2009. augusztus 25., kedd

57. nap - a felfedezések napja

Sokmindenre jöttem ma rá főzés közben(nem röhög a Kedves Olvasó, ebédet főztem magamnak). Az egyik, hogy szeretem a buggyant(ott) tojást, kellően buggyant vagyok én is. A másik, hogy igazából a piros a kedvenc színem. Ezt onnan tudom, hogy piros vágódeszkán kockáztam a paradicsomot meg a piros, édes paprikát a salátámhoz és gyönyörűnek találtam mindkét zöldséget, de különösen a deszkát. Aztán elkezdtem gondolkodni és leesett, hogy tulajdonképp minden szobámban van valami piros, egyedül a fürdő-wc blokk maradt ki, de ami késik, az majd megjön, bár a narancsos bioszappanom az olyan narancsos-piros némi sárgával. A legpirosabb a konyhám, ahol ugye ott a piros, indaszerű csempematricám kezdésnek. Van ezen kívül kettő darab piros vágódeszkám szem előtt, egy piros nyelű edénymosó kefém, egy piros mércém(több darabból álló), a tölcséreim is pirosak és az almaszeletelőm is. Leszögezném, hogy mindez egyáltalán nem tudatos válogatás eredménye. Az is a véletlennek köszönhető, hogy a Kedvencnagynénitől (örökölt) kapott tányérkészlet bár fehér, de a szélén piros csík van, valamint a szintén tőle kapott kávéfőzőhöz tartozó bögrék szélén is ugyanolyan csík fut. Elgondolkodtató, nem igaz? A hálószobámban összvissz három piros dolog van, illetve négy, ha a Robitól kapott két pekingi párnát külön számolom. Szóval a párnák, egy piros gyöngysor, amit Jenő papa lakásában találtam és a Szobanövény volt kedves nekem ajándékozni, valamint egy óriási piros zselégyertya, amit még Pinkytől kaptam. Pinky egy szőke lány, aki nálunk volt szakmai gyakorlaton, aztán merő véletlenségből ő is Gödöllőre került egyetemre. A nappaliban négy piros holmi van, ha nem számolom a piros borítójú Beatles cd-met(megint nem röhög). Az egyik az íróasztalon lévő lámpán trónoló piros lepke, a másik a piros kockás pokrócom(ami velem együtt vészelte át a kollégiumi éveket és sokat tudna mesélni), a harmadik egy piros, üvegmozaik mécsestartó, a negyedik pedig a piros feng-shui gyertyám (tűz), aminek nem tudom, hol lenne a helye, tök véletlenszerűen rakosgattam ki őket a lakás különböző pontjain. Az étkezőben/előtérben az egyetlen piros holmi egy általam készített és keretezett fotó Piri mama egyik piros virágáról, aminek nem tudom a nevét, de képet(katt!) tudok róla linkelni. Aki megmondja nekem, milyen virág ez, annak nagyon hálás leszek(esetleg valamiféle jutalomról is lehet szó). Ennek hatására kitaláltam, hogy még több piros holmit szeretnék a lakásomba, persze csak okosan, finoman, hogy ne legyen sok a jóból. Mielőtt valaki közölné, hogy a ruhatáramba sem ártana néhány piros holmit beújítanom, azt most felvilágosítom, hogy erre nem vagyok hajlandó. Mindennek van határa, az őrületnek is, a türelmemnek pláne :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése