Igazi kínai kaja

Az új lakótárs, Brigi megkérdezte valamelyik este, van-e kedvem csütörtökön hétkor igazi kínai kaját vacsorázni, mondtam, hogy persze, szeretem a kínait, ráadásul keményítőnapon ehetek rizst.
Szóval csütörtökön, azaz tegnap felkaptam egy nadrágot(kivételes eset volt, Kedves Olvasó!), az egyik bő, fekete felsőmet, meg a magassarkúmat, amit túlzás annak becézni, de akkoris magasabb, mint a legtöbb cipőm. Felékszereztem és kifestettem magam, aztán felkerekedtem és meg sem álltam a Mester utcáig, ahol találkoztam a leányzóval, meg Istvánnal, aki fizikus és nagyon aranyos. Szépen elsétáltunk az étteremig, ahol már vártak minket az isteni vacsorával, meg sárkányos porcelánnal és forgó tálcával(ilyen nekem is kell itthonra). Kaptunk fokhagymás-szójaszószos uborkát, csípős, nyers zöldségeket meg gombát kezdésnek, aztán jött még valami gombás csoda, meg csirkehús mogyoróval, valami beazonosíthatatlan, de isteni illatú hús, rizs, a végén pedig paradicsomos tojásleves, ami nekem elsőre ízlett(kihagytam a tojást, maradt a lé, meg a paradicsom), Istvánnak második próbálkozásra, Brigi meg feladta, túl hamar. Az egész egyáltalán nem olyan volt, mint amit eddig megszoktam, sokkal fűszeresebb, sokkal finomabb. A vicces az volt, mikor a zöld tea mellé gondoltuk, kérünk valami alkoholt is, lehetőleg abból is valami kínait, hát az nem jött össze, mert kizárólag magyar boruk volt, abból is száraz és vörös, szóval azt tanácsolták, menjünk át az utca másik oldalán lévő közértbe és hozzunk onnan piát magunknak, nem lesznek ránk mérgesek, így történt, hogy tokaji szamorodnit ittunk(és hát ugye van-e magyarabb, híresebb bor a tokajinál?) a kínai vacsora végén. 
Jóllakottan hazacsattogtunk, István is velünk tartott. Itthon Brigi sodort két szál cigit jóféle dohányból, mert rájöttem, hogy szeretem a sodort cigit, egészen más az íze, mint a dobozosnak. Ittunk meggyszörpöt, nagyokat nevettünk egymáson, sztorizgattunk, aztán István éjféltájban hazament, mi meg szó szerint kidőltünk. Jól esett, még sok ilyen estét szeretnék!