig csak segíteni akart. Folyamatosan küldözgettem az önéletrajzokat, interjúkra jártam, eredménytelenül.
Novemberben már kezdtem komolyan elgondolkodni azon, hogy összepakolok és hazarepülök. Egyik nap a szokásos reggeli műsor után (felhívom az ügynökséget, várok egy órát, visszadőlök fél órára, kutyát sétáltatok) kaptam egy sms-t, hogy üzenet van a rögzítőmön. Lehallgattam, egy suli volt, ahová pár nappal azelőtt jelentkeztem, interjúra hívtak, tanárasszisztenst kerestek. Visszahívtam őket, leegyeztettük az időpontot. Elmentem, végigcsináltam, kifejezetten kellemes volt, jót beszélgettem az iskolatitkárral és az igazgatóhelyettessel, de nem gondoltam, hogy ebből bármi is lesz. Azt mondták, a héten még megy hozzájuk pár ember, következő hét elején értesítenek. Másnap megcsörrent a telefonom, az igazgatóhelyettes volt, hogy megkaptam az állást, beszélt-beszélt, de fel sem fogtam, mit mond, úgyhogy megkérdeztem: most komolyan megkaptam az állást? Igen, a HR-es küld egy e-mailt még aznap, de legkésőbb péntek estig (csütörtöki nap volt) a hivatalos állásajánlattal, meg a papírokkal, amiket ki kell töltenem. Miután leraktuk a telefont, sírva-nevetve ugráltam körbe a szobát, mit a szobát, az egész házat! Amint megjött a HR e-mailje, nekiláttam a papírmunkának. Ráment az egész hétvégém, de becsülettel megcsináltam, beküldtem mindent. Aztán vártam. És vártam. Felhívtam a sulit, azt mondták, ne aggódjak, van átfutási ideje a papírmunkának, szólnak, ha kezdhetek. Másfél hét után már kezdett gyanús lenni, felhívtam a sulit, azt mondták, hogy ja, van egy kis bibi az egészségügyi kérdőívemmel, hívjam fel ezt és ezt a telefonszámot, mert ezt nem ők intézik, hanem külsős cég. Felhívtam őket, kiderült, hogy valami rendszerhiba miatt üresen ment be a kérdőívem, szóval gyorsan végigmentünk rajta telefonon keresztül. Felhívtam a sulit, hogy oké, elintéztem, azt mondták, 24-48 órán belül visszaérkezik hozzájuk és akkor meg tudják mondani, mikor kezdhetek. Ez már igencsak november vége felé volt, tehát szinte biztos voltam abban, hogy december 1-jén kezdem a munkát. Így is lett. Három hónap a próbaidő, hála az égnek ennek egy jelentős része iskolaszünet, de ha márciusig nem rontok el semmit, akkor minden kerek lesz.
Mit is csinálok pontosan? Egy autistákkal és Asperger-szindrómásokkal foglalkozó iskolában vagyok pedagógiai asszisztens, egészen pontosan egy fiúval foglalkozom, aki az iskola és egy lovarda jóvoltából lóápolónak tanul. Heti négy napot tölt a lovardában (ilyenkor is vele vagyok, igen, lovakkal is találkozom), péntekenként pedig a suliban van. Még betanulási időszak van, tehát nem egyedül vagyok vele, hanem egy másik kollégával, de ha minden jól megy, akkor a téli szünet után már nem lesz szükség arra, hogy valaki más felügyeljen.
Apropó téli szünet, hazarepülünk karácsonyra, pontosabban jövő vasárnap, két hétig leszünk otthon, tehát gyakorlatilag a teljes téli szünetet Magyarországon töltjük. Kutyi itt marad, a lakótársaink vigyáznak rá (cserébe mi is vigyázunk az ő kutyáikra, ha elutaznak).
A hazaútról is lesz majd élménybeszámoló, meg mindenképpen fogok még blogolni, témám lesz még bőven, meg kedvem is van, most, hogy végre úgy érzem, haladok valamerre.