2009. szeptember 2., szerda

Kinek inge...

...vegye magára és húzzon el a jó büdös francba. Akire meg nem vonatkozik, az ne sértődjön meg és főleg ne üzengessen.
Hogy nekem mennyire elegem van az iwiw-es meg telefonos zaklatókból! Az msn-ről már nem is beszélve. Miért nem fogják fel ezek hárman(három hímneműről van szó, természetesen), hogy teljességgel alkalmatlan vagyok az olyasfajta kapcsolatra, amit ők tőlem elvárnak?
Hihetetlen, hogy a srác tök ismeretlenül közli (csupán a képek és az adatlapom alapján), hogy ő szerelmes belém, randizni akar velem, lehetőleg napokon belül és egyébként egész életében(hah, micsoda nagy szavak!)engem keresett. Még ha az esetem lenne, talán... De nem. Kicsit sem. "Országomat egy kis észért!"
Másik srác kettő, azaz kettő egész éve vár rám, pedig én már az elején megmondtam neki, mi az, amit tőlem elvárhat. Nemrég azt mondtam, talán, de adjon még egy kis időt. Döntöttem. Személyesen kívánom vele közölni, mert ez így kényelmetlen lenne, meg amúgy is...Ne csak a monitor mögött legyen nagy a pofám.
A harmadikkal nagyon jó mindenféle erkölcstelenségeket és egyéb mókákat elkövetni, de itt ki is merül, nem tudok vele beszélgetni. Nincs miről, ő nem értékelné azt, amiről én fecsegek, engem hidegen hagy az, amit ő fejteget. Tűz és víz vagyunk, ennyi. Testi kapcsolat, semmi érzelem. Pont. Érzelmekre ott van más, mert bár szeretni nagyon tudok, de ez ilyen derült égből villámcsapás dolog és most borult ég van, villámok sehol. Ennyit erről. 
Anyám is zaklat, hogy jó lenne, ha bepasiznék. Neki könnyű, ő az én koromban már férjnél volt. A város legcsinosabb fiúja volt a férje és mire ment vele? Az égvilágon semmire, ahogy az apámmal se. Akit meg igaziból szeretett...Hagyjuk. Kézilabda, sportcsarnok és ezt csak ő érti, meg én, mert nekem elmesélte a történetüket és simán lehetne belőle regény. Az a romantikus fajta, amin a végén elbőgöd magad és semm happy end. Nem is hiszek már a happy endben, szerintem nincs is olyan.
Akit meg én szerettem, nem érdemelte meg. A legszebb éveimet adtam neki. Ő volt az első igazi szerelmem. Hiba volt belemennem a dologba, de már nem tudom visszacsinálni. A vicc az, hogy nemrég talált magának egy lányt, s ha azt a lányt szedte fel, akit az iwiw-en láttam, akkor bizony hihetetlen szerencséje van. Csinos és értelmesnek tűnik. Szerinte hasonlít rám. Remélem nincs igaza. Én meg irigy vagyok és összevissza álmodok mindenféle idiótaságot, pedig rémálmodni sem akarok vele többet. Igen, rá vonatkozik az a múlt keddi bejegyzés.
Volt még valaki, akit hiba volt szeretnem. Sőt, nem is egy ilyen volt. Tulajdonképpen az elmúlt öt évben hibát hibára halmoztam. Ez van. Legfeljebb vénlány maradok, mert én bizony többször nem akarok csalódni. Nem akarok olyat szeretni, aki nem érdemli meg. Nem akarok olyanért sírni, aki nem érdemli meg. Nem akarok olyan szekér után futni, ami úgysem vesz fel. Úgyhogy csak sétálgatok. Becsukott szemmel. Ha valaki akar tőlem valamit, majd a fülembe súgja, vagy szerenádot ad az ablakom alatt, vagy mit tudom én. Én a kisujjamat sem mozdítom. Akire meg nincs szükségem, azt elküldöm a fenébe. Nincs kegyelem, nincs könyörület. Kiveszett belőlem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése