Hajnalikettő

Még mindig Tesómnál,a gyerekkel. Kezdek szétcsúszni, besokallni. Félre ne érts, Kedves Olvasó, imádom a gyereket. Tesómat is. De van egy határ, amit most nem feszegettek, hanem szimplán átléptek. Várom, hogy hazamehessek, mert hiányzik az ágyam. Addig úgysem vagyok hajlandó lefeküdni, míg nem a helyemen tehetem. Lehet, hogy egész éjjel fentmaradok, de nem érdekel. Egyébként is b*szottul kényelmetlen ez az ágy, fáj tőle a hátam és nincs benne Kutymorgó, van viszont krepp ágynemű, amitől hideglelést kapok. Tudom, nehéz eset vagyok, meg önző is meg pofátlan, de legalább itt hadd puffogjak, ha már élőszóban nem tehetem(ha ezt anyámék olvassák,abból úgyis balhé lesz, de már ez sem érdekel). Már a sírás határán vagyok és megint az van, mint tavaly. Számolgatom a napokat, csak azt nem tudom még, hogy hová megyek, mert a lakásprojekt mint olyan, áll, vagyis el sem indult még. Jó, persze, nézelődök, de nincs rá pénzem, úgyhogy lehet albérlet lesz megint a vége. Pedig de jó lenne egy hely,ami a sajátom, ami biztos, ahol szabadon füstölöghetek, ahol ha akarok rágyújtok,ha meg úgy akarom akkor kitiltom a bagósokat, ahol elmerülhetek egy kád vízben és senki nem nyit rám, senki nem trappol végig az előszobán reggel hatkor kopogós férficipőben(medve anyám, a tűsarkú halkabb,esküszöm), senki nem felejti bekapcsolva a tévét, senki nem mocskolja össze a kedvenc bögréimet(rajtam kívül). Egy fészket, ahol kísérletezhetek a főzéssel, ahová csak az jön, akit én engedek és amit nem akarnak lebontani fél év után, meg egyáltalán sohasem. Ahol a saját szabályaim érvényesek és ahol rend van, az én elképzeléseim szerint. Ahol esténként gyertyák égnek és nem a szobában van télen teregetve,legalábbis nem ott, ahol a könyveim vannak, amik ily módon nem szívják magukba a nedvességet és nem büdösödnek meg. 
Ha már könyv, eszembe jutott, mennyire szeretem az új könyvek szagát, a Marquis de Sade könyvemet is folyton szagolgatom. Olvasni is dejó lenne, de esténként már nincs hozzá kedvem, inkább Viával beszélgetek,meg játszom, mert akkor még az az illúzióm támad, hogy van külvilág és nemcsak a mesedévédék meg a vonatok, meg a miértek léteznek.
Ma azért kijutottam a városba, elmerészkedtem Ádám barátomhoz és közöltem vele a jóhírt, miszerint ezen a héten se jutunk el a Nyírjesbe, pedig én már majd' meghalok egy kis úszásért a tóban. A strandra is kimehettem volna vasárnap, de nem szeretem, hideg a víz, meg klóros is és úszósapka kell, az meg nekem nincs, a bérelhető meg nem higiénikus, olyan, mint a használt bugyi(kinézetre is). A Nyírjes egyébként az a hely, ahol örömmel laknék, ha nem Budapest. Via mondta, hogy keressek inkább albérletet, mert úgyis kertes házam lesz, ha majd gyerekeim lesznek. Dehogylesznekemkertesházam, Pesten legalábbis semmiképp, a Nyírjesben meg ott a telek, majdcsak összejön egyszer annyi, hogy odapakoljak egy faházat és akkor lesz vidéki kertes,meg nagyvárosi lakás. Meg egyébként is, ha albérletet fizetek, ugyanazzal az erővel törleszthetek is és akkor legalább azt csinálok a kéglivel,amit jólesik, mert az enyém és ha akarom akkor hupikék konyhabútorom és ihajzöld falam lesz rózsaszín levélmintával, vagy tudomisén. De egyébként sem biztos, hogy lesz gyerekem, mert bár akarok, ahhoz előbb be kéne pasizni, le kéne diplomázni(legalább BA diplomáig el kéne jutni), kéne a másik hülye papír is(gyengébbek kedvéért házassági anyakönyvi kivonat), mert ne legyen "zabigyerek". De ez már a bepasizás résznél meg van lőve, mint azt nemrégkifejtettem. Ami biztos, hogy azt a telket nem fogom eladni semmi pénzért. Piri mama egyszer megpróbálta, de miután ordibálással vegyes zokogásban törtem ki és közöltem,hogy akkor engem elfelejthet, letett a dologról.Bárcsak minden ilyen könnyen menne nála, akkor sokmindent meg tudnánk beszélni(nemcsak ordítva, hanem értelmes felnőtt módjára is, bár így is akadnak dolgok,amiket MEG TUDUNK beszélni). Csak az a helyzet, hogy többnyire homlokegyenest az ellenkezőjét vallja annak, amit én és mivel én vagyok a gyerek, meg az ő kenyerét eszem, ezért úgy van, ahogy ő akarja és sokszor még vita sem kerekedik belőle, mert inkább kusshadok. Most még a pasiügyekbe is megpróbált belefolyni, persze merő jószándékkal, amit én nagyra értékelek, csak sajnos nem ismeri az ízlésvilágomat és nem tudja, mik azok az értékek, amik nekem fontosak. Mert nekem kevés az, ha valaki "aranyos" meg "csendes" meg "nem bulizós". De ezt is kifejtettem már. Egyébként meg lehet, hogy pont egy zajos, bulizós srác mellett tudnék érvényesülni, kivirulni, nem tudom. Az is lehet, hogy ez a "mindenki életében eljön az Igazi" dolog egy bazinagy átverés én hülye naiv p*csa meg próbálkozom itt "normális pasast találni" ahelyett, hogy élvezném a tyúkszaros kis életem.
Szeretném kibontani a szárnyaimat, csak sajnos megnyirbálták az evezőtollaimat és sehogy sem akarnak újra kinőni(kösz szépen a mindenféle macskaféléknek és egyéb négylábú pajtiknak,akik egyébként hímneműek és valamikor közöm volt hozzájuk). És már több, mint negyven perce pötyögök, kettőkor kezdtem hozzá és kettő óra negyvenkettő van most, mikor ezt a mondatot írom és még mindig csak folyik a szó belőlem. 
Szeretném végre megkapni az életfámat, meg a lepkemedált, de ez sem kivitelezhető, mert a jóembernek folyton közbejön valami. Ki van fizetve és az én ezüstömből dolgozott, úgyhogy nem mondhatom azt, hogy akkor adja másnak. Csak lenne már itt a holmi, de nem lehet bízni az emberekben. Ha adsz valamit, ne várj viszonzást, ha a kisujjad nyújtod, számíts rá, hogy az egész karod kell majd, ha nem mindjárt a lábad is, vagy ami a lábad közt van. 
Én beledöglenék, ha húsz forinttal adós maradnék bárkinek, habár most jut eszembe, hogy két évfolyamtársamnak is jövök egy-egy sörrel, a Miklósnak meg azt ígértem, ha lesz kéglim, főzök valami palócosat, ha már egyszer úgy adta az ég, hogy palóc vagyok.Tájszólással,ha akarom. Szokásokkal, ha eszembe jutnak és gyökerekkel, amikre büszke lehetek.
Az ágyamat akarom. Most. Meg a kutyámat és az ágyneműmet. Az ágyat, amit a bontáskor valószínűleg kihajítok, mert szegény nagyon lestrapált, de még mindig keményebb, mint az, amiben most aludnom kellene. A kutyámat, aki nélkül már nem is jó aludni. Az ágyneműmet, ami csíkos és énszagú és nemkrepp. Reggel pedig kávét szeretnék és nem akarok mellé reggelit. De ahogy most áll a dolog, valószínűleg végignézem a napfelkeltét a kertből, mert hogy aludni nem fogok, az biztos. De ezt már az elején leszögeztem.