2008. augusztus 13., szerda

Ez a nap is jajdejó...

Fél hatkor mentem át Babóhoz. Igen, reggel. A két büfésünk felmondott, úgyhogy Tesóm ment ma reggel nyitni a kórházi büfét, háromnegyed kilencre jött a gyerekért vissza,aki ekkorra már harci díszben ücsörgött és közölte velem is, meg az anyjával is, hogy ő bizony nem megy oviba. Aztán mégiscsak ment. 
Mivel tegnap este elég sokáig(11-ig) társalogtam az angol vendégeinkkel, Craig-gel és Sarah-val, ezért visszadőltem még kicsit az ágyikómba, Kutymorgó meg mellémbújt, végignyalta a lábam. Nem aludtam, csak simiztem az ebet, meg lestem a plafont. Aztán felkeltem, fürödtem. Hajmosás,miegyéb. Felrángattam magamra egy miniszoknyát, meg az egyik kedvenc, kicsit bővebb felsőmet. Pacskert húztam, mert az kényelmes és mentem dolgozni, ahogy rendes lányhoz illik. Irodai munka, papírokat kellett szétválogatni, lefűzni. Hurrá. Azért nem volt rossz, Tesóm kapcsolt zenét. Aztán szóltak, hogy ugorjak be a pult mögé, megtörtént. Elmosogattam az ottlévő koszos poharakat, s mentem volna kajálni, szóltak,hogy még ne,majd később, mondom jó. Megterítettem egy asztalt tíz főre. Vártam, aztán Bözsivel leültünk és hogy-hogy nem, hozzáértem a konyhán valamihez, ami hypós volt. Fekete felsőmnek annyi, nemcsak a színét vette ki, de még szét is marta, a szoknya szerencsére megúszta. Sajnálom, jó kis darab volt, nagyon szerettem.
Ez volt az első móka mára. Folytattam a papírozást, valamivel három óra után fejeztem be, akkor jöttem haza. Kivittem Arit a kertbe, szigorúan pórázon, mert megint van lyuk a kerítésen,ahol ki tud mászni és félek, hogy egyszer agyonüti valamelyik szomszéd(mert hangos és mert gonosz, mindig annak a szomszédnak a kertjébe pisil, aki hétvégenként cirkuszol a lagzik meg a hangos zene miatt). Bejöttünk, kiteregettem, jövök vissza a szobába, Kiskirálylány alszik az ágyon. Egyszercsak kipattan a szeme és azzal a lendülettel sugárban lerókázza a lepedőt, szerencsére az ágynemű többi része megúszta. Két perc múlva kidobott mégegy adagot a padlóra. Nem beteg, az égvilágon semmi baja, csak rosszul viseli a meleget. Tavaly nyáron is ez volt, megint be kell vezetnünk a jeges-citromos vizet nála(igen, elkényeztetem, tudom). 
Azért, hogy ne legyen olyan rémesen lehangoló bejegyzés, csak úgy "mellesleg" megemlíteném, hogy beszéltemCarolkával és cuki a hangja. Pénteken, ha minden jól megy, ütközünk valahol :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése