EAKI

Komolyan mondom,engem kísért a gimi. Úgy kezdődött a dolog, hogy felmásztunk az nagy Budapestre. Ledér, Szobanövény uraság, meg keresztanyám bátyja, a Laci. Utóbbi úriembert elszállítmányoztuk a kórházba,az Uzsoki utcába, aztán jól fogtuk magunkat és kipattantunk a Lehel téren a kocsiból a Ledérkével, elmetróztunk az Arany János utcáig, mert a széplánynak ott volt dolga. Igenám, de volt még időnk(nekem pláne, 13:00-kor volt órám), becsüccsentünk bizonyos burgeres gyorsétteremlánc egységébe és magunkba tömtünk némi junkfoodot(pfuj). Elszórakoztunk, aztán elkísértem Ledért oda, ahol a dolga volt, visszasétáltam azzal a jelszóval,hogy akkor mostan könyvtár, de rájöttem, hogy jobb, ha mégsem. Ha ma elolvasom a cuccot, szerdáig elfelejtem, ismerem már magam ennyire. Tehát gondoltam egyet és elugrottam a volt gimimbe, megnéztem, hogy vannak a tanárok, meg azok, akik akkor voltak elsősök, mikor én végzős. Vicces, most ők végzősök. Nade nem is ez a slusszpoén. Ügettem vissza tipográfiára, a metrón belebotlottam egy csoporttársamba, tökjó, együtt mentünk és a D épület felé menet szembejött velem a Petra. Róla azt kell tudni, hogy eggyel felettem végzett, na hol? Eakiban, ofkorsz. Két puszi, futás tovább. Óra után épp a buszhoz siettem volna, de a Trefort kertben megláttam a Petit, aki meg hol végzett velem együtt? Perszehogy az Eakiban. Most vagyok másodéves, de még egyszersem botlottam bele senkibe, aki oda járt suliba, de még csak a volt kolesztársaimba sem(Awelát kivéve, vele közös óráim is vannak). Hihetetlen na. És mindezt egy napon. Holnap meg, ha csak kicsit is szeretsz, Kedves Olvasó, kérlek drukkolj, de nagyon! Köszönöm.