Huszonhárom

Anyukám énekelt nekem ma reggel :) és tortát is süt. Szeretem ezt a napot.

One night with M

Azazhogy volt szerencsém személyesen is megismerni Mohikant. Na nem volt egyszerű a történet, a napom fejfájással indult, aztán csak rosszabb lett, hála Piri mamának, aki közölte, hogy Tacskóutánzat kisasszony megesett, és ez már biztos (de erről majd külön postban). Sírtam egy kört, mégjobban fájt tőle a fejem, kerestem migrénbogyót, nem találtam, telefon, holagyógyszer, hol lenne, hát a gyógyszeresben. Gyógyszer bevesz, takarít. Sms M-től, hogy akkor Kobuci kert, mondom még sosenemvoltam, sebaj, mindenre nyitott vagyok. Négykor bemásztam a zuhany alá, fél hatra készültem el, mert persze csörgött párszor a telefon (mobil is, stabil is), de végül elindultam. Elcsíptem egy villamost, aztán egy másikat, amiről leszállítottak a Hungária meg a Thököly sarkán, na nem azért, mert inzultáltam a többi utast, hanem mert áramszünet volt. Telefon, bocsi, késni fogok. Nem gáz, mert ő még csak nemrég ugrott fel egy szerelvényre, ugyanazon a vonalon ofkorsz. Perszehogy őt is lezavarták két megállóval elébb, nembaj, busz és akkor majd ahogy megbeszéltük. Megvártuk hát a pótlóbuszt. Az elsőre nem fértem fel, maradt a második, amiről megintcsak letereltek, mert már volt villamos, aztán ahogy csücsükéltem, megáll mellettem egy magas, jóképű fazon, és közli, hogy nem ott vár, itt. Pislogok, mint süni a kaktusz láttán(kiezazistenihímnemű pillantás, nyálcsorgnyálcsorg), mondom mi? Persze akkor már leesett, csak a telefonban olyan más a hangja. Füligvigyor, rögvestsztorizás, mert a dinnyéim épp ki akartak ugrani a felsőmből (mert saját életet élnek), közben leszálltunk és elcsattogtunk a Kobuci kertbe, ahol kaptam sört, M meg mixcsűrt, amit meg is kóstoltatott velem. Persze megint szájmenésem volt, de szóltam, hogy mindenképp lőjön le, ha már un. Vagy élvezte, vagy nem mert lelőni :D Kiderült, hogy palóc, hogy JelentemUram a nagyfőnöke (nemröhögtem) és természetesen az is bizonyságot nyert, amit már előre sejtettem a bejegyzései alapján, hogy egy iszonyatosan jófej ember, úgyhogy tervben van, hogy megyünk mi még együtt szórakozni, persze csak ha ő is bennevan, és mivel nem lakik túl messze, talán még közös(sárkányeregetés) kutyasétáltatás is szóba jöhet.
De visszatérve a tegnapra, nyolctól volt zene is, méghozzá ZUP, ami valami embertelenül jó volt, nem sok hiányzott, hogy felálljak riszálni, persze féken tartottam magam ezen a téren. Mindent összevetve, remek kis este volt (kár, hogy nem tartott tovább), rég éreztem magam ilyen jól. Jó társaság, jó sör, jó hely, kell ennél több? Nem hiszem. M, nagyon szépen köszönöm!

Nyolc napja...

...gyarapítom én is a diplomások táborát. Június 20-án, délután egy óra tájban történelem alapszakos bölcsész lettem, hivatalosan is. Elmesélem, hogy volt.
Előző nap már sík ideg voltam, többször sírógörcsöt kaptam, nem lehetett velem értelmesen beszélni. Éjjel alig bírtam aludni, kisebb-nagyobb megszakításokkal talán ha három és fél órát pihentem, valamivel hajnali négy után döntöttem úgy, hogy nem próbálkozom tovább, inkább átnézek pár tételt mégegyszer. Fél hétkor csuktam össze a gépet és mentem el zuhanyozni, hétkor ébresztettem Piri mamát, hogy legyen szíves, vasalja ki a blúzomat, mert én valószínűleg elrontanám, annyira remeg a kezem. Míg ő vasalt, én magamba tömtem egy vajas zsemlét (elég nehezen ment le). Háromnegyed nyolcra nőt faragtam magamból és elindultam. Negyed kilenc után értem be, megkerestem a termet, ahol már várt rám Awelám meg a többi vizsgázó, kilenc előtt feltűnt az opponensem is, negyed tíz körül ment be az első ember, aztán sorjában a többiek, én fél egy után kerültem sorra. Védés, tétel. Az 1848-as forradalomtól a kiegyezésig. Ó yeah, hát persze. Annyira ideges voltam, hogy ha a nevemet és a születési dátumomat kérdezik, azt sem tudtam volna megmondani. Elmondtam, amit tudtam, aztán kiküldtek, két perc múlva visszahívtak. Gratulálunk, hármas. Fel sem fogtam, csak megköszöntem, további szép napot kívántam és kimentem. Órák teltek el, semmit sem éreztem, csak hogy fáradt vagyok. Persze megosztottam facebook-on, felhívtam anyut, aput, tesómat, barátokat, barátnőket. De valahogy nem változott semmi. Megkönnyebbültem meg büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam, meg örülök, de valahogy többet vártam. Nem magamtól, ettől az egésztől, de így utólag csak azt látom, hogy feleslegesen stresszeltem. Olyan volt, mint az érettségi, abból is nagy ügyet csináltam.
Este persze ittunk, egymagam elfogyasztottam egy üveg vörösbort, mert meg kellett ünnepelni, hogy vége. Persze nem végleg, megyek tovább MA-ra. Akarom. Kell. Történész leszek. Ha belegebedek is.

Az elmúlt nyolc nap sem volt eseménytelen. Múlt kedden elmentünk shoppingolni Awelával, aztán összevesztem Piri mamával (elég durván), aztán hazamentünk Porfészekbe, két napig fagyhalál-közeli állapotok voltak, csütörtökön aztán meggyszedés közben enyhültek a dolgok(50 kiló meggyet szedtünk le hárman, másfél óra alatt). Csütörtök délután Lolitáékkal visszajöttünk Pestre (Lolita egy hónapja férjhez ment, de ez egy másik történet), fél hatkor léptem be a lakásba és megszólalt a telefon. Viám hívott, hogy kb húsz perc múlva itt van értem. Gyors zuhanyzás (mert szerda délelőtt óta nem volt rá időm), bőröndátpakolás, hat után pár perccel már itt állt a ház előtt a kis zöld "amiautónk"(szokás a 21. század trabijának csúfolni, szerintem jó kis kocsi, nem kell bántani). Bepattantam a hátsó ülésre, felszedtük az élmunkás lány (szívünkcsücsökje) Editet, és irány gyerekkorom kedvenc nyaralóhelye, Ráckeve. Nem tudom pontosan, mikor értünk le, nem is érdekelt. Gyors cuccolás, átöltözés után azon kaptam magam, hogy a medencében fröcsköljük egymást, meg Via vízipisztollyal lövöldöz ránk. Három felnőtt nő, aha, persze. Később, mikor eluntuk a pancsolást, előkerült a citromos sör is, meg persze a három laptop közül kettő, mert kockák vagyunk kissé. Dumáltunk, nagyokat nevettünk, vacsiztunk, aztán ment tovább a traccsparty hajnali négyig.
Kilenckor majdnem egyszerre ébredtünk. Sorzuhanyzás, telefonok, aztán irány a legközelebbi élelmiszerbolt, mert elfogyott a sör. Persze vettünk zöldséget, meg egy halom rágcsát, mert az kellett a sör mellé(a zöldség meg a reggelihez, ami inkább tízórai volt, de ez senkit sem zavart). Tervben volt még egy kis városnézés, meg némi medencében csücsükélés is, de sajnos elromlott az idő, így inkább koncertdvd-t néztünk, meg egymást szórakoztattuk. Délután csörgött Tindo-chan, hogy ő is lediplomázott, rém büszkék voltunk rá, gratuláltunk neki, aztán felbontottunk egy üveg tokajit. Alkottunk némi rántott csillagtököt, este pedig igazi piromán lányokhoz illően grilleztünk, persze a faszénnel akadtak gondjaink, de végül csak sikerült begyújtani. Via viszonylag hamar elpilledt, mi Edittel éjfélig bírtuk ébren.
Fél hétkor keltünk, Editnek be kellett érnie a munkahelyére, ezért gyorsan összekaptuk magunkat, megreggeliztünk (kiadós reggeli volt), valamivel nyolc előtt indultunk el, háromnegyed kilencre értünk vissza a Városba, egészen pontosan az Odúhoz. Editnek elmagyaráztuk, hogy jut el innen a munkahelyére, én el is csattogtam vele egy darabon, magam után vonszolva a gurulós kisbőröndömet, aztán szétváltunk. Itthon Piri mama isteni kajával fogadott, ebédre feljöttek Ledérkémék, délután nőt faragtam magamból és leléptem kocsmázni a pécsi barátnőmmel, Timivel, meg pár modern amazonnal. Este kilencig rosszalkodtam, aztán hazatoltam a képem.
Vasárnap aktív semmittevés következett, délután magamra maradtam, Piri mama hivatalos volt egy fogadásra. Szóval épp a kanapén ücsörögtem és a jegyzeteimet olvasgattam(MA felvételi rlz), amikor megcsörrent a telefonom. Brigi hívott, a volt lakótársam, hogy volna-e kedvem összefutni vele hétfő este. Há' hogy a viharba' ne? Oké, akkor este hét, Fecske.
Hétfőn, azaz tegnap, bementem a TO-ra megérdeklődni, hogy ugyan mégis kb mikor kapok igazolást arról, hogy befejeztem a BA-képzést, mert kéne a felvételihez. Kiderült, hogy csak július 4 után. Remek (kapjátokbe). Elmentem kávéért meg cigiért, meg némi kenyérért, aztán hazamásztam. Ebédeltünk egyet, aztán nekiálltam tanulni, de bealudtam a cucc felett egy órácskára, aztán nekiláttam, hogy nőt faragjak magamból, ami sikerült is. Háromnegyed hétkor szálltam fel a 9-es buszra, a sofőr a Kálvinig engem bámult, leszállás előtt megdicsért, hogy milyen csinos vagyok, nem is nagyon akaródzott neki leengedni a járgányról. A Kálvinon már ott várt Brigi, széles mosollyal, határtalan jókedvvel. Megittunk egy-egy kávét a Fecske teraszán, dumáltunk, nagyokat nevettünk, aztán fizettünk és nyakunkba vettük a belvárost. A kedvenc útvonalamon kószáltunk, végig a Vámház körúton, a Fővám tértől a Váci utcán le egészen a Vigadóig, ott beleszagoltunk a balzsamos, dunaparti levegőbe, bezsebeltük az elismerő pillantásokat, aztán visszacsattogtunk a Kálvinra, a Vámház körúton belebotlottam egy volt osztálytársnőmbe, vele is csacsogtunk egy kört, puszi-puszi, aztán kettecskén elmentünk a buszmegállóig, ahol én felpattantam az első 109-esre, ami jött, mert már igencsak későre járt. Fél tizenegyre értem haza és azóta is csak az jár a fejemben, milyen jó itt, mennyire szeretem Budapestet, mennyire szeretek élni!

Célegyenes

Az abszolutóriumom már megvan, ma kaptam meg, tehát elvégeztem mind a 180 kreditnyi tanegységemet. Utolsó félévben 5-ös átlag, nemrossz. Összes tartozásom az egyetem felé letudva. Másfél hét múlva államvizsga(mostmár tényleg, mert nincs akadálya).
Az éjjel elég durván bepánikoltam, nem tudtam aludni, és ez most már valószínűleg így lesz, míg be nem megyek a terembe a bizottság elé. Meg amíg meg nem mentem az Odúmat, meg amíg biztonságban nem tudom a Piri mamámat, meg, meg...Meg írnom is kéne, kattog párhuzamosan három sztori a fejemben. Belvárosi sétát is akarok, mert az jó és már hetek óta nem kószáltam az édes, gyönyörű Budapesten. De majd az is eljön.

Miért?

A ház, ahol felnőttem, odavan. Elvitte a bank. Miért?
A lakás, amit olyan nagyon szeretek, veszélyben. Az APEH nem hajlandó elismerni a TÉNYT, hogy KIFIZETTEM az illetéket az utolsó fillérig. Vinni akarja a bank(nem hagyom). Miért?
Anyám élete darabokban. A karrierje derékba tört. Miért?
Azok, akik segíthetnének, a kisujjukat sem mozdítják. Miért?
Azok, akik hasonlóan rossz helyzetben vannak, mint mi, erőn felül is próbálnak segíteni. Szállást adnak, támogatnak. Anyagilag, lelkileg, mindenhogy. Nem lehetek nekik elég hálás. Csupa jót tesznek, de van, akinek ez nem tetszik és kígyót-békát mond rájuk. Miért?
Lehet, hogy a Napló fedelét is be kell csuknom. Végleg.
Nem magamat sajnálom. Én fiatal vagyok, most fogok elkezdeni élni. Bárhol megtalálom a helyem. Mindenütt Norewa maradok, sehol sem adom fel önmagam. De mi lesz az Édesanyámmal? Csak őt féltem.
A hitem mindezek ellenére töretlen. Bízom abban, hogy az Istenek megmutatják nekünk, merre van előre. Hangosan imádkozom, hátha látok egy pici reménysugarat. De jelen pillanatban nem látok fényt az alagút végén. 
Miért történik ez velünk? Mi rosszat tettem, hogy ezt kell végigcsinálnom? Miért van az, hogy még ennek ellenére is az jár a fejemben, hogy ÉN hogyan oldhatnám meg mások baját?