2014. szeptember 8., hétfő

Heti mottó #30

"A kutyák valahogy képesek megtalálni az embereket, akiknek szükségük van rájuk. És betölteni egy űrt, amiről nem is tudtuk, hogy van nekünk."

Kutyi tegnap délelőtt szerencsésen megérkezett Londonba. Szerveztük már egy ideje a dolgot, az eredeti terv az volt, hogy Piri mamáék fogják kihozni, de technikai problémákba ütköztek, szóval gőzerővel nekiálltak futárt keresni, olyat, aki viszonylag rövid idő alatt megteszi a Budapest-London távot (repülővel egyrészt körülményes lett volna kihozatni, mert nem sok légitársaság vállalja, másrészt rettenetesen drága, bár ő minden pénzt megér). Találtak is, a HunParcel (és ez itt most a reklám helye) korrekt áron vállalta, hogy bő egy nap alatt ideérnek vele, csak a papírokat intézzük el. Minden oltása megvolt már, csak a féregtelenítést kellett újra kérni, mert arra vonatkozóan elég szigorú szabály van, öt napnál nem lehet régebbi, szóval 5-én újra megkapta a tablettáját, pecsétet, aláírást az útlevelébe, 6-án, azaz szombaton reggel 7-kor meg már a futár autójában csücsült a kis hordozójában. Durván 30 órát utazott, nem tudom, milyen időközönként álltak meg vele, nem kérdeztem rá, a sofőr szerint minden rendben ment, jól viselte a tortúrát, csak annyira meg volt rémülve, hogy nem mert enni, de még inni sem (hála az égnek, nem hányt, bár Piri mami előrelátó volt, csomagolt mellé egy rakás papírtörlőt, de csont száraz volt az összes, onnan tudom, hogy nem volt gond), úgyhogy az volt az első dolgom, hogy elé toltam egy tál vizet, a felét azonnal belefetyelte, aztán nekilátott, hogy felfedezze a házat. Egy órával később már a parkban hajkurászta a varjakat meg a vadludakat, rettentő büszke volt magára, mert minden tollast bekergetett a vízbe, nagy peckesen sétált a tavacska partján.
Azóta két séta között vagy a mi ágyunkban, vagy a kutyaágyban fetreng, alszik, vagy csak szimplán lustul, amikor rájön az ötperc, puszit oszt, de olyan sokat, hogy meggyőződésem, hogy most így próbálja bepótolni az elmúlt négy hónapot (négy hónap, három nap, hogy pontosak legyünk).
Nyugodt, nem hangoskodik, nem hisztizik (szóval gyakorlatilag ugyanolyan jólnevelten viselkedik, mint annakidején az Odúban), minden lakótársnak örült, a landlordunkat meg szó szerint körberajongta, mintha tudná, hogy nagyrészt az ő jóindulatának köszönhető, hogy itt élhet.
Szóval Őfelsége, II. Artemis, a Puha Bézs Kutyaágy királynője köszöni szépen, remekül érzi magát (és követeli, hogy szeressem, úgyhogy ömlengés off). Ha esetleg szeretnéd, Kedves Olvasó, hogy nevezett ebzet saját Facebook-oldalt kapjon, kommentben jelezd, kérlek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése