A grófnő

Tegnap megfürdettem a kisasszonyt, bár nagyon ellenkezett. Hugika volt kedves segíteni, mondanom se kell, csuromvizesek voltunk mindketten, az eb meg habzott az epres babasampontól. Nagynehezen aztán leöblítettük, megtöröltük, közben jött Piri mama is, mondta, hogy most, hogy tiszta, egye fene, felmászhat az ágyra. Jól be is szunyáltunk, két órát töltöttünk összebújva, meg is száradt a drágám. Imádom, még akkor is, ha megeshet, hogy megesett.

Sorsdöntő

Ismét fel kell vennem az élet fonalát...Nehéz lesz, de mint megannyiszor, most is talpraállok majd valahogy.

Tavaszi szél

Előbújtak az ibolyák a kertben, vagy legalábbis azon a zsebkendő méretű földdarabon, ami a kertünkből maradt. Süt a nap, majd' megvakulok a sok fénytől. Még jó, hogy van új napszemüvegem(ami annyira nem is új, még Keresztapus vette). Tűrhető idő van, sőt, néha már meleg is, az Odúban nem is kell fűteni legalább két hete. A nagy fenyő alatt már aprócska tojás pici, fehér héját is megtaláltam, tehát fiókák keltek ki, valószínűleg kedvenc gerlepárom legifjabb csemetéi. Ők itt élnek, amióta az eszemet tudom. Minden bizonnyal tavasz van tehát. 
De az én tavaszom hol késik? Eljön egyáltalán?

Nem merem megmondani neki, hogy odáig vagyok érte. Nem is nekem kellene rajongani, én ebből már kinőttem, úgy kellene, hogy ők rajongjanak értem, százával, ezrével, akárhányan, mit tudom én! De nehogymár megint én fussak a rohadt szekér után, nehogymár megint én legyek az, aki mindent megtesz, aki első füttyentésre ugrik! Nehogymár megint én legyek az, aki csalódik a másikban, a világban, önmagában, hogy aztán évekig építgesse mindazt, ami egy pillanat alatt dőlt össze annakidején.
Azt sem tudom, tetszem-e neki. Annyi mindent elárult már magáról akarva-akaratlanul, szavakkal, tettekkel.
Amit biztosan tudok, az az, hogy nem jó egyedül. Jó lenne esténként odabújni, elmesélni egymásnak, milyen volt a nap, reggel kávét főzni, két csészével, reggelit csinálni. Jó lenne, ha az ágyon két garnitúra ágynemű lehetne, mert hiába van négy a lakásban, ha nekem csak egy kell minden este. Jó lenne néhanapján azon mérgelődni, hogy nem csavarta vissza a kupakot a fogkrémestubusra, hogy szanaszét hagyta a borotválkozócuccait, hogy megint nem hajtotta le a vécédeszkát. Jó lenne a forró, nyári délutánokon a Dunaparton ücsörögni és a vizet figyelni egészen addig, míg le nem megy a nap...

Persze túl sokat kérek...

Csak azt nem értem...

hogy mi a reteknek kell este háromnegyed tízkor kopácsolni a szomszédban? Tisztára mint Piri mamánál. Jó, én most fejeztem be a munkát, de lassan aludnék és szerintem nem vagyok ezzel a kérdéssel egyedül. Normális ember ilyenkor pihen, vagy jó esetben bulizni van, mert ugye péntek este. De nem szólok, még a végén én húzom a rövidebbet. Majd ha lesz egy izmos, hímnemű lakótársam (élettársam?), akkor majd merek pofázni. Vagy ha a jóember elköltözik, amire nem kell sokat várni, mert a múltkor az asszony szólt, hogy válnak, mondtam neki, hogy nagyon helyes, végre normális élete lesz neki is, meg a két gyerekének is. Nem normálisak egyébként, a gyerekek minden évben új kiskutyát kapnak, aztán amint megszerették a kiskutyát, apuci úgy dönt, nem maradhat. Most egy westie-jük van, a kissrác ma kérdezte meg, kell-e nekem, mondtam, hogy már van kutyám, bár nem lakik velem, nem tetszene neki a nagyváros(annakidején nem rajongott érte). Mondjuk a westie alapból egy problémás kutya, nagyon cuki meg minden, de hajlamos egy csomó betegségre, meg elég makacs, nehéz megnevelni(Nessyt is csak a prakkerral lehetett, ha Márti néni kézbe vette, csak úgy szaladt). Na persze Tacskóutánzat Grófnő sem könnyű eset, de mostanában jófej a népekkel, senkit sem akar megenni. De egy westie-t azért mégsem, ráadásul a kis fickón már jön ki az a nyavalya, ami Nessynek is van, én nem akarok havonta-kéthavonta soktízezret állatorvosra meg gyógyszerekre költeni(más kérdés, hogy nem is tudnék). Még jó, hogy az én kutyám keverék. Még jó, hogy én viszonylag csendes vagyok esténként. Rám nem lehet panasza a többi lakónak, nincs hangos zene, nincsenek cirkuszok. Néha énekelgetek, de azért még senki sem szólt.