2008. december 19., péntek

Mindenféle, de főleg az eb

Nem tudom eldönteni, hol jobb. A szép és tiszta Odúban, ahol körülvesznek a könyvek, a szép új bútorok, meg az az isteni ágy, vagy Piri mamánál, ahová olyan sok emlék köt? 
Ami biztos, hogy füstölőillatú a laptopom(nem tudom, miért és hogyan) és hogy New York teljes metróhálózata díszeleg rajtam, a kockás pizsamaalsómnak meg lyukas a lába köze. Az ágyam hepehupás, de nem baj, Ari rajtam fekszik, horkol és biztos szépeket álmodik, mert ötpercenként cuppog egy sort és innen tudom, hogy szépet álmodik.
Nagyon édes volt ma egyébként, hagyta, hogy tizenkét órát aludjak egyhuzamban, eszébe se jutott felébreszteni azzal, hogy pisilnie kell, sőt, még ő volt felháborodva, mikor közöltem, hogy mostmár bizony illene felkelnünk, hasunkra süt a nap(ebben az értelemben jogos volt a felháborodása, tekintve, hogy szakadt az eső). Végül csak hajlandó volt lemászni a mellkasomról(kiskora óta úgy alszunk, hogy rajtam fekszik, többnyire a mellkasomon), felkeltem tehát, megfürödtem, felöltöztem, átmentem, ebédeltünk Ledérkével, aztán lementem a kétbetűs drogériába, ahol érzem, hogy fontos vagyok. Vettem ezt-azt, utána gondoltam egyet és benéztem Ádámhoz a hangszerboltba, mondván, hogy ott legalább meleg van és szívesen látnak. Jó volt látni, elökörködtünk, aztán a haverjával elmentek hamburgerezni én meg összefutottam Édes Mostohámmal és eszembe jutott, hogy fel kell hívnom a húgomat, meg is tettem, de csak később, mert nem tudtam, van-e edzése vagy bármilyen programja. Hazajöttem, bevágtam az ebet a kádba, mert szegénykém elég büdös volt már. Marha aranyosan oldottuk meg ezt a fürdés dolgot, eblányról ugyanis köztudott, hogy fél a vízsugártól, viszont az baromira tetszik neki, mikor fürdök. Mivel nem igazán szerettem volna csurom víz lenni(mert Ari fröcsköl meg ugrál, ha zuhanyoztatom), fogtam magam, bedugaszoltam a lefolyót és engedtem neki egy kis vizet, épp csak annyit, ami ellepte a kis lábikóit, hadd pacsáljon, míg én mosdatom. A módszer bevált, hagyta magát fürdetni, még élvezte is. Csak akkor lettem vizes, amikor magamhoz öleltem(valahogy ki kellett vennem, lehetőleg úgy, hogy ne tudjon meglépni és mindent összevizezni). Hatalmasat játszottunk, meg birkóztunk, megtöröltem, most meg ötpercenként végigszagolom, mert finom az illata, meg a szőre is selymes lett. Imádom :)
Szívesen magammal vinném Pestre, de nem tetszene neki. Tudom, már próbáltuk, mikor a régi lakásban laktam. Ráadásul a mostani szomszédaim elég zajosak, úgyhogy folyton ugatna meg morogna. Az autókkal sincs kibékülve, csak utazni szeret bennük. Ott folyton le kéne mászkálnunk itt meg van hol szaladoznia napközben, meg hát a lépcsőzés nem is tenne jót a gerincének. Marad, én meg járhatok haza minimum kéthetente, mert ha nem jövök, magába roskad. Olyankor nem eszik, csak hever az ágyamban egész nap és bámul maga elé, előadja a "kutyadepresszió tankönyvi példája" című drámát, kirágja a pizsamám lába közét, inhalál a kispárnámból, nyüszít, nyögdécsel, látványosan szenved. Ha Piri mama véletlenül erre téved, ránéz, mintha azt kérdezné: Mamim, hová dugtad a gazdámat? Ilyenkor a Mami kétségbe esve hív, hogy jöjjek haza, amint lehet, mert a törpi éhenvész, én meg már számolom a napokat, hogy mikor jöhetek és hogy ő meddig bírja ki. Aztán vagy ráveszik valahogy, hogy keljen fel és egyen, vagy idejében hazatolom a képem. Olyankor aztán jön az ugrálás, az örömvakkantás-nyüszögés, meg az intenzív farkcsóválás, nem is ő csóválja a farkát, hanem a farka őt és ilyenkor sírhatnékom támad, mert boldog vagyok, hogy van valaki, aki feltétel nélkül képes engem ennyire szeretni és akinek édesmindegy, hogy szép vagyok-e vagy csúnya, le vagyok fogyva, vagy épp visszaszedtem, amit nagy nehezen leadtam. Mert őt nem érdekli, mi van rajtam, mit csinálok, miért és hogyan, hová megyek, kivel vagyok, csak örül, hogy vagyok és én örülök, hogy van.
Szeretem. Kell ezt magyarázni?
(Van a világon mégegy idióta, aki képes ilyen érzelmes, már-már csöpögős postot írni a kutyájáról?)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése