59. nap - a Bolhapiac napja

Ma reggel szénhidrátnap alkalmából úgy döntöttem, meglepem magam némi mákos piskótával. Ezzel nem is volt semmi gond, felkeltem reggel, gondoltam megsütöm míg nem látok ki a fejemből friss vagyok és üde, meg egyébként is Kedvencnagynéni kilencre ígérte, hogy jön (ehhez képest nyolc után pár perccel kopogott az ajtómon, épp betoltam a sütit a sütőbe). Befutott a drága, én gyorsan elmosogattam, felöltöztem, közben a süti is elkészült, bár az alja kicsit megégett, de annyi baj legyen, le tudtuk vágni.
De nem is ez a lényeg. Már hetek óta tervezzük, hogy kinézünk az ecserire, hátha kincsre lelünk. Szóval gép elé csüccsentem a cicamosdás, meg az öltözködés után, útvonaltervező, merre menjünk. A honlap szerint a 99-es busz kb. 100 méterre a céltól tesz le. Rendben, menjünk. Buszra fel, bő húsz perc alatt odaértünk, ahová a honlap mondta, közben nosztalgiáztam egy sort a Wekerle láttán(eszembe jutott a Zsófinál töltött este, a meztelenülalvással, meg a muffinnal, amiből kifelejtettük a cukrot, az volt életem legeslegelső muffinja). Leszálltunk, piac sehol. Sétafika fel-le, semmi. Jött egy hölgy, Kedvencnagynéni leszólítja, kérdi, hol a piac. A hölgy közölte, hogy messzebb, az 54-es vagy az 55-ös busszal még 4 megálló, de úgyis azzal megy ő is, csak kicsit tovább, tartsunk vele, majd szól. Rendben, menjünk. Kiderült, hogy a program jól számolt, mert a 155-ös szám tényleg kb. 100 méterre van a 99-es megállójától, de a 156-os messzebb, mert máshogy van a számozás, tök más kerület az út másik fele.
Végül megtaláltuk a piacot, bementünk. Rengetegminden, kicsit olyan múzeumszerű volt. Tudni kell, hogy bolondulok a régi holmikért. Mindegy, hogy az napernyő, lópatkó, ládika, vagy képkeret, imádom. Minél régebbi, annál jobban szeretem. Ha régész lennék, vagy régiségkereskedő, mondhatnánk, hogy szakmai ártalom, bár történészhallgatóként is előferdül az emberrel, hogy régi holmikkal kerül közelebbi kapcsolatba, de lényegesen ritkábban ugyebár. Szóval minden, amit el tudsz képzelni, Kedves Olvasó. Csodálatos, régi csillárok, szobrok mindenféle méretben, bútorok jó és kevésbé jó állapotban. Könyvek jelképes összegért és szipka aranyáron, többtízezerért. Bortartós, első ránézésre csodaszép földgömb nevetségesen magas áron, cellux-szal megragasztva, nem tudom eldönteni, hogy állagmegőrzés céljából, vagy merő igénytelenségből. Csinos állólámpák elfogadható áron, mások családi fotói fillérekért, régi, kézzel horgolt függönyök, terítők, félszemű, félkarú baba, játékmackó. Itt-ott hiányos étkészlet, herendi porcelán, több kilónyi, nemesfémből készült kitüntetés, rengeteg gyönyörű ékszer, ruhák, katonai zubbonyok, bőrszerkó, fém ágykeret, cirádás bortartók egy kedves fiatalembernél szintén elég elfogadható árakon. Mindenféle méretű és fazonú üvegek és poharak, díszes üvegkancsók. Volt egy legyező, amit ha még fél percig néztem volna, teljesen beleszeretek, rá is szóltam Kedvencnagynénire, hogy sürgősen ráncigáljon el onnan, szerencsére megtette. Végül nem vettünk semmit, a szipkadolog kedvemet szegte, de a látvány és az élmény felbecsülhetetlen volt. Legközelebb majd a PeCsába megyünk, de az hétvégi program lesz.