Smartphone

Samsung Galaxy Mini, "okostelefon kezdőknek". Hát én annyira kezdő vagyok,
hogy a büdös életben nem volt még nemhogy okos, érintőképernyős telefonom
sem. Marha lassan pötyögök vele, szokatlan még mindig, pedig már több mint
két hete van nálam. Minden esetre elégedett vagyok vele. Majdnem tíz évig
volt nokiám, ideje volt váltani. Szeretem, mert szép, okos, hasznos.
Előbb-utóbb megtanulom kezelni :)

Nem...

Egyáltalán nem úgy lett, ahogy gondoltam. Nem vagyok képes helyrerázódni lelkileg, nincs fény az alagút végén. Vagy legalábbis valami, valaki eltakarja. Magamba roskadtam és melléestem.

Innen üzenem az ÖSSZES hímállatnak, akikkel valaha közelebbi kapcsolatba kerültem, hogy (száradjon le a farkuk) köszönöm a szíves közreműködést!

Öt, kilenc, öt - A jógáról

Azaz ötszázkilencvenötödik (anyámborogass) bejegyzés.
Egyik nap, mikor Ledérkém nálam ebédelt, megkérdezte hogy volna-e kedvem vele jógázni, merthogy van egy fölös háromalkalmas bérlete és rám gondolt, mert hogy én minden ilyenre kapható vagyok. Hát perszehogy kapható vagyok. Jó, akkor kedden kéne mennünk, ha nekem is jó, majd még megbeszéljük, mikor meg hogyan.
Kedden délután ötre jelentkeztünk be végül, Ledér még délelőtt hívott, hogy legyek szíves, adjak neki kölcsön egy pár zoknit, mert elfelejtett hozni. Vittem zoknit, negyed ötkor futottunk össze a Baross utcai villamosmegállóban, onnan mentünk a Katona József utcába. És akkor arról a másfél óráról is mesélek végre.
Fontos megjegyeznem, hogy rózsaszín pólót viseltem fekete cicanadrággal, a nővérem pedig lilát, szintén fekete cicagatyával. Bementünk a terembe és rögtön találtunk két szőnyeget egymás mellett, egyik lila volt, a másik rózsaszín. Perszehogy elfoglaltuk, az oktató srác jót mulatott rajtunk, hogy a szőnyeghez öltöztünk, de igazából tök véletlen volt. Vagyis inkább a sors keze. Ami ezután jött, arra nincsenek szavaim. Nem fájt, bár a legtöbb gyakorlat meglehetősen kényelmetlen volt. Akadt sikerélmény és kudarc is, de nem keseredtem el, mindenki elkezdte valahol, meg egyébként is biztattak sok jóval és egyébként is már másfél óra után érzékeltem, hogy ez nekem jó. Az van ugyanis, hogy gyerekkorom óta kiáll az egyik csigolyám(szaknyelven banyapúpnak becézzük). Na az a csigolya szépen visszament a helyére és úgy is maradt, úgyhogy volt púp, nincs púp.
Sokkal könnyebb minden és a lelkemnek is jót tett, úgyhogy mindenképp megyek még!

Képtelen vagyok kiverni a fejemből.

Sínen vagyok...

Nem, nem utazom. Még. Majd egy hét múlva, de akkorsem vonattal (Ráckeve megint, hála Viának). Helyrebillentem lelkileg, szóval ne aggódj, Kedves Olvasó! Minden rendbejön hamarosan, és akkor viszlát éjszakai pánikrohamok, meg séta közbeni sírógörcsök, nem beszélve a Piri mamával való összeveszésekről. Részleteket nem árulhatok el, de napokon belül megint színesben látom majd a világot. Apropó színek, vettem egy rózsaszín blúzt. Rózsaszínt. Én. Ráadásul úgy, hogy senki sem beszélt rá. Öregszem? (Ledérkém erre rögvest rávágná, hogy igen, valószínűleg öregszem)