Peregnek a napok

Épp a konyhában álltam, vártam a pirítósomra és eszembe jutott, hogy tavaly ilyenkor már tudtam, hogy itt fogok lakni. Nem volt még biztos, két héttel azelőtt néztük meg a négy lakást, de már aznap eldöntöttük, illetve természetesen én döntöttem némi számolgatás meg néhány észérv meghallgatása után. Kellettek ezek, mert bár rögtön belezúgtam(na azért elsőre kicsit ijesztő volt a látvány, az étkezőben a szakadt, kék tapéta, az udvarra néző szobában a nagy rumli, a másik két szobában a falak, te jó ég...A leendő nappalim narancssárga volt, a hálószobám meg úgy nézett ki, mint ahol szögbelövő versenyt tartottak, csupa apró lyuk volt a fal, szegény Titó jó sokáig szöszölt a gletteléssel), világéletemben úgy álltam a dolgokhoz, hogy nem szabad rögtön az első dolgot megvenni, amibe beleszeretünk. Persze győzött a négyzetméterár és az "én ott akarok lakni" érzés. Szóval letettük az ajánlatot és felpörögtek az események, de erről majd az évfordulós bejegyzésben, mert az is lesz nemsoká. 

90. nap - ezt is megértük

Az utolsó nap, Kedves Olvasó. Három hónappal ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy végigcsinálom, egyedül Piri mama hitte, hogy képes leszek rá, ő már elég jól ismer ezek szerint. Épp tegnap gondoltam bele, hogy három hónapja ettem utoljára túrórudit, gyrost meg mégrégebben, egy halom olyan dolgot nélkülöznöm kellett, amit egyébként szeretek, de majd most ezekkel kezdem. Sztrapacska, túrórudi, gyros(a Krúdy utcában jófélét árulnak). Nem fogok zabálni, okosan kell ezt is csinálnom, mindent lehet, de mértékkel. Lesznek dolgok, amik megmaradnak majd, januártól meg elkezdem megint, aztán majd jön a nagyböjt, lesz dolgom bőven, de ez kell ahhoz, hogy végre olyan legyek, amilyen lenni akartam. Egy lépéssel közelebb kerültem hozzá :) 

A munkáról

Gyakornok lettem bizonyos szervezetnél, (a továbbiakban: a Cég) amiről többet nem vagyok hajlandó elárulni. De hogy ne csak így in medias res legyen az egész, mesélek, hogy is kerültem be. Augusztus végén Piri mama az orrom alá tolt két oldalnyi anyagot az állásról és a pályázati feltételekről. Elolvastam, kitöltöttem az adatlapot és két órával később azon kaptam magam, hogy a pályázati dolgozatomat, meg az önéletrajzomat és a motivációs levelemet írom(három külön word doksiban ofkorsz). Beküldtem a dolgokat, majd jött az email, hogy mik kellenek még, azokat a rákövetkező héten iskola után szépen bevittem az irodába, leadtam, majd vártam. Múlt hét elején jött a következő mail, szóbeli forduló ekkor és ekkor, írtam, hogy késni fogok, mert órám lesz, semmi vész, menjek, amikor tudok. Bementem, nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, bár a teszttől, amit elém pakoltak, kicsit megijedtem. Azt mondták, hétfőn vagy kedden visszaszólnak, hogy mivan, rendben, viszlát. Kedden délután újabb email, bent vagyok, csütörtökön várnak eligazításra. Na az a csütörtök vicces volt.
Szerdán átmentem Aweláékhoz, vittem a lánynak gyógyteát, mert megfázott ő is. Ezzel nem lett volna gond, elmentünk bevásárolni, én vettem magamnak kukoricát, ő meg egy sangriát, meg némi kaját, majd közölte, hogy akkor azt megisszuk. Itt már tudtam, hogy bajok lesznek, jól ottragadtam náluk éjszakára, Andrej mutatott egy könyvet a tündérekről, megnéztük a Faun labirintusát, ettünk paprikás krumplit meg popcornt, közben elfogyott a pia, kidőltünk, másnap reggel a kollegina mellett ébredtem, a kolléga úr(mert már ő is oda jár) jól elhúzott római töri órára, mi kávéztunk, aztán én szépen hazamentem villamossal, de mivel elég későn keltünk, nem mentem be stílusgyakorlatra, a kiadói szerkesztést és a szövegkritikát meg amúgy is el kellett volna lógnom, úgyhogy bevágódtam a kádba. Hajat mostam, nőt faragtam magamból, aztán felöltöztem és negyed egykor elindultam, hogy ne legyen gond, meg még kellett tennem egy tízperces kitérőt, de simán odaértem volna egyre a Céghez, ha. Mert ilyenkor általában jön egy ha, esetemben legalábbis. Ülök a villamoson, tépünk végig a körúton, egyszer csak megáll a szerelvény és bemondják, hogy közvetlenül előttünk baleset történt, szálljunk ki, ezt két megálló között, röpke öt megállóra attól, ahová nekem kellett volna mennem. Futásnak eredtem(balettcipőben, blúzban, szoknyácskában, szép kis menet volt), az ötből négy megállót tettem meg így, mire megint jártak a villamosok, ekkorra már negyedórás késésnél tartottam, szóval gyorsan felpattantam az első szerelvényre egy megálló erejéig, majd leszálltam és újabb rekordot döntve felrohantam az irodába, majd sűrű elnézéskérések közepette csatlakoztam a többiekhez. Kaptam pár nyomtatványt, gyorsan kitöltöttem, aztán elmondták a tudnivalókat, meg hogy este a Nyugatinál találkozunk, elmegyünk teázni meg sörözni, ismerkedni, ilyenek. Maradtam a teánál, a szerda este után nem sok kedvem volt az alkoholhoz, de így is nagyon jól éreztem magam, rengeteget nevettünk, sztorizgattunk, olyan volt, mintha egy nagy családhoz csatlakoztam volna. Élvezni fogom ezt a melót, bár emellett nem sok mindenre lesz időm, de azért megpróbálok szakítani erre-arra :) 

Megvagyok, ne aggódjatok, csak igyekszem minden szabad percemet(nincs belőlük elég, sajnos) azzal tölteni, hogy pihenek, illetve radírozom le magamról a nátha nyomait(úgymint: karikás szemek, kidörzsölődött orr, kicserepesedett száj). Már meglehetősen keveset fújok orrot, de azért a biztonság kedvéért veszek holnap egy százas csomag pézsét, mert elfogyott, és nem árt, ha van itthon. Meg veszek valami színes, olcsó, jó illatú habfürdőt, mert arra most szükségem van. A diétának meg mindjárt vége, már csak hat nap. Túrós sztrapacskát fogok ebédelni az első nemdiétás napomon :) 

Bioterror

Taknyom-nyálam egybefolyik, már az agyamat is kifújtam az orromon. Mentás gyógyteával, csokis muffinnal(szénhidrátnap rlz, már csak 11 napom van hátra, vagyis ez a 79. nap) és paracetamollal kúrálom magam, ami vicces, mert mint az köztudott, nem veszek be gyógyszert, ha nem muszáj.