2015. április 12., vasárnap

Egy hét otthon

Még a télen lepett meg Pasi egy retúrjeggyel haza. Számolgattam a napokat, tervezgettem, listát írtam (csak a szokásos elmebaj), intéznivalóm is akadt bőven, mert májusban lejár az útlevelem, és bár utazáshoz nem kell, hála az EU-nak, ügyintézéskor szoktak kérni két proof of identity-t, azaz két személyazonosságot igazoló okmányt, esetemben a jogsi kiesik, mert nem vezetek (szeretem embertársaimat annyira, hogy ne akarjak a volán mögé ülni), marad tehát a személyi és az útlevél. Szóval listával, ajándékokkal és némi váltás ruhával felszerelkezve hazarepültem. Természetesen nem volt ez annyira egyszerű, mint ahogy én kigondoltam, de ezt már megszokhattam volna az elmúlt huszonakárhány évben. Szerda délután. Minden simán ment eleinte, időben kiértem a lutoni reptérre, feladtam a csomagot (16.2 kiló, királyság), átestem a biztonsági ellenőrzésen, mondjuk marha hosszú sor volt és le kellett vennem a csizmámat (wtf, mintha ott akarnék bármit is eldugni), aztán ücsörögtem a vámmentes boltoknál, bámultam a kijelzőt, hogy melyik kapuhoz kell menni, hát kapu helyett azt írták ki, hogy késik a WizzAir budapesti gépe, zsír, gyors üzenet Pasinak meg Piri mamának, hogy késni fogok. Húsz perc nem a világ, kibírjuk. Aha. Álltam, vártam, hátha kiírják, mi újság, nagyjából fél óra várakozás után még mindig semmi, közben összeismerkedtem egy anyukával meg a két tizenéves lányával (egész konkrétan arra kaptam fel a fejem, hogy magyarul kezdik el a mondatot és angolul fejezik be, kiderült, hogy a daddy brit, azért csinálják ezt), végül együtt mentünk a 16-os kapuhoz, ahol vártunk. És vártunk. És sorban álltunk. És vártunk. Fél hét után szálltunk fel a gépre, rohamléptekkel mutogatták el a biztonsági útmutatót a stewardessek, aztán azon kaptam magam, hogy emelkedünk. Teljesen sima utunk volt, de az egyórás késést nem tudtuk behozni, szóval kilenc óra helyett este tízkor értem földet Budapesten, ahol Ledérkém és Piri mamám túró rudival várt, aztán Dr Agy hazafuvarozott minket, otthon örömködtem egy kört a kutyákkal, bevágtam egy tál sóskát, aztán lefeküdtem, és bár hulla fáradt voltam, hajnali kettőig járt a pofám Piri mama mellett. Csütörtökre volt tervben az útlevélcsináltatás, hát a terv borult, mert az ocsmányirodában nincs ügyfélfogadás csütörtökön, nem baj, akkor majd húsvét után, jó az. Szóval inkább vettem magamnak ezt-azt, meg Kutyinak csini új nyakörvet, aztán kitaláltam, hogy én jagyuttfagyit akarok enni (szakadó esőben, mert miért ne), elcsattogtam tehát a cukrászdába. Látom, nincs kint a fagyipult, illetve kint van, de fagyi helyett süti van benne. Nincs fagyi, te jó ég! Pont ezt rémálmodtam, már görbült lefelé a szám, aztán gondoltam egy merészet, próba cseresznye alapon megkérdeztem, nincs-e véletlenül fagyijuk. De van, hátul, csak nem rakják ki, ilyen undorító időben csak a hülyék esznek fagyit (haha). Kérdeztem, milyen íz van, csoki, vanília, eper, na itt meg is állítottam a felsorolást, mondom akkor két gömb epret kérek szépen. Elnyalogattam hazáig, aztán gondoltam, nézek buszt magamnak Pestre. Kiderült, hogy elcsesztem egy csomó időt, ráadásul a telefonom sem állt át automatikusan, egy órával több volt, mint amit én néztem, szóval buktam a buszozást. Gyorsan ráírtam Méripoppinszra, akivel terveim voltak aznap estére, hogy a csajos pizsipartit buktuk, mi legyen? Hát akkor reggeli a Mikszáth téren, mondom jó, akkor a hét órás busszal megyek, fél kilencre Újpesten vagyok, onnan pite átmetrózni a Kálvinra.
Péntek reggel hétkor tehát elindultam az én drága Budapestem felé. Fél kilenckor leszálltam, vettem egy huszonnégy órás bérletet, és vigyorogva gondoltam arra, hogy gimiskoromban a havibérlet volt ennyi, meg hogy Londonban ez mire lenne elég (nagyjából semmire). Úgy volt, Méripoppinsz elém jön, de végül a Kálvinon találkoztunk, elcsattogtunk a kedvenc reggelizőhelyére, ahol van laktózmentes latte (laktózérzékenynek lenni szívás), ott ittunk egy-egy lattét, meg barátosném evett tortát, dumáltunk, Glamour-t néztünk, odaadtam az ajándékát, meg Mérnök úrét is, aztán felhívtam Awelámat (a.k.a Bogyóanyu), hogy merre jár és mikor tudnék átmenni, megdumáltuk, hogy egy óra tájban már otthon lesz Tündérbogyóstul. Szóval addig a Csudálatossal elmentünk arc- és kézkrémet vadászni nekem, meg gondoltam, kedvenc új landlordomnak és landladymnek viszek kekszet innen, szóval a kekszvásárlást is megejtettük, beújítottam a krémek mellé egy csomag levendulás fürdősót, két szettet a kedvenc tűfilceimből, meg vettem fini testápolót a Csudálatosnak is, aztán a hónom alá csaptam, elmentünk az Örsre, onnan átvillamosoztunk Aweláékhoz, ahol végre megismerhettem gyönyörűséges Tündérkeresztlányomat, BogyóLenkát, akit közös erővel jól lefárasztottunk. Csatlakozott hozzánk drága volt főnökasszonyom, így már négy felnőtt nő szórakoztatta a pöttömlányt. Ebédeltünk is, én megígértem magamnak, hogy gyrossal ünneplem meg, hogy pesti nőkkel találkozom, így is lett. Öt óra tájban döntöttünk úgy, hogy asztalt bontunk, Méripoppinsszal visszamentem az Örsre, onnan átbuszoztam Viához, akivel nosztalgiázhattam egy kört, sztoriztunk, lótuszlikőrt és citromos sört ittunk, Percy Jacksont néztünk, aztán mint a régi szép időkben, a kanapéján aludtam. Másnap délelőtt Viácska kocsival elvitt az Árpád hídhoz, ahol buszra szálltam és elmentem meglátogatni Pasi családját. Volt szerencsém ott is babázni, mert Pasi tavaly nagybácsi lett, sőt, keresztapának is őt kérték fel. Szeretgettem-dajkáltam a kis legényt, meg jó alaposan megölelgettem Pasi anyukáját, aztán Dr Agy értem jött és hazafuvarozott, persze nem ám akárhogy, Esztergom és Párkány felé mentünk, Letkésnél vissza Magyarországra, szóval e rövidke hét alatt Szlovákiába is kiruccantam, mondjuk ott nagy sokminden nem történt.
Húsvét vasárnap egy kellemes családi ebéd (Apuék, Ledérkémék, Hugikámék, szóval tényleg a "szűk" család) után Piri mamámmal együtt meglátogattam a nagymamám sírját, aztán elmentünk imádott Sanyi bácsimhoz, aki tőle szokatlan módon puszival üdvözölt, kérdezgetett, beszélgettünk, kínáltak sütivel, de degeszre ettem magam még otthon. Innen a másik nagybátyámhoz mentünk, ahol végre láthattam Lolitám kislányát, tündérszép, elképesztően értelmes és érdeklődő baba, nagyon jól elszórakoztunk, imádtam, azóta is üvölt bennem az ősanya, gyereket követelve (három nap babázás után ez nem is csoda). Hétfőn Keresztanyámat is jól megölelgettem, mondjuk erre már csütörtökön is volt alkalmam, de Keresztanyuból sosem elég, meg hát zserbóval várt, és az ő zserbója a legfinomabb a világon. Délután Apuékat látogattuk meg, Sütisütős Édesmostohám egy rakás kajával és sütivel készült, megint sikerült degeszre tömnöm magam, levegőt venni is alig bírtam. Otthon aztán lazultam a kádban, meg Piri mamám felhőcske-dunnája alatt. Kedden aztán csináltattam új útlevelet, ahogy elterveztem, meg elugrottam bankszámladolgokat intézni, aztán meglátogattam Gabiékat, ott Pannát és Bebit ölelgethettem, rajzoltunk, cicáztunk, beszélgettünk, a rajzokat el is tettem emlékbe, elraktároztam az öleléseket és a gyerekkacajt :) Hiányoztak a lurkók, nem győztem rácsodálkozni, hogy Pannám milyen nagylány már, iskolás, mesélt is, hogy milyen sokat tanulnak, én meg meséltem neki arról, hogy itt milyen az iskola. Késő délután sétáltam haza tőlük, ettem, aztán még jól megölelgettem Ledérkémet meg Dádimat, aki bár nagyfiú, még mindig nem ciki neki a lökött nagynénjét ölelgetni. Este még elkortyolgattam egy citromos sört, aztán bebújtam a kádba, onnan meg az ágyba. Hajnali kettőkor keltem, három óra után indultunk Gabival meg Piri mamával Ferihegyre (akkorsemlisztferenc, fullajdonmegPiktor), négy helyett fél ötre értünk oda, nem baj, gyorsan feladtam a csomagot (24.7 kiló, plusz kézipoggyász tele könyvekkel), aztán adtam két csókot Gabinak, Piri mamámat meg jól megölelgettem, és szaladtam becsekkolni, a biztonsági ellenőrzésen megint csizmalevétel volt, de nem is az tartott marha sokáig, hanem a kapunál állt jókora sor, mindegy, végül is időben felugrottam a buszra, ami a géphez vitt, végül hatkor a tervek szerint felszálltunk. Itteni idő szerint fél nyolckor landoltunk Lutonban, innen jó hosszú vonatozást követően ugorhattam végre Pasi nyakába, persze csak azután, hogy Kutyi kiörömködte magát.
Ez tehát hazaruccanásom (marhahosszú) rövid története.