Norewa naplója

Lecsókolta rólam a rosszkedvet(meg a fél sminkemet). Jót mosolygott a cipőmön és a titkárnős szoknyácskámon.
Cserébe adtam neki cseresznyés csókot. Meg négy(mégiscsak csokis) muffint.
De nem lesz ez tartós, mert ég és föld, tűz és víz vagyunk. Teljesen más világban él és én képtelen lennék az ő világában élni. Az enyémben meg ő lenne képtelen élni. Ez van. Pedig öt éve akarjuk egymást, de valami, valaki mindig közbejön és ez így tarthatatlan. Ezt így nem tudom csinálni, mert vagy itt van és velem van és teljesen az enyém, vagy nincs értelme. Mert csak csalódás van, meg hiány meg hiábavalóság.
Ő volt az első fiú, aki azt mondta nekem, hogy szeret. Minden alkalommal mondja és mindig ugyanaz a vége. Elmegy és hosszú hónapokig nem látom, van, hogy nem is keres. Van, hogy az az érzésem, kihasznál. Van, hogy az az érzésem, hogy már nem őszinte.
És van, hogy az az érzésem, hogy én nem vagyok őszinte, hogy már csak reflexből mondom minden kimondott "szeretlek babám"-ra, hogy én is. Mert van, hogy az az érzésem, hogy nem szeretem.
Számtalan alkalmunk lett volna sokmindenre, de nem tettünk semmit, nem akartuk elsietni. Nem akartuk elrontani, de most úgy tűnik, mégis elrontottuk, épp azzal, hogy nem tettünk semmit.De én már nem is akarom. Nekem ez már nem jó, nekem ez már nem öröm.
Sosemvolt kapcsolatom felett kesergek, de még ez sem igaz, mert nem kesergek, csak őszintén írok róla. Név nélkül, mert ezt így kell. Név nélkül, hogy senki ne ismerjen rá, hogy csak én értsem.
Még csak azt sem mondhatom, hogy fáj. Ha belegondolok, többször próbáltam már végetvetni ennek, de valahogy mindig visszatalált hozzám. Azt mondja, mindenkiben engem keres, mindenkiben engem lát. De amit mond és amit tesz, szöges ellentétei egymásnak és nekem ebből lassanként elegem lesz. Szóval részemről ennyi volt. Kihűlt. Nem fogom keresni többet, bár eddig sem tettem.