2007. augusztus 1., szerda

Nevek az életemből

Elgondolkodtam.Itt ülök,teázom,szellőztetem a kis fejem és ilyenkor eszembejutnak olyasmik,amik egyébként,mikor "normális" vagyok,meg sem fordulnának a fejemben.
Véletlen egybeesésnek tűnhet,hogy eddigi életem meghatározó férfialakjait mind Zoltánnak hívják.Első olvasatra talán még vicces is.Másodikra már annyira nem.Harmadikra meg...Hajajj.
Kezdjük talán az elején.
Anyukám tizenkilenc évesen hozzáment a város akkori legmenőbb,legjobb pasasához.Zoltánnak hívták,s valahányszor az én Édesanyám elmeséli házasságuk történetét,azért fohászkodom az Istenekhez,hogy nekem ne ilyen sors jusson.
Harmadikos lehettem,amikor a nyári szünetben,félresikerült balatoni nyaralásunk után a nagybátyám ráckevei nyaralója felé vettük az irányt.A városban anya megismerte Zoli aput,aki határőr alezredes volt.Kedves pasasnak tűnt,s ha jól belegondolok,nem voltak olyan rémesek a vele töltött évek.Édesapának köszönhetően félek a részeg férfiaktól.Zoli apu alkoholista volt,érthető hát,hogy akkor is rettegtem tőle,ha tulajdonképp semmi rosszat nem tett velem.
Zoli aput egy újabb Zoltán követte,ő a mai napig velünk él,már számon se tartom,hány éve.A magunk furcsa módján nagyon szeretjük egymást,ugyanakkor neki köszönhetem,hogy a közgazdászokból egy életre kiábrándultam.
Tudom,ők mind az anyukám pasijai.Csakhogy az én életemre is nagy hatással voltak,illetve vannak mindmáig.
Hogy ne csak erről szóljon ez a mese,beszélek egy fiúról.Egy fiúról,akit hat hosszú éve ismerek,s büszkén mondhatom,hogy ő a legjobb barátom,tizenhárom évnyi korkülönbség ellenére is.Zoli,Szegedről.Orvos,remek ember,kedves,szeretetreméltó,olyannak fogad el,amilyen vagyok,s ez kölcsönös.Fél éve nem beszéltünk,amit borzasztóan sajnálok.A napokban fogadtam meg,hogy ismét felveszem vele a kapcsolatot,mert bevallom,hiányzik.
"Rocker" Zoli,hogy el ne felejtsem.Az álmodozó srác az osztályunkból,akitől az első Manson cédémet kaptam és akinek nagyon-nagyon sokat köszönhetek,magam sem tudom igazán,mennyi mindent.
Végül,de semmiképpen sem utolsósorban egyik "nagy szerelmem" is Zoltán.Bizony,ő mély nyomot hagyott a lelkemben,hosszú hónapokig sirattam.Még most sem közömbös.Nem szeretem már,inkább csak olyan baráti dolog lenne,ha nem haragítanánk meg egymást folyton.Paranoid.Hisztis.Emellett egy úriember,egy zseniális zeneszerző.Bizonyára magára ismer,ha esetleg nem tetszene neki,hogy a "képébe vágom" a két legrosszabb tulajdonságát,akkor elnézését kérem.Én már csak ilyen szemtelen vagyok azokkal,akik fontosak nekem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése