60. nap - gyümölcsnapi filozofálás

Most jön egy kis önfényezéssel vegyes nyavalygás. Ez elsőre furcsán hangzik, de ha tovább olvasod majd a bejegyzést, Kedves Olvasó, akkor meg fogod érteni, legalábbis őszintén remélem. Ha nem olvasod tovább, mert azt mondod, "a fene esne ebbe a hülye Norewába, amiért folyton nyivákol" és aztán szépen elnavigálsz másik honlapra, vagy szimplán bezárod a böngészőablakot, azt is megértem.
Gyümölcsnap van. Ez önmagában elég elkeserítő számomra. Nem azért, mert nem szeretem a gyümölcsöt. Szeretem egy napos nyári reggelen a kertben ülve, vagy délután anyuval, vagy bármikor, amikor kedvem szottyan. Epret, málnát, almát, körtét, dinnyét, banánt, nektarint, cseresznyét, meggyet, licsit, szőlőt, szedret, narancsot, mandarint, citromot, lime-ot(többnyire a mojitoban, de magában is) és még sorolhatnám, amit nem szeretek, az a szilva(csak lekvár formájában), a sárgabarack(szintén lekvárnak jó csak), az ananász és a grapefruit (azt meg külön utálom, mikor valaki fonetikusan grépfrútnak írja, alapból utálom az új angol jövevényszavak fonetikus átírását, az sem érdekel, ha az a szabályos. A legtöbb ilyenre egyébként van magyar szó is. Azt meg pláne utálom, ha "grépfruit"-nak ejtik, bizonyos tv-s nagydarab szakács szokta úgy, kiver a víz a pasastól), ezen kívül nagyjából minden.
Nem ez a baj. Az, hogy gyümölcsnapon csak ezt lehet, persze vannak különböző receptek, elvileg egy kis mézet lehet rá, de az úgy már nem az igazi, ez a méregtelenítésről kéne, hogy szóljon. A víznap is erre való, de azt -töredelmesen bevallom- nem mertem tartani, de így is fogyok, nem is keveset.
Mert az van, hogy mostmár elhiszem azt a 10 kilót, mert látszik. Csak épp megbarátkozni nem egyszerű az új képpel. Nem sajnáltatni akarom magam, meg voltam én sovány, csak az azért elég régen volt, még a gimi legelején és elég komoly árat fizettem érte. Szerencsém volt, időben észheztérítettek. Most viszont az a helyzet, hogy ésszerű módon, nem túl kemény melóval(de azért mégiscsak lemondásokkal járó módszerrel) fogyok. Nemcsak, hogy fogyok, átalakul a testem. Az a test, aminek a látványával valamelyest megbarátkoztam az elmúlt hat évben. A megbarátkozás persze nem azt jelenti, hogy meg is voltam vele elégedve, mondjuk inkább, hogy elfogadtam a képet a tükörben. Most az van, hogy a narancsbőröm, ami a combomon, de leginkább a fenekemen van és amiről azt hittem, visszafordíthatatlan folyamat eredménye, egyre kevésbé látványos, szép lassan eltűnik majd, ha így haladok. A striáimmal sajnos nem tudok mit kezdeni, azok maradnak. Ezzel a ténnyel szerintem sosem fogok megbékélni és még csak azt sem mondhatom, mit nekem stria, van egy szép gyerekem, mert nincs gyerekem, ezek a csíkok nem terhesség miatt vannak a hasamon és a csípőmön. Ennyit a narancsbőrről és a striákról, jöjjön a többi. Épp ma álltam meg a hálószobai tükröm előtt, teljesen meztelenül és amit láttam, az nem az én testem volt. Nem az, amit eddig megszoktam. Ennek a lánynak kisebb, formásabb feneke van, mint nekem. Ennek a lánynak lényegesen laposabb hasa van, mint nekem, ráadásul itt-ott látszik néhány kósza hasizom is, ezek pedig nekem köztudottan nincsenek, valahogy elsorvadtak az évek során. Ennek a lánynak formás combjai vannak, meg két csinos vádlija. Kisebbek a mellei, vékonyabbak a karjai, kicsit erőteljesebbek az arcvonásai, de valahogy mégis olyanok, mint az enyémek. Ennek a lánynak széles mosolya van, meg csillogó, csokoládébarna szemei.
Ezt a lányt kell elfogadnom és bevallom, nem lesz könnyű. Szebb ez a mostani tükörkép, mint az előző, de én nehezen viselem a változást, szóval ezzel meg kell barátkoznom megint, de talán végre elégedett is leszek. Persze van még harminc napom, de a változást már most látni és ez kicsit ijesztő.
De nem fogom most feladni. Nem akarom visszacsinálni. Ahhoz túl sok munkám fekszik benne.