Újabb életjel

A szakdolgozatomat pont egy hónapja adtam le. A tizenegy szeminárium és a hat előadás mellett gyakorlatilag semmire nem jutott időm. Most még várnak rám a vizsgák, január 21-én pedig az államvizsga. Képzelheted, Kedves Olvasó, mekkora gyomorgörcsöm van. Annyi írnivalóm lenne, hogy csoda, megszámlálhatatlan érzés és gondolat kavarog bennem, de annyira elkapott a gépszíj, hogy képtelen vagyok leülni és blogolni. De jövök majd, most az ünnepekre kicsit lelassítok. De csak egy egészen kicsit, aztán hajtok tovább a már említett államvizsgáig, utána írok. Csak előbb bepótolom az elmúlt fél év összes alváshiányát, meg bulizok egy óriásit.
2011. január 22-én reggel úgy fogok felkelni, hogy diplomás vagyok. Kimondtam halkan, kimondtam hangosan, leírtam, úgy lesz.

Jól vagyok

Nem haltam meg, Kedves Olvasó, csak egy időre be kellett csuknom Naplóm fedelét és még nincs vége a szünetnek, csak gondoltam, míg van egy szusszanásnyi időm, adok némi életjelet.
Szakdolgozatírás, rengeteg tanulás, harcok, pofonok, széles mosolyok. Ez megy most. Dióhéjban. Bővebben majd ha megint lesz pár nyugodt percem. Mondjuk annyira ez a fél órácska sem nyugodt, de erről nem akaródzik és nem is illik beszélnem. A horvátországi bejegyzések meg valahogy elfelejtettek publikálódni, el is tűntek, de majd újraírom őket és szépen dátumozva fent lesznek. Csak egy lélegzetvételnyi idő kellene. Majd túl leszek ezen is, ne aggódj, Kedves Olvasó!

Barangolás Horvátországban 4. rész - Pula

Reggel kitámolyogtam a fürdőszobába(majdnem legurultam a lépcsőn), gyorsan lezuhanyoztam, aztán felkaptam a csíkos(nem röhög a Kedves Olvasó) bikinimet, meg a kis fehér strandruhácskámat és lementem reggelizni. Lolitám még nem volt lenn, a többiek már javában ettek, volt aki már a medence partján süttette a kis (nagy) hasát. Reggeli meg egy jó adag kávé után én is lementem a medencéhez, ledobtam magam egy napozóágyra, de nem vetkőztem még le, nem volt még elég meleg. A két idióta unokatestvérem természetesen pont akkor döntötte el, hogy engem feltétlenül be kell hajítaniuk a vízbe, ruhástul ofkorsz. Alig bírtak megemelni(vannak előnyei annak, ha az ember lánya nem piszkafa), részben azért, mert röhögtek, persze azért csak elvonszoltak, aztán a következő, amire emlékszem, hogy csobbanok. Prüszkölve-szitkozódva másztam ki, mindenki rajtam röhögött, persze aztán én is magamon. Egy örökkévalóság volt, mire megszáradtam, később magamra kentem némi kakaóvajat, meg elkortyolgattam egy citromos sört, aztán úsztam egyet, meg Keresztapus dobált a vízben(azt élveztem), Piri mamával fröcsköltük egymást, röhögtünk nagyokat, főleg azután, hogy Kedvencnagynéni rossz gyógyszert adott Piri mamának, aki kicsit megzizzent, volt bohóckodás a strandkendőjével, popsirázás(kép is van, majd lesz belőle animáció), még több fröcskölés, meg fogócska Keresztapussal. Bolond család...
Késő délutánra kaptuk össze magunkat, aztán elindultunk Pulába, ami a tengerparton van, Porectől délre. Először az amfiteátrumot néztük meg, ez a világon a hatodik legnagyobb, ma is álló amfiteátrum. Innen a városközpontba sétáltunk, megnéztük a diadalívet és az egykori forumon álló Augustus-szentélyt, persze csak kívülről, a belépő ugyanis egy kisebb vagyon volt és a félig nyitott ajtón át láttuk, hogy semmi érdekes nincs odabent. Mikor kellőképp kinézelődtük magunkat, vásárolni indultunk. Makoto az interneten kinézett egy boltot, ahol natúrkozmetikumokat árulnak, oda mentünk hárman(Makoto, Keresztapus meg én), míg a többiek a diadalív környékén maradtak. Miután bevásároltunk mindenféle jóból, megkerestük a többieket és együtt leültünk inni-fagyizni, aztán visszasétáltunk az amfiteátrumhoz, útközben még vettünk ezt-azt, főleg a kicsiknek ajándékba, aztán ismét autóba vágtuk magunkat és visszamentünk Moci tadba. Csirkesalátát vacsoráztunk, meg lecsúszott némi bacardi-cola is, egész este vigyorogtam, mint a tejbetök.

Barangolás Horvátországban 3. rész - azaz jelen esetben Olaszországban, Velence

Bizony, Kedves Olvasó, átruccantunk az olaszokhoz is. Reggel 6-kor jött Cicus ébreszteni, azt sem tudtuk még Piri mamával, merre lakik a jóisten, de azért kikászálódtunk az ágyból(a drága anyukám kért még öt percet, as usual), gyors zuhany, öltözés, minimálsmink, aztán az egész banda autóba vágta magát és bementünk Porecbe, ahol megkerestük a már említett Prince of Venice nevű katamaránt(ez milyen szó már...), becsekkoltunk(útlevélellenőrzés meg minden, mintha repzivel mentünk volna), aztán felszálltunk és nyolckor elindultunk Velence felé. Féltem, hogy tengeribeteg leszek, mert mikor Korfun nyaraltunk, a hajókirándulásból horrorfilmet csináltam, egész nap zöld fejjel mászkáltam és még három nappal később is szédültem, de most szerencsém volt. Tizenegyre értünk a kikötőbe és mivel úgy döntöttünk, nem akarunk a turistacsoporttal menni, elsétáltunk a Szent Márk térre, a Café Florianba, onnan a Palazzo Ducale-ba(magyarul a Dózse-palotába) mentünk. Végigjártuk az egészet, a dózse lakosztályát, a kormányzat termeit, a bíróságot, a börtöncellákat és igen, a Sóhajok hídján is átmentünk(alatta nem volt alkalmunk, mivel a gondolázást kihagytuk). A palotából vásárolni mentünk meg ebédelni, mozzarellasalátát ettünk, spagettit meg olivás salátát, pizzát és olivapürét(ez utóbbit rajtam kívül senki nem merte megkóstolni, nem tudtuk, mi az). Túl sokmindent nem vettünk, Makoto akart egy maszkot, meg fagyit ettünk, de azt is már útban a Vaporetto felé. A Vaporetto olyan, mint nálunk a villamos, csak a vízen közlekedik. Ez volt a legolcsóbb és a leggyorsabb módja annak, hogy visszamenjünk a kikötőbe, természetesen az utolsó pillanatban értünk oda. Hajóra szálltunk ismét, de nem ment minden simán. Kábé félúton valami műanyag vagy egy fadarab beszorult a hajócsavarba, így csak félsebességgel tudtunk haladni, a két és fél órás út tehát öt órás lett, este nyolc helyett fél tizenegy után értünk vissza Porecbe, nekem az utolsó fél óra már pokol volt, rosszul voltam, de szerencsére nem történt nagy baj(kellett hozzá bőven akaraterő, hogy ne hányjak, túl jó volt az a mozzarella). Fáradtan, de jókedvűen indultunk vissza a házhoz, végigpoénkodtuk az utat. A többiek még leültek kajálni, én már nem akartam, zuhanyozni se volt kedvem, csak bedőltem az ágyba...

Barangolás Horvátországban 2. rész - Porec, Motovun

Kedden egy kávé és egy kiadós reggeli után Keresztapus szólt, hogy ha be akarok menni velük Porecbe(tengerparti kisváros Moci tadától 13 km-re), akkor kapjak magamra valami ruhát. Öt perc múlva kész voltam, bepattantunk a kocsiba és végre épkézláb fényviszonyok mellett is megnézhettem mindent. Nem tudom, miért, de végig Olaszország-feelingem volt, vörös föld, kőből épült házak, szűk utcák és utak, hegyek ölelik körbe a tájat.
A városban először tankoltunk, mert alig maradt benzin(kábé annyi, míg beértünk a benzinkútig), aztán a kikötő felé vettük az irányt. Ott megkerestük a Prince of Venice nevezetű hajót, meg az utazási irodát, ahol jegyeket vehettünk, összesen kilencet. Persze nem ment olyan simán, mint gondoltuk, kiderült, hogy kellenek az útlevelek, úgyhogy Bazsi meg Keresztapus visszament értük, mi meg addig Makotoval megnéztük a város templomát, a római kori romokat, a püspöki lakot, a hatodik századi falmaradványokat(igen, mindezt egy helyen, a templomban és a hozzá tartozó múzeumban tíz kunáért). Miután kinézelődtük magunkat, elmentünk fagyizni, közben jókat beszélgettünk, kiderült, hogy a kedves kis japán fazon majd' negyven éves, kinéz kábé huszonötnek, rögvest meg is kérdeztem, hogy csinálja, de nem árulta el. A fagyi után visszasétáltunk a kikötőbe, megittunk egy kávét, aztán már jött is Keresztapus. Kifizettük a jegyeket, aztán elmentünk bevásárolni(tojás, fogkrém, fogkefe, paprika, dinnye, a többire nem emlékszem), onnan visszamentünk a házhoz, ahol már ebéddel vártak minket. Kaja után csobbantunk egyet a medencében, a fiúk ugráltak, fröcsköltünk, bohóckodtunk, aztán mikor már kellemesen hűvös volt az idő, lezuhanyoztunk és az egész csipet-csapat kocsiba vágta magát és elhúztunk Motovunba, ami egy város a hegytetőn, legjobb tudomásom szerint a világörökség része, várkastély, szűk kis utcák, macskakő, kézműves holmik, csak címszavakban. Némi sétafikálás után megittunk egy-egy limonádét, végignéztük a naplementét, aztán visszakocsikáztunk a szállásra, mert már holtfáradtak voltunk és kellett az energia szerdára...