Piri mama

Tegnap voltam bent nála. Elesettnek, törékenynek és kicsinek tűnt, pedig én világéletemben nagynak, erősnek, sérthetetlennek láttam még olyankor is, mikor tudtam, hogy ordítani tudna mérgében vagy fájdalmában. Nagyon örült nekem, büszkén mondogatta a szobatársainak, hogy én vagyok az ő kicsi lánya, aki egyetemre jár. Ölelgettük egymást, én majdnem sírtam. Mondogatta, hogy jönne már haza és hogy majd beszél az orvossal, de én csak legyintettem, hogy hagyja, meg hogy ne erőszakoskodjon. Este szépen hazajöttem, megölelgettem Kutymorgó kisasszonyt, a nagy örömködésben összetörtük az egyik medálomat a háromból, sajnálom, mert már hozzászoktam, de nem haragszom az ebre, nem ő a hibás. Sírtam egy sort, aztán tévét néztem, hogy addig se gondolkodjak, aztán elszunnyadtam és reggel arra ébredtem, hogy Piri mama hangját hallom. Azt hittem, csak álom, meg is kérdeztem, hogy álmodom-e, erre közölte, hogy nem, tényleg hazaengedték. Lezuhanyzott, felöltözött, közben jót beszélgettünk a fürdőszobában(mindegy, hol lakunk, mindegy, mi történik, a fontos dolgokat a fürdőszobában szoktuk megbeszélni), aztán elment fodrászhoz, ebédeltünk, most meg otthon pihen, én meg örülök, hogy vele lehetek. Nagyon hiányzott már. Nagyon szeretem :)